Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

210. országos ülés 1911 de az államnak a nyelve, melyet anyanyelve után elsősorban köteles tudni és tud is. Ha magyar tisztek vannak a hadseregben, a magyar legénység nem érezheti magát idegennek és a magyar tiszt a magyar legénységgel való érintkezésben bizonyára nem fogja azt az eredményt előidézni, melyre gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam hivatkozott, hogy t. i. idegennek érzi magát a hadseregben és mert oly távol áll ez a hadsereg a nemzettől, nem szavazhatja meg részére a költségeket sem. A bajtársi szellem, az anyanyelven való érintkezés és a kiképzésnek az a foka, a melyet az anyanyelven való képzés bizonyos tökélyre emel : fogja megadni a hadseregnek magyar nemzeti jellegét és magyar szollemét. (Igaz ! Vgy van ! a jobboldalon és a középen.) Röviden foglalkoznom kell azokkal az ellenvetésekkel is, melyeket a hadsereg magyar nemzeti jellege szempontjából gróf Apponyi Albert t. képviselő ur felhozott. Én azzal a tisztelettel, melyet az ő egyénisége és ez ország határain is túlszárnyaló hire megérdemel, kívánok érveivel foglalkozni. (Halljuk I a jobboldalon.) Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy a hazafiság inditaná őt arra, hogy ő is megszavazza az ország védelmére mindazt, a mi szükséges, beszédének egyik későbbi részében pedig azt mondja, hogy (olvassa) : »Én elismerem, hogy politikai szempontból koczkázatos dolog a véderőnek nem exorbitáns, de valóban szükséges reformját sokáig elodázni, elismerem, hogy ez koczkázatos dolog, elismerem, hogy ehhez nekünk ép ugy közünk van, mint az uralkodónak?. És még sem szavazza meg. Én ebből más következtetést levonni nem tudok, mint hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam beszédének czitált részeiben és a most idézett kijelentésében ellenmondásba keveredett. 0 elismeri, hogy a hadsereg fejlesztése szükséges, és kijelenti, hogy a hadsereg felszerelésére szükséges összegeket készséggel megszavazza s bár elismeri, hogy a harezkészség megkívánja e fölszerelések fejlesztését, tehát a költségeket is, a törvényjavaslatot még sem fogadja el. Hogy azokat exorbitánsoknak tartja, ennek magyarázata az, hogy már 1903-ban kellett volna ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkednie. Nyolcz év mulasztását van hivatva ez a javaslat pótolni, ha ez most egyszerre lepi meg az országot, méltóztassék ezt annak az áramlatnak tulajdonitani, mely 1903. óta ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedését megakadályozta. (Elénk helyeslés és taps jobbfelől.) További állitása gróf Apponyi Albert t. képviselő urnak az, hogy bármily kielégítettnek találná is magát a magyar állami tudat és a magyar nemzeti érzés valamely katonai, vagy akármilyen más javaslat által, -mindig köteles volna felvenni azt a kérdést, hogy harmóniában áll-e az a nemzet teherviselési képességével és hozzáteszi azt is, hogy az állam fejlődése az állami szükségletekkel már nem tarthat lépést. Miután erre vojulins 29-én, szombaton. 181 natkozólag már az imént voltam bátor czitálni ugyancsak gróf Apponyi Albert urnak azon kijelentését, hogy Lukács László pénzügyminister ur zsugorisága mellett csodálkozik ennek elfogadásában, mi pedig épen a pénzügyminister ur szakszerűségében és lelkiismeretességében találunk teljes megnyugvást. (Helyeslés jobb felöl.) Valamint abban is, hogy ugyancsak a véderő javaslat indokolásához fűzött kimutatás az állami bevételeknek folytonos emelkedését mutatja az utolsó tiz év alatt, a közös vámbevételek pedig oly emelkedést mutatnak, mely a hadseregnek most kontemplált fejlesztésével együtt jelentkező költségek viselését lehetővé teszi a nélkül, hogy az ország többi feladatai teljesítésében megbénulna; én ezt az aggodalmat helyénvalónak nem látom. (Helyeslés jobbfelől.) Azután méltóztassék figyelembe venni, hogy nemcsak gr. Apponyi Albert t. képviselő ur hivatkozott Széll Kálmán ministerelnökségére, a kit ő maga olyannak tüntetett fel, mint a ki jóhiszemüleg terjesztette be azt a véderőj avaslatot abban a meggyőződésben, hogy ő ezzel hazájának tesz szolgálatot és ugyanaz a Széll Kálmán t. képviselőtársunk azt is mondotta, s erre is hivatkozott gróf Apponyi Albert ur, hogy az ország pénzügyeit a fokozódó igényekkel szemben egyedül a takarékosság utján már fentartani nem lehet. Mi következik ebből ? Az, hogy az országnak uj kereseti források, uj jövedelmek után és pedig oly irányban kell néznie, melyek épen a leggyengébbeket, a kisebb exisztencziákat kevésbbé terhelik meg. Az állam feladata uj kereseti forrásokat nyitni, nemcsak magának, hanem egyszersmind az egyéneknek is és mikor az egyenes adózási képességet, az egyén kereseti forrását, jövedelmét fokozza, akkor az állam saját magának is nagyobb bevételi alapot vetett meg. (Igaz ! ügy van! jobbfelől.) Széll Kálmán képviselőtársunkra való hivatkozásban én semmiféle aggodalmat e javaslat pénzügyi eredménye iránt fenforogni nem látok. Hivatkozik arra is gróf Apponyi Albert t. képviselő ur, hogy ő előre látja, hogy majd 1915-ben azzal a mosolygó ärczczal, a melyet Montecuccoli tengernagynál már megszokott, ő azzal fog jönni, hogy még két Dreadnoüght-ot kell épiteni, különben kár volt a mostaniakat épiteni. Épen gróf Apponyi Albert urnak ez az indokolása indit minket arra, hogy szavazzuk meg a mostani törvényjavaslatot, mert a mint látjuk, ezen törvényjavaslatnak reánk háramló terhei azért nagyobbak, mert 1903-ban elmulasztottuk az ezekről való gondoskodást. Méltóztassék az egyszerű logika fegyverével megállapítani, mi lesz az eredmény akkor, ha csak 1915-ben fogjuk megcsinálni azt, a mit ma kellenék. (Élénk helyeslés', jobbfelől.) De van egy nagy logikai ellentmondás gróf Apponyi Albert igen t képviselőtársunk beszédében. (Halijuk! Halljuk!) Ö az önálló nemzeti hadsereg elvi deklarácziójára szorítkozik elleninditványában, melyet bátor leszek felolvasói