Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

n& 210. országos ülés 1911 Julius 29-én, szombaton. összhang, a melynek a főparancsnok és az afparancsnokok között épen a czél, a diadal érdekében meg kell lennie akkor, midőn olyan hadseregek és olyan parancsnokok jönnek össze, a melyek s a kik még egymást nem is ismerték, (ügy van ! jóbbfdől.) Kövid dióhéjban ezek volnának azok az indokok, a melyek engem arra késztettek, hogy az önálló nemzeti hadsereg felállításának eszméjével szintén foglalkozzam itt, midőn tulaj donképen a közös hadsereg fejlesztéséről és honvédségünk harczképességének fokozásáról van szó. Tettem ezt azért, mert épen ezen vita folyamán és általában a véderőről szóló javaslatok minden egyes tárgyalásakor, 1889-ben és azelőtt is mindig azon érzelmek játszottak szerepet, hogy a magyar nemzetnek ez a hadsereg idegen ; hogy megadunk mindent a császárnak, áldozatokat hozunk Ausztriának és sohasem hallottuk azt a szót, az ellenzék részéről, hogy ezzel az áldozatkészséggel tulaj donképen nemzeti függetlenségünknek, saját hazánk biztonságának teszünk szolgálatot. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azóta pedig, a mióta gróf Andrássy Gyula elmondta azt a nagy beszédét, a mely valóságban gondolkozóba kellett hogy ejtse mindazokat, a kik a nemzeti hadsereg akár fokonként, akár egyszerre való felállításának hivei voltak, azóta, azt hiszem, a helyzet nem enyhült, sőt ellenkezőleg még fenyegetőbbé vált. Bosznia és Herczegovina annektálva. van. Vájjon nem érezzük-e mindnyájan, — és az igen t. túloldal tagjai is kell hogy érezzék, hiszen az ő kormányzatuk idejében hajtatott végre az annexió — hogy ennek az volt a feladata és az a hivatása, a mint Szilágyi Dezső annak idején Bosznia és Herczegovina okkupácziója után a delegáczió ülésén megmondotta, hogy rendet teremtsünk és ezt a rendet, ha már erre vállalkoztunk, állandóan fenn is tartsuk 1 Vájjon ezzel a monarchia feladata kevesebb lett ? Vájjon nincsenek-e napirenden ma is azok a hirek, a melyekből egy-egy kisebb vagy nagyobb európai konfliktus bekövetkezhetésére vonhatnánk következtetést 1 És a harozkészség és a fegyveres erő vájjon csak arra szolgál, hogy épen a veszély közvetlen pillanatában, akkor midőn az ellenség már a határon van, álljon szembe vele és verje azt vissza ? (Helyeslés a jobboldalon.) Nem, t. ház, a hadseregnek elsősorban preventív jelentősége és preventív hivatása van; (Elénk helyeslés a jobboldalon.) hivatása tekintélyt adni, az erő tudatát és súlyát megadni annak a monarchiának és annak az államnak, a melytől visszarettenjen minden idegen állam, hogy könnyelműen annak biztonságát és békéjét háborítani ne merészelje. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) És ha ezen szempontokból, ezen, meggyőződésem szerint, egyedül helyes nemzeti alapon bírálom ezt a javaslatot, akkor szükségkéjjen fel kell merülniök azoknak a kérdéseknek, hogy vájjon szükséges-e hát a monarchia és igy Magyarország védelme szempontjából a véderőnek sürgős fejlesztése, és ha szükséges és sürgős ez, akkor alkalmas-e ezen javaslat a maga rendelkezéseivel ezen feladat megoldására ? Megfelel-e az közgazdaságilag, a jogegyenlőség szempontjából és a szocziális törvényeket figyelembevéve az állam érdekeinek, és vájjon a nemzeti, állami eszmének is megfelel-e ? Ezekből a szempontokból vagyok bátor rövid kitéréseket tenni és részben az előadói javaslatban, részben a ministeri indokolásban, részben pedig a véderő-bizottság jelentésében foglaltakat röviden ismertetni. (Halljuk/ jobbfelől.) Hogy állunk ma, t. ház ? A modern harczászat jelentősége abból áll, hogy nagy tömegeket hoz egyszerre a harcztérre és a nagy tömegekben biztosítja az intelligens elemeknek teljes tevékenységét, egészen eltérőleg a régi taktikától, a mely a nagy tömegekben való felvonulásban kereste a diadalt. Ma, a mint a legutóbb lefolyt orosz-japán háború szakszerű leírásai mutatják, nagy tömegeket, százezreket viszünk egyszerre a hadjáratba, a harcz terére és ezen százezrek mellett minden egyesnek megvan a külön, önálló tevékenysége. Hát mi következik ebből a legegyszerűbb és legelemibb logika szerint ? Az, hogy minden egyesnek kiképzésére annál nagyobb súlyt kell helyezni, mert csak intelligens katonaság lehet erős katonaság. En sohasem vontam kétségbe, sőt talán családi tradiczióból is hevülök a magyar katonai dicsőség emlékeiért, a magyar nemzet történetének nagy hadi eseményeiért, de azt az elvet már nem vallhatom, hogy a lelkesedés egymagában is képes eldönteni képzetlen katonasággal a hadjáratok eredményét. (Igaz! ügy van I jobbfelől.) A mai technikai vívmányok mellett — és csak épen a hadsereget, a védelemre szolgáló fegyveres erőt fosztanék meg a technika vívmányaitól ? — az ezen vívmányokkal való megismerkedés, az azokban való kiképzés nem szükségképen vonja-e maga után azt, hogy minden egyes katonának felszerelésén és jártassá tételén kivül arra is nagy súly helyezendő, hogy maga a parancsnok is abban a helyzetben legyen, hogy már béke idején is olyan állomány álljon rendelkezésére, hogy saját magát is képes legyen orientálni arra nézve, hogy a maga idején körülbelül hogyan diszponálhat a maga katonáival. A gyakorlatok t. i. nemcsak a legénységnek, hanem még inkább magának a tisztikar képzésének fejlesztésére szolgálnak. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy egy gyalogsági század, a melynek tehát a neve is mutatja, hogy legalább is száz emberből kell állania, béke idején pedig 70-ből, minden évben a kiszolgált katonák hazaboesátásával és elvezénylésével leredukálódik annyira, hogy jóformán számot sem tesz, és a mint a bizottságban egyik t. képviselőtársunk igen találóan megjegyezte, mikor kirukkol a dandár, vagyis két gyalogezred, tulaj donképen szégyen és nevetséges, hogy milyen csekély létszámú emberből áll: akkor