Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-191

191. országos ülés 1911 Julius 3-án, hétfőn. 305 a kisembereket és a kis exisztencziákat fogja ter­helni. Itt van a dohányáruknak szombati interpellá­cziómban emiitett óriási áremelése, a mit a t. pénzügyminister ur megint a szokásos indokolási móddal ütött el, hogy emelkedtek a beváltási árak, a munkabérek és hogy — egy különös logikát alkalmazva — a fogyasztás nagy mértékben emel­kedett, minél fogva a dohány ára olcsóbb és az állam jogositva van az áruk árának felemelésére. Azt hiszem, hogy a közönséges kereskedő gondol­kodása e logikának homlokegyenest ellenkezője, — mert hiszen e tekintetben az állam is keres­kedő. Ha valamely áru nagymértékű fogyaszta­nak örvend, annak az árát nem szokás felemelni, hanem inkább leszállítják, vagy meghagyják az eredeti árban. Ezt követeli a nagy forgalomból folyó kis haszon elve. De a jelzett monopóliumokon kivül még a legveszedelmesebb is fenyeget: a petróleum­monopólium. A kisember lakásában, a falusi sze­gény nép házában, villanyos világitás nincs. Ott olajos mécses és legjobb esetben pedig petró­leum. Mit látunk a fokozatosságot megvalósító uj adótörvények életbeléptetésével % Azt látjuk, hogy az igen t. pénzügyminister ur ennek az életbe­léptetését is elhalasztotta, pedig ezekben az adó­törvényekben már meg van valósítva a létmini­mum, mely a megélhetést lehetővé teszi a leg­kisebb embereknek, és meg van valósitva ben­nük, a mennyire lehetett, a fokozatos, progresszív adózás is a kisemberek érdekében. Hogy mikor lesz azután egy ilyen adótörvény előterjesztve, arra nézve az igen t. kormány és a t. pénzügyminister ur nyilatkozatait fájdalom­mal kell nélkülöznünk. Hát vájjon a kereseti lehe­tőségek annyira emelkedtek, hogy ezeket a bevételi forrásokat annyira meg kell szorítanunk ? Vájjon külkereskedelmi mérlegünk, mint a legutolsó fél évi mérleg is mutatja, nem passziv-e a legnagyobb mértékben ? Hiszen a drágaság kérdését a szerb és balkán kereskedelmi szerződések tárgyalásánál per longum eb latum tárgyaltuk, heteket vett igénybe azon panaszok elősorolása, melyek a drága­ság folytán a ldsemberek részéről felhangzottak. Bécsben valóságos lázadást idézett elő a hasdrága­ság, és mégis megkötöttük Ausztriával 1917-ig a gazdasági szerződést. Pedig ez, ugylátszik, csak egyoldalú, legalább a terheket illetőleg, mert ezek csak bennünket sújtanak, előnyei azonban minden tekintetben Ausztria érdekében nyilvánul­nak meg. Csak egy példára mutatok rá, az argen­tínai husbehozatal példájára. Nem tudom, vájjon t. képviselőtársaim, kik gazdasággal rendelkeznek, figyelemmel kisérték-e a legutóbbi gazdasági moz­galmakat. Itt volt pl. a kecskeméti gazdakongresz­szus. Serényi földmivelésügyi minister urat meg­interpellálták az argentínai hus nagyobb behoza­tala tárgyában. Latinovics Pál: Nem ér az a hus semmit! Ábrahám Dezső : Miféle feleletet adott Serényi földmivelésügyi minister ur ? Azt, hogy az ide­vonatkozó jegyzőkönyvi megállapodást az osztrá­kok rosszul értelmezték. Hogy vájjon az argen­tínai hus jó-e vagy nem, azt nem tudom meg­birálni, mert nem ettem. (Felkiáltások jobbfelöl: Visszaküldték!) Tény azonban az, hogy tömege­sebb mértékben szállították Bécsbe, és pedig jóval tömegesebben, mint az a magyar és osztrák kor­mány közti megállapodás szerint lehetséges lett volna. Mégis egy ilyen ministeri kijelentés elég már önöknek arra, hogy megnyugtassa önöket, hogy a szerződést az osztrákok rosszul magyaráz­ták, mi tehát a felelősséget elhárítjuk magunktól. Mikor a gazdasági közösség átkát csak az utolsó években tudjuk némileg paralizálni a nyerster­mékek árának fokozatos emelkedésével, akkor az ilyen kis előnyöket is el keü ejtenünk holmi j egyzőkönyv-félremagyarázás miatt. Nyegre László: Nem egészen igy volt! Ábrahám Dezső: Hogy ugy volt-e vagy nem, azt nem tudom, mert nem voltam ott, de hiteles lapforrásokból értesültem, hogy tényleg meg­haladta a husbehozatal azt a mértéket, a melyre vonatkozólag megegyeztek. LatinOVits Pál : Kérem, az osztrákok is vissza­küldték. Nem kell az senkinek ! Ábrahám Dezső: Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy az appropriáczió ellen elfoglalt állás­pontomat az ország állapotaiból merített érvek­kel indokoljam és ezeket a kormánynak részletes és általános politikai programmjából vegyem. Nevezetesen, ha megbíráljuk a kormány politikáját, arra nézve legfontosabb, hogy az ország közálla­potait állítjuk vele szemben. A ministerelnök ur ugyanis legközelebbi felszólalásában hangsúlyozta és mint dicsfényt árasztó koszorút igyekezett a feje fölé vonni, hogy pl. a kivándorlás az utolsó évben csaknem egyharmadára csökkent. Hogy ez igy történt, arról az igen t. ministerelnök ur ép oly kevéssé tehet, ép oly kevés érdemet kovácsolhat belőle, mint abból, hogy az idei termés jó lesz-e vagy nem. Ezek az általános gazdasági konstellá­czió kifejezései, s különösen abból indulnak ki, hogy Amerikában a munkabérviszonyok most nem állanak azon a magas nivón, mint állottak ezelőtt pár esztendővel. De hát két milliónál több magyar van már külföldön, Amerikában ; hát azt kívánják önök, hogy még az is, a ki véletlenül itthon talál maradni, szintén kivándoroljon ? Nem érdem az, hogy kevés kivándoroltja volt ez évben a magyar földnek, mert hiszen már kivándorolni való emberanyagunk nincs is, hiszen több mint két millió magyar tesz összehasonlítást az amerikai fejlett kormányzati, politikai viszonyok és az el­maradt magyar ősállapotok között. (Ugij van! a szélsőbaloldalon.) Nézzük, hogy áll az ország közállapota bel­ügyi szempontból. Hiszen önök mindig azt han­goztatják, hogy belügyi és kulturális kérdéseink kellően meg vannak oldva. Én nem akarok most összehasonlítást tenni — mint Lovászy Márton XÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. IX. KÖTET. í*

Next

/
Oldalképek
Tartalom