Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-198

198. országos ülés 191 i július Í5-én, szombaton. 48? volna, mint a kilenczes bizottság programmját, mert elismerem, hogy a ministerelnök ur már azon az országgyűlésen, a melyen neki nem volt többsége, már akkor is mondta, hogy a kilenczes bizottság programmját meg akarja valósítani, de egyéb biztositást a nemzetnek nem adott. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) És e kormánynak meglett a többsége. (Mozgás a bal- és a szélsőbáloldalon.) Hock János: Fraget nur nicht wie ? (Derültség balfelől.) Gr. Apponyi Albert: Igen, ne kérdezzük, hogy miképen, de meglett és sietett is ezt a többséget felhasználni arra, a mi, ha nem is nyiltan vallott programmját képezte a t. többségnek, — egyes képviselőknek megengedem — de létjogát képezte, hogy végezzen a nemzeti követelményekkel a katonai téren, vigye keresztül a katonai követelményeket a nélkül, hogy a nemzeti ügy kielégítésére bármit tenni kellene. T. képviselőház! Én annyival inkább sajnálom, hogy a dolgok így fejlődtek, mert habár mérsékelt irányban, habár olyan irányban, oly fokon és oly mértékben, mely annak, ki azzal jön, a napi közvéleménynek rögtönitélő bírósága előtt nagy dicsőséget és lármás népszerűséget nem szerezne ugyan, de mégis kivenné az idegen testnek fulánkját a nemzet testéből, és a magyar nemzeti gondolkodás iskolájává tehetné a hadsereget, mondom, sajnálom, hogy erről az útról lesiklottunk, mert daczára azoknak a súlyos jelenségeknek, melyeket a király és a nemzet közt e téren kiütött konfliktusnak történetéből elmondtam, utóbbi időben mutatkoztak jelenségek, melyek biztatók voltak abban az irányban, hogy a nemzet egy kis kitartással nem hiába döngetné tovább a hatalom kapuit. Ez a biztató jelenség abban áll, hogy mig azelőtt ennek a 40 esztendőnek mondhatni első három évtizedében minden magyar nemzeti törekvésnek legintranzigensebb ellenzői a magasrangu katonák voltak, az utolsó évtizedben a magasrangu katonák közt nem egy találkozott, ki, mivel neki tényleg semmi politikai utógondolata nem volt, hanem becsületesen csak a hadseregnek érdekét kivánta szolgálni, belátta, hogy ezekkel a magyar nemzeti követelményekkel valamelyes alkura kell lépni. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Nem mondom, hogy ezeket a tábornokokat, nemcsak a volt hadügyministert, nemcsak a mostani hadügyministert, másokat is, elvbarátaimul üdvözlöm, hiszen ők volnának az elsők, kik ez ellen tiltakoznának. De a kölcsönös megértés lehetőségének olyan szimptomái mutatkoztak épen a legilletékesebb körökben, azokban a körökben, melyeknek szava, ha tényleg tárgyilag csak katonai momentumok forognának fenn, kellene, hogy a legnagyobb sulylyal essék latba, mondom, olyan szimptomák mutatkoztak, melyeket lehetetlen a reménynek első sugaraként nem üdvözölni. És most áthelyeződött a magyar katonai követelmények elleni harcz egy egészen más táborba. Abban a mértékben, a mely mértékben a magasrangu katonák közt mind többen és többen szakitottak ezzel a vaskalapossággal, abban a mértékben fejlődött ausztriai politikai körökben a Grossösterreich eszméjének dédelgetése, és annak aggressziv feüépése a közjogi irodalomban, a napi sajtóban, a parlamentben, a társadalmi működésben, és lehetetlen el nem ismerni, mert az igazság kivánja ennek kiemelését, hogy a mi uralkodónknak elhatározásaira, ki nemcsak magyar király, hanem egyszersmind ausztriai császár, bizony nagy sulylyal nehezedett az osztrák közvéleménynek és az osztrák közvélemény igen mérvadó, igen hatalmas tényezőinek ily módon való kialakulása. Ez az áthelyezése a küzdő elemeknek reánk nézve rendkívül kedvező helyzetet teremtett. Hiszen ezzel mezítelenre volt levetkőztetve az, hogy nem katonai szempontok azok, melyek útját állják a nemzet kívánalmainak, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) hanem a katonai szenrpontok mezébe öltöztetett politikai utógondolatok, a melyek soha ki nem haltak 400 esztendő óta, melyek néha elnémultak, hanem a természet alacsony organizmusaihoz hasonlóan igen SZÍVÓS élettel bírnak, mindig-mindig uj életre ébredeznek és uj kísérleteket tesznek, daczára annak, hogy az ő előnyomulásuknak a történetben vannak emlékoszlopai: I. Lipótét követte a Rákóczi-féle felkelés; a József császárét kellő időben még visszavonták ; a 48-iki törvényekkel szemben elkövetett kétszinüségeké az orosz invázió és támogatás; az abszolutizmusé Solferino; a czentralisztikus alkotmányosságé Königgrätz. (Hosszantartó taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) És daczára annak, hogy ezek az emlékoszlopok jelzik szomorú diadalutját annak az u. n. összbirodalmi eszmének, az még sem halt meg, szirénhangjai még mindig bizonyos csáberővel bírnak. És nekünk ez nagy megnyugvás, mert igen nagy megnyugvásunkra szolgál az, hogy ott, a hol politikai utógondolat nélkül szolgálják az uralkodónak és a dinasztiának érdekeit, közelednek hozzánk, mig ott, a hol a dinasztia hatalmának romlását eszközlő irányzatok iparkodnak megint felszínre kerekedni, ott vannak a mi ellenségeink. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a balés a szélsőbaloldalon.) Ily körülmények közt az én igénytelen nézetem szerint talán kár volt valamivel több kitartást nem tanúsítani azoknak a követelményeknek elérése érdekében, melyek a fennálló törvények keretében megvalósíthatók, talán kár volt ezt az intranzigens, a katonai vaskalaposságnak netovábbját képező, pénzügyileg romlást hozó javaslatot tenni a háznak asztalára és kár azt a legrendkivülibb eszközökkel erőszakolni akarni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Pái: Vonják vissza 1 Gr. Apponyi Albert: Azt a czélt, a miről beszélnek, hogy e javaslatok elfogadásával helyre-