Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-193

193. országos ülés íPíi Julius 5-en, szerdán. 345 javaslatok beadási sorrendje az volt, hogy először adattak be az egyenesadótörvények és azután adatott be a szeszadótörvény. Itt újból csak azt konstatálom, a mit már eddigelé is konstatáltam, hogy az 1908 : XXVIII. t.-cz. preliminálta már azt az összes terhet, a mit a pénzügyminister ur most álüt be, csak hozzáteszem azt, hogy ezzel szemben az ország igenis elvárja és megkívánja, hogy a jelenlegi kormány is az egyenes adótörvények terén szintén hajtsa végre azokat az adótörvényeket, a melyek viszont könnyebbséggel járnak a szegényebb néposztályokra nézve. (Elénk helyeslés balfelöl.) Itt azokhoz, a miket igazán nagy megnyugvással hallottam a többség padjairól Bujanovich Gyula t. barátomtól és a minister úrtól is a tegnapi ülésen, csak egyet teszek hozzá : egy kételyem van, a mire a pénzügyi bizottságban is czéloztam, de erre az egy kérdésre nem nyertem volt feleletet. Az 1908. évi XXVIII. t.-cz. igenis kilátásba helyezte az átalányozás megszüntetését. E tekintetben nem akarom tévedésbe ejteni sem a t. házat, sem künn a' választókat. Az akkori pénzügyminister ur is czélozta bizonyos feltételek mellett az átalányozás megszüntetését, de az akkori pénzügyminister ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy létesíttessenek községi vagy szövetkezeti szeszfőzdék, (Elénk helyeslés balfelSl.) melyek a technika fejlettebb viszonyainak megfelelő kitermelés mellett a hozadékban kárpótolják a magasabb adótételt és akkor szűnjék meg ez az átalányozás. Mert itt teljesen a pénzügyminister ur álláspontját foglalom el : éppen annyira kívánom védeni a kistermelőt, a kinek úgyszólván gazdasági iparához tartozik a saját terményeinek értékesítése, a mennyire nincsen semmi okom védeni, illetőleg prémiummal jutalmazni azt a vállalkozót, a ki az ipari szeszgyártással vagy mezőgazdasági szeszgyártással szemben ha talán kisebb főzőedényekkel operál is, de azok a főzőedények, ugy tudom, a technika haladása folytán meglehetősen megközelítik azokat az eredményeket, a melyeket az ipari szeszgyártás ér el és igy kivételes helyzetben van. Ennek az utóbb említett iparágnak oly módon való favorizálása, mint azt a mai törvény teszi, nem állhat érdekében sem az országnak, sem a szesztermelésnek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az én kérésem itt csak az, méltóztassék a minister urnak erre nézve intézkedéseket tenni vagy legalább megnyugtatni bennünket arra nézve, hogy mi az a módszer, mert hiszen eddig még csak a gyümölcsértékesítésről hallunk, de nem hallottunk arra nézve semmit, hogy az az eszme, a mely az 1908. évi XXVIII. törvényczikkben mint előzménye kontempláltatott az átalányozás megszüntetésének, el van-e ejtve, módosítva van-e, vagy miképen kívánja a minister ur megszüntetni az általányozást. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek voltak a belügyi pénzügyekre vonatkozólag azok az apró differencziák, a melyek KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. IX, KÖTET. közöttünk fennállottak, En azt hiszem, hogy levonhatom mindkettőnk álláspontjából azt a konzekvencziát, hogy Magyarország pénzügyi helyzete olyan, hogy a kiadások mérsékelt, az élet által megkívánt emelkedését megbírja, önként értetődik, a sötétbe való ugrást, előreláthatatlan kiadásokat ez a költségvetés nem bir el, nem bírja el az adóterhek fokozott emelése nélkül. De letérek erről a témáról és átmegyek az utolsó tételre, a hol a pénzügyminister ur engem nem megvádolt, hanem ugy állított oda, mint a ki tényleges tévedésnek vagyok az áldozata. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Felhoztam legutóbb tartott beszédemben a közös vámbevételek költségvetési beállításának módozatát itt és odaát. Az előzmény az volt, hogy Földes Béla t. barátom — és itt a pénzügyminister ur tévedni méltóztatott, mert ő nem állította, hogy az osztrákok az egészet beveszik, ő csak annyit kivánt, hogy a kép teljessége okából a kvóta szerint ránk eső részt állítsuk be mint bevételt és mint kiadást a saját költségvetésünkbe, felszólalására a pénzügyminister ur azt a kijelentést tette, hogy végeredményében ugy is csak a közös vámbevételek leszámítása után fenmaradó részét a kiadásoknak fedezi Magyarország a kvóta szerint, tehát a vámbevételek fölöslegének a költségvetésbe való beállításával nem óhajtaná az osztrákok érzékenységét esetleg sérteni. Erre állítottam én aztán fel azt a tételt, hogy a pénzügyminister ur és elődei — újból mondom, nem magáról a mostani pénzügyminister úrról, hanem egy kezelési kérdésről van szó, a mely 1867 óta állandó gyakorlat volt — a magyar pénzügyministerek és a magyar kormányok nem bántották és nem bántják az osztrákok érzékenységét, hanem igenis egészen határozottan bántja ez a dolog nemcsak Magyarország érzékenységét, hanem tételes törvények rendelkezését. En most is merem mondani, hogy ebben a kérdésben a t. minister ur téved. Itt van előttem mind a két 1911. évi költségvetés, ugy az osztrák, mint a magyar. A pénzüg}^minister ur előirányzatának az elszámolása, de csak a részletezésben, a következő: 169 millió az összes pénztáraknál beszedett közös vámbevétel bruttó eredménye. Ebből levonatik kilencz millió kezelési költségátalány és a fenmaradó 160 millió képezi aztán a tiszta vámbevételt, a melynek levonása után fenmaradó része az összes közös kiadásoknak fedeztetik a kvóta arányában. Ámde az osztrákok ugyanez évi költségvetésébe be van állítva a péiizügyininisteriurn bevételei közt: »Zolleinnahmen« 165 millió korona. A kiadások között, mint a közösügj^ekhez való kiadás, vámbevétcli felesleg, be van állítva 152 millió korona. Én igen kíváncsi vagyok, hogy ezen 165 millió korona bevételből mikéj)en lehet és minő számítási módozat mellett a 152 millió tiszta vámbevételt megállapítani. Mert, a mint méltóztatik tudni a t. pénzügyminister urnak, a vámkezelési költségátalány mindössze hét millió és pár százezer koronát tesz ki. Ha tehát ezt 44