Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.
Ülésnapok - 1910-216
216. országos ülés 1911 augusztus 5-én, szombaton. L".)3 Nyegre László jegyző: Győrffy Gyula ! Győrffy Gyula: T. képviselőház ! (Za<j a jobboldalon. Halljuk ! Haltyuk ! bcdfelől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Győrffy Gyula : Régi szokás, hogy a következő szónok az előtte felszólalt képviselőtársainak beszédére megjegyzéseket tesz. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Győrffy Gyula: En sem akarom magamat ezen szokás alól felmenteni és Issekutz Győző t. barátom egynémely megjegyzésével nyomban foglalkozni kívánok. (Ralijuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ö többek között szemrehányást tesz az ellenzéknek, a miért a többség akaratának érvényesülését meg akarja akadályozni, és nagy emfázissal hivatkozik arra, hogy ime, a koaliczió többségének ők ilyen akadályokat elébe nem gördítettek. íssekutZ Győző : Sőt támogattuk ! Győrffy Gyula: Hát, t. ház, hogy Issekutz Győző t. képviselőtársam támogatta is, tehát nemcsak akadályt nem gördítettek, hanem támogatták is a koaliczió többségét, erre vonatkozólag igen egyszerűen utalok a si duo faciunt idem, non est idem elvére. Ö tévedésben van ma. En nem voltam a koaliczió tagja, tehát tárgyilagosan jegyezhetem meg, hogy az a koaliczió — bármiként ítéljék is meg önök — mégis a nemzeti vágyaknak, a nemzeti akaratnak volt képviselője, azt tehát megobstruálni nem is lehetett, de nem is volt szükségük önöknek obstruálniok. elvégezte ezt a koahczióval szemben a korona. Eitner Zsigmond : Abszolutizmus ! Issekutz Győző: A korona nem obstruál! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Győrffy Gyula: T. képviselőtársam hivatkozik, s csodálatos, a jelen törvényjavaslat indokolásaképen hivatkozik Mátyás királyra s az országnak Mátyás király alatti állapotára, s kijelenti, hogy abban az időben Magyarország keleti nagy állam volt; hivatkozik azután Nagy Lajos korára, s rámutat arra, hogy akkor meg világhatalom volt Magyarország. S kifejti, hogy a mohácsi vész után miként hanyatlott ez az ország. De hát miért nem tette mindjárt hozzá, hogy Ferdinánd megválasztásával és attól a pillanattól kezdve, midőn a Habsburgok uralták a Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás trónját ? (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Legyünk őszinték, t. képviselőház ! Igaza van, azóta a magyar állam és a magyar nemzet sehol sem jelentkezett, csupán néha pillanatokig, akkor, mikor a Bocskay hajdúi, a Rákóczi kuruczai és a 48-as honvédek emlékeztették reá a világot, hogy volt hajdan magyar hadsereg. (Taps a baloldalon.) Hogy ő minő történelmi okfejtés folytán hozza ki az Ausztria és Magyarország közti szövetséget, abba e pillanatban nem bocsátkozom bele, mert hiszen teljes és tökéletes ellentétben áll az az okfejtés azzal, a mint gróf Tisza István ezen szövetség létrejöttét e házban sokkal logikusabban és okszerűbben elénk állította és a mire beszédem későbbi folyamán különben is visszatérek. • De nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt a kijelentését az előttem szólt t. barátomnak, hogy az 1867 : XII. t.-czikk egységes védelmet állapított volna meg. Issekutz Győző : Együttes védelmet! Győrffy Gyula: Sem a pragmatika szankczió, sem az 1867 : XII. t.-czikk ilyent nem ismer. Ha Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás után tökéletesen eltűnt a magyar hadsereg, hogy a közös védelemben részt se vehessen, ha tökéletesen beolvadt és egységessé alakult a magyar véderő, ezért ne minket hibáztasson, hanem hibáztassa azokat, kik ezt a nemzetet századokon át odáig kényszeritették, hogy minden magyar véderő eltűnt a föld színéről és ma sincs. (Igaz ! ügy van I a baloldalon.) További fejtegetéseit nem követem t. képviselőtársamnak, mert remélem, hogy beszédem fonalán azokra úgyis válaszolni fogok. Most rátérek magára a törvényjavaslatra. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) T. képviselőház! Tapasztalt államférfiak, a parlament jelesei mutatták ki ós bizonyították, hogy a szőnyegen lévő törvényjavaslatban a t. kormány a véderőnek egy oly reformjához kéri a törvényhozás hozzájárulását, mely az ország törvényes jogainak merev visszautasításával (Igaz ! ügy van ! balfelől.) a nemzet anyagi erejét tökéletesen kimerítené és gyökerében támadja meg mindazon erkölcsi értékeket, melyek együttvéve alkotják egy ország fenmaradásának nélkülözhetetlen kellékeit. (Helyeslés balfelől.) Ezen előttem szólóknak érveléseiben — ezek közé Issekutz t. barátomat nem értem — igazi nemzeti érzés által áthatott lelkesedés adta meg azoknak a lendületet, az erőt jnedig az az igazság, mely a dialektika ragyogó szárnyain villámgyorsan jutott el az országban mindenhová, a hol magyar sziv dobog, hogy ébren tarthassa a szebb és jobb jövő reményét. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldakm.) Nemzetünk szomorú sorsát jellemző gúnyként hat tehát reánk, midőn ezen érvelések után még mindig azt mondják, hogy nemzeti véderő az a hadsereg, mely minden nemzeti jelleget száműzött magától és a nemzeti védelem fejlesztésének azt a javaslatot, mely az országtól óriási áldozatokat követel, de ugyanakkor czéltudatos szigorral ügyel arra, nehogy a közös hadsereg egységes jellegéhez valamely nemzeti vonás hozzáférkőzhessék és hogy az valahogy meg ne zavartassék. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Pedig volt rá idő, t. képviselőház, nem is olyan régen, mikor a királyi hatalom, mint annyiszor a történelem folyamán, ismét nagyon rá volt szorulva erre a nemzetre (Ugy van I balfelől) és kénytelen volt vele paktumot kötni. Akkor a legfőbb hadúr a nemzet jogai ránt nem volt enynyire merev és rideg. Beérte azzal, hogy az 1867. évi XII. t.-czikkben, hiven a pragmatika szankczióhoz, Magyarország és Ausztria között csupán a.
