Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-197

l97. országos ülés 19Í1 Julius ii-én, pénteken. 463 előzményei erre czéloznak is ; csak rá kell lépni az 1848-iki törvények talajára, a hol a XXI. t.-cz. megmondja, hogy mi lehet a magyar állam minden intézményében a külső jelképezést megadó zászló, t. i. a magyar államnak a zászlaja. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Pitreich volt hadügy minister, •— a kinek ezzel a figyelemreméltó röpiratával nem lehet eléggé sokat foglalkozni, mert hiszen ez megint küzdelmeink egyik viszszahatásaként jelentkezik — azt mondja munkájában, hogy vannak jelenségek, melyek azt mutatják, hogy már hajnalodik. A hajnalodást természetesen ő a maga katonai álláspontjából akként érti, hogy a hadseregnek azok a követelései, a melyeket ő is képviselt a maga ereje szerint mindaddig, a mig a mi álláspontunkhoz való egy közeledő lépése miatt bele nem kellett buknia, teljesüljenek. Azonban mi nemcsak katonai szemmel Ítéljük meg a mai helyzetet és az elénk terjesztett törvényjavaslatokat, bár katonai szempontból is ugy találjuk, hogy akkor fognak igazán a haderőnek hasznára válni, akkor fogják annak rendeltetését mennél jobban betölthetővé tenni a véderőre vonatkozó törvények, ha azokba a katonai tartalom mellett beleviszszük a nemzeti tartalmat is a maga egész ereje szerint. (Élénk helyeslés a iái- és a szélsőbaloldalon.) De mindaddig, a mig erre nem látunk jelenségeket, nem látunk hajnalt, mindaddig itt éjszaka van, és legfeljebb mi, a kik a nemzet aspirácziói felett őrködünk, mi mondhatjuk, hogy megvirrad még valaha. (Ugy van ! bal jelöl.) Azt az álláspontot is hallottam a t. többség nagyon illetékes tényezői részéről fejtegetni, melylyel különben én teljesen egyetértek, hogy a magyar államiság előnyomulása a mai helyzetben akkor fog bekövetkezhetni, ha a magyar társadalom a hadseregnek magyar részében igyekezni fog elfoglalni a maga helyét, hogy ezáltal érvényesíthesse ott gondolkodásban, érzésben a magyar nemzeti szellemet. Nem szólok én most arról, hogy a nemzeti szellem érvényesülésének nehéz, leküzdhetetlennek mutatkozó akadálya van a hadsereg mai szervezetében. De ha vannak is akadályok, én magam innen, az ellenzéknek, a függetlenségi és 48-as pártnak a padjairól hirdetem azt a magyar társadalomnak, hogy ne törődjenek ezzel, menjenek, szolgáljanak örömmel, áldozatkészséggel, odaadással, tűrjék el annak a nem tetsző szellemnek a nyomását, áldozzák fel magukat, hozzák áldozatul ifjúságuk erejét a nemzet jövendőjének, hogy igy elfoglalják ott azt a tért, a hol inkább leszorításukra irányuló törekvéseket tapasztalhatunk, de erősítsék meg a nemzetnek az energiáját, vagy szülessék meg lelkükben, ha nem volna meg, az az energia, hogy meg tudják állani azt a nyomást szenvedést és üldöztetést, mely ott részükké válhat, hogy a jövendőre nyitva tarthassák azt a helyet, hogy akkor mikor azon aspirácziók mégis a megvalósítás felé közelednek, melyeknek mindnyájunkkal közös voltát én a t. többség hazafisága iránti tiszteletből nem akarom kétségbe vonni, ott találjon a nemzet egy kész tiszti anyagot, a magyar hadsereg vezetőit. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Láthatja a t. többség, hogy engem nyilatkozatomban nem vezet egyoldalúság és elismerem azt is, hogy a hadsereg magyarsága jövendőjének egyik legfontosabb tényezője az, a mit önök is ilyen gyanánt felállítottak volt 1904-ben : a magyar katonai nevelés. Joggal hivatkozhatom arra, hogy mi a ház ezen oldalán a magunk elvi aggályait ugyan kötelességszerüleg, lelkiismeretesen kifejtettük volt, és akkor mikor az erre kivánt áldozatokat kérte tőlünk az akkori kormány, melynek feje gróf Tisza István t, képviselőtársunk volt, nem akadályoztuk meg az azokra vonatkozó törvények megalkotását, mert mi vártunk attól valami előhaladást. De fáj dalommal kell megállapítanunk, hogy ugyanakkor, mikor elismerjük azt, hogy mutatkozik a mi nagy áldozataink révén annak csekély gyümölcse gyanánt valamiféle előnyomulás, azt hiszem, hogy a mi koldus voltunkat jogaink teldntetében semmi sem bizonyíthatja inkább, mint az ezen óriási áldozatokkal, szinte nagy erőfeszítéssel provokált haladásnak nagyon szánalmasan szegényes, csekély volta, a melyet megállapíthatunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A delegáczióban minden esztendőben előterjeszti a hadügyminister ur és a képviselőház elé terjeszti a honvédelmi minister ur a tisztilétszámnak kimutatását, valamint a magyar katonai nevelésnek eredményeit. Ezek nagyon szomorúak azért, mert semmi arányban nem állának azon erőfeszítések nagyságával, melyeket mi törvényes kötelezettségünket messze meghaladó mértékben, magunkat óriási anyagi áldozatokkal megterhelve hozunk meg annak, a mit mi elismerünk, mint a hadsereg magyar irányú fejlesztésének tényezőjét. És hogyan halad a magyar tisztek számának növekedése ? Csekély törtszámokban. így nagyon sokára fog bekövetkezni azon ideál elérése, a melyet én is önökkel együtt kívánok, s akkor nem lesz ebből semmi egyéb, mint tovább sorvadás. Egy téren teszünk egy pár bátortalan lépést a nemzeti előnyomulás irányában, a másik oldalról pedig a hadsereg a maga extenzív óriási fejlesztése irányában mérföldekkel halad előre, szaporítva áldozataink túlnyomó nagyságát. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldahn.) Ebben nincs semmiféle igazság, nincs semmiféle kézzelfogható, komolyan számbavehető haszna a nemzeti szempontoknak. Nem is lehet mindaddig, mig nem érvényesül a mi felfogásunk. Hogyha ma még a hadsereg közösségéről beszélhetünk is, az 1867 : XII. t.-czikknek retrográd irányban való értelmezése és fejlesztése következtében, ámde az 1867 : XII. t.-cz.-bői sem kövétkezhetik semmi esetre intézményesen az, hogy a katonai nevelésügy közös ügy volna. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az a közoktatásügy kérdése elsősorban, másodsorban kérdése a had-