Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

210. országos ülés 1911 Julius 29-én, szombaton. 195 Midőn Németország a kétéves szolgálatnak csak kisérletképen való behozatalára vállalkozott, ott már szervezve voltak és működtek az altisztképző és nevelő intézeteknek egész sorozatai. Ott neveltek egészséges stokkot kiképzett hivatásos altisztekből, a kikkel azután meg merték kisérelni — és pedig eredménynyel —, hogy a gyalogságnál a harmadik szolgálati évnek részben való fentartása nélkül behozzák a két éves szolgálati időt. Ez előrelátás. De mit csináltak nálunk a különböző hadvezetőségi vezérférfiak a két éves szolgálat és azzal kapcsolatos véderőrcform előkészítésére ? Csak egyetlen egyet: dolgoztak, operáltak a legutóbbi időkig osztrák politikusok támogatásával abban az irányban, nehogy az Isten szerelméért Magyarország valami előnyt vívhasson ki magának a katonai reformokkal kapcsolatban. (Igaz! Ugy van! bálfélöl.) Hock János : Szent igazság ! Ugy van ! Gr. Batthyány Tivadar: Maga az egész törvényjavaslat belszerkezete ezzel a harmadik szolgálati évvel és a velejáró igazságtalansággal olyan szerencsétlen megoldás, a melybe, hogy belemenjenek az urak, nem merném ajánlani. Ajánlom inkább azt, méltóztassanak függőben tartani ezt a kérdést, találják meg az altiszti kérdés megoldását, különben az egész művelt Európa és az összes kulturnemzetek előtt-nevetségessé válunk, hogy évtizedekig igyekeztek itt Magyarországon az urak egy katonai reformot keresztülvinni, melyet mi az önök szidalmai, vagy mondjuk, erős kritikája mellett évek során át megakadályoztunk, és mégis, bár ennyi idő múlott el, nem voltak képesek olyan megoldást találni, a mely a véderőnek, a katonaság kiképzésének, nevelésének és az igazságnak megfelel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én külön hangsúlyozom ezt az altiszti kérdést és egyáltalában a harmadik évi szolgálatnak a kérdését, mert épen a legutolsó napokban kaptam katonai körökből anonim — nincs aláírva, kérem — egynéhány figyelmeztetést, a melyek, azt hiszem, megérdemlik, hogy itt a t. ház szine előtt is felhozzam azokat, (Halljuk! Halljuk!) s a melyek ezen kétéves szolgálati idő elérésének megközelitését és ennek az előbb emiitett igazságtalanságnak nagy részben való eliminálását foglalják magukban. Ezen katonai körökből jövő kezdeményezés gondolatmenete a következő: (HaJljulc! Halljuk!) Mikor van a jól kiképzett és az ujonezok instruálására, kiképzésére alkalmas altisztekre leginkább szükség? Az ujonezok bevonulását követő három hónapban, vagyis októbertől karácsonyig. Azt ajánlja, tehát, hogy ne tartsák vissza a harmadik évre a második évfolyamot sem a lovasságnál, sem a tüzérségnél, sem a gyalogságnál, hanem csak "az altiszteket tartsák vissza három hónapra, de ezeket ezen úgysem nagy idő alatt jól dijazzák, jutalmazzák, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy ezek az emberek igazán már csak ezen rövid pár hónap kedvéért is (Élénk helyeslés a szélsöbaloläahn.) és a kereset szempontjából is szívesen maradjanak benn. Ezek a jól kiképzett altisztek azután elvégeznék az ujonezok kiképzését és mire az ujonezok kiképeztetnek, már ezek nélkül az altisztek nélkül is egészen jól ellehetne a hadsereg, annál is inkább, mert hiszen 40 és egynehány óv előtt teljes joggal dicsértük és magasztaltuk honvédségünket lovasságában s gyalogságában egyaránt, akkor, midőn elismerem, csekély létszám mellett kétéves szolgálat daczára is képes volt feladatának teljesen megfelelni. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy másik ujitás, a melyet katonai oldalról figyelmembe ajánlanak, tulajdonképen nem egyéb, mint az, a mi Olaszországban meg van honosítva. (Halljuk! Halljuk!) Márkus László t. képviselőtársam mai felszólalásában is egészen helyesen utalt arra, hogy azoknak a katonai osztályoknak, a melyek lovakkal dolgoznak, a minő pl. a tüzérség és a lovasság, amellett, hogy a legénységet is ki kell képezniök, lovaikat is be kell gyakorolniok, a mi ismét időveszteséget jelent, tehát indokolttá teszi a harmadik szolgálati év fentartását. Arra utalt ez az én ismeretlen levélíró barátom, hogy Olaszország ezt a problémát igen szépen megoldotta. (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldälon. Elnök csenget.) Ott t. i. egy hetedik századot állítanak fel csekély kerettel, a melynek semmi más dolga nincs, mint a remondákat betanítani. Ennek két előnye van. Először az, hogy az egész legénységet nem kell remonda-belovaglással foglalkoztatni. A kik valaha lovon ültünk, tudjuk, hogy ez elég hosszadalmas, fáradságos munka, mert hiszen nem mindenki, a ki jó lovas, egyszersmind jó lőidomitó is. így lehetne, mondja ő, az egyes ezredekben a lovak idomitására alkalmas tisztekből és legénységből egy csapatot kiválasztani és ezekkel idomíttatni a remondákat, ugy hogy a többi legénység már a kész anyagot kapná. Azt mondja ez a katonai szakértő, hogy ily körülmények között, miként Olaszországban is, ugy itt is elmaradhatna a lovasitott csajkátoknál is a harmadik szolgálati év. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Figyelmeztet az illető még egy dologra, mely ugyan kisebb jelentőségű, de végsommázatában mindenesetre fontos és ez arra vonatkozik, a mit előbb a ezopf elnevezés alatt emiitettem, hogy t. i. a mi régi Dienstreglamcntünk, szolgálati szabályzatunk, mellett mennyi embert vonnak el a kikéjazéstől és a gyakorlatoktól parádékra. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sokkal lojálisabb, dinasztikusabb ós királyhübb ember vagyok, sem hogy a királyi várból azt a diszőrséget el akarnám vonni; de azt igazán nem értem, hogy itt lent a Staatsgebäudeban miért kell állandóan tizenöt emberből álló 25*