Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-193

1Ú3. országos ülés 1911 Julius 5-én, szerdán. 343 ráta — hogy 60 év óta nem történt jelentékenyebb változás a ma is fennálló választói jogon, hogy ez a kérdés e miatt igenis fontos és mielőbbi rendezést kivan, azért azt hiszem, hogy t. képviselőtársamnak talán nem is igen hosszú idő múlva lesz majd alkalma foglalkozni azon választójogi törvénynyel, a melyet a kormány a ház asztalára le fog tenni, és csak azt szeretném, ha a t. képviselő ur nem görditene akkor is nehézségeket annak törvényerőre való emelése elé. (Élénk helyeslés és felkiáltások jobb/elől: Pedig az ugy lesz !) Hogy pedig bebizonyítsam azt, hogy teljesen komoly, a mit mondok, még teszek valamit hozzá és ez az, hogy a t. képviselőtársamnak azt a határozati javaslatát, a mely arra van szánva, hogy előmozdítsa ezen népszámlálási adatoknak feldolgozását, igenis elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De nem fogadhatom el azon határozati javaslatokat, (Halljuk! Halljuk!) a melyeket Désy Zoltán és Holló Lajos t. képviselőtársaim tettek le a ház asztalára, mert ezek a bennünket most foglalkoztató kérdéssel semminemű összeköttetésben nincsenek és pozitív eredményt tőlük nem várhatunk. Désy Zoltán t. képviselőtársam határozati javaslatának rövid foglalata az az óhajtás, hogy most ne tárgyaljuk a véderőt, mig az összes tényezőkkel való valami ujabb megállapodás utján nem alkotunk még egy olyan törvényt, mely az ő felfogása szerint jobban megfelel a nemzet érdekeinek, mint az a törvényjavaslat, a melyet mi nyújtottunk be. Mi e tekintetben megtettük a magunkét, és azt hiszszük, tőlünk telhetőleg elkövettünk mindent arra, hogy az összes érdekeket összeegyeztethessük és reméljük is, hogy ennek jó hatásai érezhetők lesznek. Azt követelni azonban, hogy e munkát még egyszer elvégezzük, nem igazságos és nem is vezetne czélra, mert mi annál jobbat, mint a mit legjobb meggyőződésünk szerint, minden tehetségünknek teljes latbavetésével produkáltunk, most legalább nem tudnánk produkálni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) A mi Holló Lajos t. képviselőtársam határozati javaslatát illeti, ugyanazt mondhatom rá, mint a Désy Zoltán t. képviselőtársaméra és azért azt hiszem, nem kell arra külön kitérnem. így nem marad egyéb hátra, mint kérnem a t. házat, hogy apj^ropriaczionáhs törvényjavaslatunkat elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mi becsülettel fogunk igyekezni a nemzet szolgálatában minden szellemi és anyagi erejének gyarapítására, és csak azt kívánom, hogy e parlamentben való pártkülönbség nélküli együttműködésünk segítsen bennünket abban a törekvésünkben, hogy mindnyájunknak örömére gyarapodjék a haza. (Hosszas élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A határozati javaslatok benyújtóit illeti meg most a zárszó és pedig a benyújtás sorrendjében elsősorban Désy Zoltán képviselő urat. Désy Zoltán : T. képviselőház ! Meg fognak engedni. . . (Mozgás és zaj a jobboldalán és a középen. Halljuk I Halljuk ! a baloldalon.) Kelemen Béla: Tessék megvárni, a mig kimegy a turnus. Désy Zoltán : .. .Méltóztassék talán ezen az oldalon csendben lenni, mert hangom a terem méreteihez képest nem elég erős. (Zaj.) Felszólalásomban követni fogom azt a sorrendet, a melyben a kormány tagjai nyilatkoztak a szőnyegen forgó javaslatra, annak érdemére vonatkozólag és így foglalkozom elsősorban az igen t. pénzügyminister ur által a tegnajji ülésben mondottakkal. Mindenekelőtt konstatálok egy tényt. Konstatálom azt, hogy a t. pénzügyminister úrral sokkal közelebb állunk ma egymáshoz, mint állottunk a múltban. A differencziák elenyésztek, legalább az anyagi részben enyésztek el; a mi még fennáll, az formai. Arra a hízelgő megjegyzésére, hogy ketten értjük az elmondottakat, kénytelen vagyok megjegyezni, t. pénzügyminister ur, hogy némelykor félreértjük egymást. A t. pénzügyminister ur azt hozta fel, hogy én az 1904. évet beállítottam abba az összehasonlításba, melyben a mi kormányzatunk tényeit ismertettem. Hát, t. pénzügyminister ur, igen sajnálom a félreértést, meglehet, hogy nem fejeztem ki magam elég világosan, de én lehetőleg minden tőlem telhető erővel kerülni akartam, hogy felszólalásomban a múlt kormányzat fényeiről és pénzügyi működéséről beszéljek ; én egyszerűen igyekeztem egy korszakot megkapni, a melynek eredményeivel szembeállítsam ennek a két évi működésnek pénzügyi eredményét. Teljesen igaza van a t. pénzügyminister urnak, az 1904. pénzügyi év a pénzügyminister ur előző működésének éve és pedig — merem mondani — egyik legfényesebb éve. Hogy ezt alapul vettem, egyetlen oka abban van, hogy az 1904. évben lépnek előtérbe egyfelől a bevételek természetes emelkedései, másfelől, hogy az 1904. évi törvénytárban kapjuk meg azokat a törvényeket, a melyek a fejlődött állami élet igényeit kellő módon kielégíteni először igyekeztek. Volt már alkalmam kijelenteni, hogy nyugodt lélekkel hivatkozhatom az előző kormánynak az állami élet tényleges szükségletei kielégítése körében kifejtett működésére. Ebbe a sorozatba állítottam az 1904-ik évet is, hiszen az 1904-iki törvények hosszú sorozata az, mely az ujabban felismert igények kielégítését czélozza. Nekem nem az volt a szándékom, hogy ,az előző kormány működését szembeállítottam a t. pénzügyminister úréval, hanem konstatálni akartam egy tényt: hogy bevételek és kiadások természetszerűleg fejlődtek egy cziklus alatt. És ebben szerepe volt az 1904. évnek is ; mert nem lehet mondani, hogy egy kormány működése alatt történt a természetszerű fejlődés, hanem egy meghatározott cziklus alatt fejlődtek a bevételek és a kiadások. Ezzel szemben konstatáltam, hogy a t. pénzügyminister urnak két éves működése alatt ez a