Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

183. országos ülés 1911 június 22-én, csütörtökön. 75 Nagyon sokat beszélnek Magyarországon arról, hogy a jogszolgáltatás nehézkes, drága, különösen a kis ügyekben drága. Ha jól emlékszem, Almássy Lászlő t. képviselő ur állitotta fel helyesen azt a tételt, hogy az igazságszolgáltatásnak három prinozipiuma van, hogy az legyen jó, gyors és olcsó. Most csupán az utolsó tételről óhajtok itt inczidentaliter megemlékezni, mert nem tudom mindenben akczeptálni ezt a szinte közkeletűvé, vagy mondjuk, frázissá vált mondást, mert a mi jó, az nem lehet olcsó. Azonban olcsóvá kell tenni, elismerem, szocziális szempontból az igazságszolgáltatás bizonyos részét, azt, a mi a kisembert, a földmivest illeti. Ezzel kapcsolatosan emlitem meg azt is, a mit Almássy képviselőtársam mondott, hogy Angliában — szerinte — csodálatos módon sokkal kevesebb biró látja el a peres ügyeket. Egyről azonban megfeledkezett: hogy nagyon drágán látják el. Sehol a világon nem folynak oly drágán és nem kerülnek annyiba a perek, mint Angliában. Egész vagyonba kerülnek. És én nem hiszem, hogy ennek nem volna kolosszális nagy része abban, hogy a hiábavaló, az u. n. kísérleti pereskedések nem fordulnak elő Angolországban olyan nagy számban, mint Magyarországon. Az olcsóság magával hozza, hogy meg lehet próbálni azt a kétes pert, mert nem tudni, milyen biró elé kerül, hogy az ellenfél ügyvédje milyen kaliberű ember; nem kerül sokba, hiszen előre ki lehet szímitani, — ismervén a taksákat — hogy belekerül, ha sokat mondok, pár száz koronába, de a kisebb pereknél, a melyek pedig a zömét teszik az ilyen kisérleti pereknek, rendesen belekerül 50—60—100 koronába. Ilyen pert mindig meg lehet próbálni. Az olcsóságnak ez a hátrányos hatása Magyarországon mindig megvan, talán más sincs. Ha tehát azt méltóztatik kivánni, hogy jó biráink legyenek, akkor azt a birót jól kell dotálni. (Helyeslés balról.) Ez már maga nem teszi olcsóvá az igazságszolgáltatást. Ha azután azt kívánják a felek és azt kívánja a parlament, hogy az igazságszolgáltatásnál működő ügyvédek tényleg összes tudásukat kifejtsék, hogy lelkiismeretesen dolgozzanak a perekben és ne vegyék azokat könnyedén, tessék akkor az ügyvédeknek azon igényét is figyelembe venni, hogy ők megfelelő honoráriumot kapjanak és ne olyan honoráriumokat áUapitsanak meg, a mint azt a budapesti bíróságoknál néha látjuk, hogy egy hordárnak ugyanannyi idejű szolgálatáért sokkal többet állapit meg ugyanaz a bíróság, mint egy ügyvédnek, azért, hogy reggel kilencztől déli tizenkét óráig ott ült a bíróságnál. Ráth Endre : Ugy van ! Két-három koronát. Egy hang (jobbfelől) : Elég az! Simonyi-Semadam Sándor: Bocsánatot kérek, én nem ügyvédi érdekből beszélek. Egyszer már erősen szembehelyezkedtem a perrendtartásnál az ügyvédi érdekkel, tehát egészen nyugodtan mondhatom, hogy sine ira et studio hozom fel ezeket a dolgokat. Méltóztassék elképzelni, hogy a dolgoknak ilyen olcsósitása tökéletesen értéktelenné és tuezatmunkává teszi az ügyvéd működését. Mik történnek nagyobb ügyvédi irodákban ? Nem ügyvédjelölteket alkalmaznak az irodákban, — hiszen állandó panasza ez a kamaráknak — hanem mindenféle félig végzett embereket és ezekkel láttatják el a tárgyalásokat, az ügy kárára, de határozott kárára az eljáró bírónak is, mert ezekkel nem tud megfelelően tárgyalni, hiszen nem ismerik a jogviszonyokat, kellemetlen személyes inczidencziák állanak elő. Szóval, keserű helyzet ez és senkinek sem szolgál sem díszére, sem javára. Ezek azonban talán kicsinységek. De hajlandó vagyok tovább menni és az olcsóságra nézve egy propozicziót tenni. Ez az, a mit ezelőtt, nem tudom hány esztendővel, mikor Plósz t. képviselőtársam igazságügyministersége korában tárgyaltuk a perrendtartást, felvetettem. Kétségtelen, hogy a falusi kis exisztencziáknak a legdrágább a pereskedés, mert helyben nincs bíróság, kénytelenek a bíróság székhelyére bemenni, több időt mulasztani, hiszen az oda- és visszamenetel egy egész napot elvesz, kénytelenek azonkívül tanúiknak sokkal többet fizetni, mert azoknak is be kell menniök a bíróság székhelyére. Nagyon jól tudom praxisból, hogy a vidéki járásbiró, aijárásbiró megidézi a tanukat kilencz órára, ezek bejönnek szekéren 20—30 kilométer távolságból, mikor pedig megjelennek, nincs biró, mert a biró ur kiment vadászni. Tizenkét órakor azután tudomására adják az egész t. publikumnak, alperesnek, felperesnek és tanuknak, hogy ma nincsen tárgyalás, tessék haza menni. (Felkiáltások : a baloldalon : Hol ?) Ne méltóztassék kivánni, hogy helyeket nevezzek meg; nekem nem az a czélom, hogy vádoljak, hanem az, hogy feltárjak egyes momentumokat, a melyek tényleg megtörténnek. (Helyeslés.) Nekem maga a vezető járásbiró mondta, hogy mennyire kellemetlen helyzetben van, mikor ilyen dolgokat lát és nem tud rajta segíteni; mert az albiró elment tegnap vadászni, a mikor még mehetett, és nem jött vissza még ma sem, mert még mindig vadászik. A jogkereső közönségnek pedig ezt nem adhatja tudtára, sem az illető birót fel nem jelentheti, mert tudjuk, hogy vidéken, a hol egészben véve két-három biró van, milyen áldatlan viszony keletkeznék a bíróság tagjai között, hogyha egymás között nem tudnak megférni és jóviszonyban lenni. Mindezeknek orvoslására ajánlottam én a kiszálló bíróság intézményét. Nem is nóvum ez. Méltóztatnak tudni, hogy a régibb időben bírói székek voltak szokásban, a mikor a bíróság elment a megfelelő helyekre, birói széket, bírói napot ült és módjában volt a népnek megjelenni a bíróság előtt és ez az ügyet stante pede elintézte. Es ez 10*