Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-198

198. országos ülés Í91Í Julius 15-én, szombaton. 483 légkört, a bizalomnak és az optimizmusnak azt a légkörét, melyet egy bilincseiből felszabadított, az egymást követő provizóriumok összetört jármából kiszabadult nemzet akkor élvezett, (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) s a melynek létesüléséhez akkor igen sok jelenség hozzájárult. Hiszen az volt az az idő, hol a legbensőbb viszony fejlődött ki királyunk udvara és Magyarország társadalmi körei között, az volt az az idő, hol az érzelem harmóniájának meggyökerezésére megtörtént minden, a minek még ma is élvezzük némi maradványait — azóta vajmi kevés. Akkor az illúziók korában éltünk ; akkor az az illúzió volt, hogy a dinasztia teljesen közeledni fog a nemzethez, a magyar nemzeti szellemet magába fogja szivni; akkor abban az illúzióban éltek, hogy a mi segítségünkkel alkotmányos intézményekkel ellátott osztrák népek testvéri érzéssel fogják nekünk visszaadni a kölcsönt és a mi szabadságunk és nemzeti törekvéseink támogatására lenni; (Mozgás balfelől.) akkor abban az illúzióban éltek, hogy a fehér lappal ellátott horvát testvéreink testvéri indulattal fogják az együttes nagy magyar haza érdekeit és jogait velünk felkarolni ; abban az illúzióban éltek, hogy a szabadságban velünk faj magyarokkal egyenlően osztályos nem magyar ajkú testvéreinknek százezrei és milliói hozzá fognak simulni az egységes magyar állam követelményeihez. A rabigából felszabadult nemzeti lélek illuzióival telitette légkörbe esett az 1888. évi véderőtörvény alkotása; s e törvény megalkotásának egyik tényezőjétől, Kerkápolyitól hallottam, ki államtitkár volt a ministerelnök alatt álló honvédelmi ministeriumban, hogy mikor egy baloldali képviselővel vitatkozott, ki az önálló hadsereget akarta, azt mondta neki: én azért nem akarom az önálló magyar hadsereget, mert nekem nem elég az a fél, én egész hadsereget akarok; az egész hadseregben a magyar szellem fog dominálni, ha együttes hadsereg lesz. (Zaj és derültség a szélsőbaloldalon.) Ebben a légkörben éltek akkor. Én nem akarom most mindezeknek az illúzióknak viszályát egymásután a ház elé tárni, gondolkozzék mindenki és meg fogja találni saját benyomása képeiből a szomorú valóságot. De azért nem hiányoztak akkor sem egyes jelenségek, melyek a véderő helyes elrendezése tekintetében némi kételyt támasztottak. Emlékszünk, kik akkor megfigyeltük a dolgokat, hogy az alkotmány helyreállítása után mindjárt az akkori budapesti, különben egyénileg rokonszenves hadtestparancsnok egy rendeletet adott ki, mely mintegy kihivó tónusban azt mondta, hogy a dolgoknak ez egész uj rendje a hadsereget nem érinti. Emlékszünk a Grivicsies-inczidensre a delegáczióban, melyet gróf Andrássy Gyula ministerelnök rögtön azzal intézett el, hogy Grivicsicsnek nyugdíjba kellett mennie. Emlékszünk az egyes katonai kihágásokra. Ezt az érát ezek az egyéni kihágások jellemezték, az egri zászló-affér stb. Szóval a katonai ügyek iránti érdeklődést ezek az apró inczidensek vonták magukra, és mindenki azt hitte, hogy csak ezekkel lehessen végezni és akkor rendben lesz minden. Csakugyan megszűntek. Részint egy uj generáczió jött be a tisztikarba, a mely beleélte magát az uj közjogi rendbe, részint meggyőződtek a régiek, hogy az ő kedvelt katonai hagyományaikra nézve a dolgoknak ezen uj rendje tulaj donképen veszélyt nem tartalmaz. Szóval egy egészen uj éra következett be, egy uj éra, a melyben az egyes katonáknak alacsony vagy magasabb-rangu katonáknak, Magyarország közj ogi és nemzeti intézményei ellen való kihivó vagy egyáltalán feddést érdemlő fellépése teljesen eltűnt. (Ellenmondás.) Hiszen egyes kihágások fordulnak elő, de ezek nem ilyen természetűek : a társadalom minden osztályában fordulnak elő egyes kihágások. (Általános helyeslés.) Ezeket tehát folytonosan felróni nem volna helyes, sőt ellenkezőleg, a midőn ezen intézményt kritika tárgyává teszszük, sohase feledkezzünk meg arról, hogy a kötelességtelj esités terén, a műveltség és a humanitás terén, azok a férfiak, a kik ez intézményben szolgálnak, bármelyik országnak becsületére válnának, (Általános élénk helyeslés.) Ennek folytán az 1879-iki véderőtörvénynek prolongácziója teljesen simán ment végbe. Gondolom, két-három napig tartó vita volt, a függetlenségi párt óvást tett a maga külön hadseregi álláspontja tekintetében és egy egyszerű deklaráczióval a kérdés elintéztetett. (Felkiáltások balról : Ma is ezt szeretnék ?) Valóban ez lenne a többség szempontjából ma is az ideális álláspont. De már másként történt a dolog 1889-ben. 1889-ben azok a körök, a melyek a militarizmus érdekeit a magyar nemzeti és alkotmányos érdekek fölé helyezték, megtették az első aggressziv lépést. Az 1889-iki törvényben benn volt az a két nagy lapis offensionis, a mely körül az akkori nagy véderővita forgott: a 14. §., a mely elesett még a vita folyamán és a 25. §., a melyről most mondja az indokolás, hogy az ahhoz kötött remények be nem váltak, s hogy az egy elhibázott lépés volt. E két nagy kérdés körüli vitában az akkori ellenzék nem eléggé emelte ki az ezen törvényben levő egyéb, nem annyira kirivó, de mégis nagyon életbevágó, becsúszott sérelmeket. Az 1889-iki törvény, az előbbiek szisztematikájához képest, egy óriási horderejű változást létesített: nem azt, hogy a hadi létszám helyett az ujonczlétszámot állapította meg, hanem azt, hogy míg az 1868-iki véderőkonczepczióban a közös hadsereg állománya egy numerus clausus-t képezett, 800,000 embert, mint hadi létszám és 80.000 póttartalékost — a mi konczedálom, hogy kevés volt, s lehetett volna ezt a létszámot szaporítani, az elv fentartása mellett — mondom, a mig a közös hadsereg egy numerus clausust képezett, az összes többi védkötelezett pedig a magyar nemzeti jellegű véderőbe, a honvédségbe utaltatott be: eddig az 1889-iki törvény a honvédségre nézve állapította meg a nume61*