Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-198

198. országos ülés 1911 Julius í5-én, szombaton. m ebben a házban, ha jóhiszemüleg akarunk beszélni egymással, kicsoda, a kinek kétsége van arra nézve, hogy ezeket fogjuk hallani, remélem, Montecuccoli tengernagy úrtól, a ki rokonszenves katonai egyéniségének kívánom, hogy még sokáig találkozhassunk vele ? Nem is veszem rossz néven, hogy a maga resszortjának érdekeit védi; hanem előre kell látni ezen dolgokat, mielőtt az ember beleugrik. Azután az a temérdek uj intézmény a hadseregben, a mely megalkottatik a most teremtett létszámviszonyok segítségével, a mely eleinte ezeknek meg fog felelni, 1915-ben azután fogjuk hallani, hogy ennyi elvezénylés, ennyi uj szervezés kellett, lehetetlen ezen létszámmal kijönnünk, ezt akkor kellett volna meggondolni — fogják nekünk mondani —, a mikor megszavazták az 1900 nem tudom hányadik évi véderőtörvényt. (Zajos tetszés, éljenzés és taps a hal- és a szélsőbalóldalon.) Justh Gyula: Sohasem lesz megszavazva, legyen nyugodt a ministerelnök ur ! Gr. Apponyi Albert: Tehát, t. képviselőház, a mit ismerünk, az, hogy ha odaállitjuk a pénzügyi politikának hátteréül a közgazdasági politikát, a katonai politikának hátteréül a pénzügyi politikát és annak viszonyait, a mit ismerünk, mondom, kétségbeejtőleg sötét és aggályos képet nyújt, és mögötte az a nagy ismeretlen, a melyet számokban nem tudok kifejezni, de hogy enyhiteni nem fogja ezeket a terheket, azt már ma is tudom. (Ugy van! ügy van! a bal- és a szélsőbalóldalon.) Mi volt ehhez képest, t. képviselőház, az a szerény létszámemelés, a mely Széll Kálmán volt ministerelnöknek állásába került, mert akkor igenis ő átérezte a hadsereg fejlesztésének szükségességét és vállalkozott reá teljes jóhiszeműséggel és teljes buzgósággal, de kisérte ezt az ő államférfiúi belátását a pénzügyi lelkiismeret is és nem akart beleugrani egyszerre az összes fejlesztéseknek egy zuhatagokkal való ránkzuditásába, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre akart előremenni, hogy, mondom, ez most miért nem történik igy, alkalmasint azt fogják mondani, hogy azért, mert nem történt ezen idő alatt semmi ebben az irányban, tehát most egyszerre kell pótolni. Nem, t. képviselőház, van ennek egy egészen más oka, de arra, mint mondám, később fogok rátérni. És most ebből csak azt a következtetést vonom le, hogy volna bár ez a törvényjavaslat nemzeti szempontból teljesen kielégitő, én a katonai pénzügyi terheknek ily mértékben való fokozását, különösen most, a midőn 1917-ig ki van zárva közgazdasági politikánkban gyökeres változás, 1917 előkészítése tekintetében pedig most az én hitemmel és meggyőződésemmel ellenkező irányban történik a haladás, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) mondom, volna bár nemzeti szempontból teljesen kielégitő, én nem tudnám hazafiúi lelkiismeretemmel megegyeztetni, hogy azt megszavazzam még azoknak a nemzeti előnyöknek elérése szempontjából sem, a melyek az én feltevésem oen azzal össze vannak kötve. (Élénk helyeslés a baloldalon.) És most, t. ház, mielőtt áttérnék a nemzeti szempontoknak megvilágítására, csak egy futó pillantást kell vetnem erre a javaslatra katonai szempontból. Nagyon röviden. Nem az én mesterségem, én nem vagyok szakképzett katona, de elismerem, hogy a törvényjavaslatnak indokolása egy rendkívül szép munka, a melyet leginkább az dicsér, a mi talán politikai szempontból nagy előnye neki, hogy olyan világos és átlátszó, hogy a laikus is teljesen el fog benne igazodni. Ez aztán engem a következő kérdésnek felvetésére vezet. Ugyebár a kétéves szolgálat behozatalánál, a mely reformnak hiányos és sok tekintetben terhes és egyenlőtlen keresztülvitelét Tóth János, Bakonyi Sámuel és most Sekerr. Thos t. képviselőtársam igen élénken megvilágította, ugy hogy én most nem akarok erre visszatérni, ugyebár a kétéves katonai szolgálat behozatalának előfeltétele az intenzív kiképzésről való gondoskodás, ugy hogy minden állam, a mely a kétéves katonai szolgálatra átment, — ezt is az indokolásból tudjuk, de különben a józan ész is mondaná — gondosan előkészítette azt abból a szempontból, hogy az intenzív kiképzés biztosítva legyen. Ennek megint egyik gerincze az altiszti kérdés megoldása. (Igaz ! Ugy van ! a bál- és a szélsőbalóldalon.) És itt kérdem én, hogy az altiszti kérdésnek foglaltatik-e kielégitő, foglaltatik-e biztató megoldása ebben a javaslatban ? (Ugy van! balfelöl.) Én semmi egyebet nem látok, mint azt, hogy a kik magasabb értelmiségüknél, jobb magaviseletüknél és katonai képességeiknél fogva méltóknak bizonyulnak arra, hogy altisztekké lehessenek, a két éven túl még egy harmadik évre is visszatartatnak. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbalóldalon.) Rakovszky István: Megbüntetik őket! Justh Gyula: Zseniális gondolat! (Zaj a jobboldalon.) Gr. Apponyi Albert: Ha ez előkészítés, akkor én nagyon tartok attól, hogy ez az előkészítés hátrafelé sül el, mert hiszen ez egyenes felhívás arra, hogy a ki érez is magában nagyobb képességeket, az is — kivévén azt az egynéhányat, a kiben erős katonai hivatás van és ilyen is lesz, de ezekkel a hiányt nem fogjuk pótolni tudni — mondom, hogy a ki érez is magában magasabb intelligencziát és képességeket, az is gondosan véka alá rejtse azokat, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert hiszen ha ezeket a tulajdonságait sejteni találják, vagy azok kiderülnek, akkor még egy harmadik évig kell szolgálniok. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És itt csak annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy, ha van a honvédelmi minister urnak, ha van a hadügyek vezetőségének és ha van az ezekbe a kérdésekbe beleszóló bármely tényezőnek még egy más argumentuma az altiszti kérdés megoldására, akkor kár volt azt a világosságot, azt az átlátszó