Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-188

218 Í88. országos ülés 1911 június 28-án, szerdán. ben. A többi munkakört pedig, a mely nem is felel meg a magasabb kvalifikácziónak, az alkalmazandó dijnokok fogják végezni. A szabályzat ezért hat gyakornoki és hat dijnoki állást létesít a jövőben. A képviselőházi telefonkezelőnők eddig rang­osztályba voltak sorozva, a gépírónők azonban rangosztályon kívül voltak. Miután pedig a mi­nisteriumokban a gépírónők rangosztályba vannak sorozva és miután a képviselőházi gépírónők tagad­hatatlanul igen fárasztó, fontos és szelleminek is minősíthető munkát véegeznek, a gazdasági bizott­ság nem zárkózhatott el ama kívánságuk elől, hogy miként a ministeriumokban, itt is a XI. rangosz­tályba soroztassanak. Az altisztek, szolgák és a többi alkalmazot­tak fizetés- és lakbéremelését, azt hiszem, eléggé megokolja a nagyfokú drágaság, a megélhetési viszonyok nehézsége. De ettől eltekintve is van erre vonatkozólag olyan preczedens, a melyet mellőzni és figyelmen kívül hagyni lehetetlen. Ugyanis ugyanebben az épületben, a főrendiházi traktusban alkalmazott szolgák, a kik tudjuk, aránytalanul kisebb munkát végeznek, mint a képviselőházban alkalmazott szolgák, évek óta magasabb fizetésben részesülnek, és így az a kö­rülmény, hogy kisebb munkát végző szolgák na­gyobb fizetést kajinak, mint a nagyobb munkát végző képviselőházi szolgák, állandó elégedetlen­ségnek volt a forrása. Ezt okvetlenül figyelembe veendőnek tartottuk. A mi az uj szabályzat pénzügyi részét illeti, ez együtt és összevéve 87.886 korona évi teherrel fogja a képviselőház budgetjét terhelni. Megjegy­zem azonban, hogy ebben az összegben már benne van az a 7840 korona, is, mely egyes érdemes tisztviselőknek ad personam nyújtott személyes kedvezmény gyanánt fog engedélyeztetni. Az uj szolgálati szabályzat életbeléptetése esetében a tisztviselői karnak egynéhány igen érdemes, (Igaz! TJgy van!) kivétel nélkül igen hosszú szolgálati idővel rendelkező tagjának bi­zonyos méltányos igényei máskép kielégítést nem nyerhetnek, mintha ezekkel szemben ad personam szóló személyes kedvezmény fog engedélyeztetni. (Helyeslés.) Tekintettel a képviselőházi tisztviselők stá­tuszának kicsiny voltára, melyben az alkalma­zottak közül legtöbb nem léphet elő az állami igazgatásban szokásos ós normális időhatárok között, a gazdasági bizottság eleinte egy külön pontban akarta lehetővé tenni, hogy az ilyen kivételes és különösen érdemes tisztviselők 30 évi szolgálaton felül kedvezményben részesittessenek. Mivel azonban ez csak kivételes és figyelemre­méltó esetekben bekövetkező dolog, a gazdasági bizottság nem kívánta ezt intézményszerüleg a szervezeti szabályzatban biztositani, hanem külön tesz javaslatot aziránt, hogy ezen névleg is meg­említett kiváló érdemes tisztviselőkkel szemben a ház különös méltánylást igénylő tekintetekből ad personam szóló kedvezményeket engedélyezzen. Ennélfogva tisztelettel javaslom, hogy Orczy Dezső háznagyi titkár, dr. Peregriny János gyors­irodai másodfőnök, dr. Eayer Gyula, Vikár Béla és dr. Radó Antal revizorgyorsiró a VI. fizetési osztályba soroztassanak be, illetőleg neveztessenek ki, végül Tassy Károly irodafőigazgató, a ki 1872­ben lépett a ház szolgálatába, tehát egyfolytában 39 éve szolgálja azt és még mindig a VIII. fize­tési osztályban van, a VII. fizetési osztályba soroztassék. Mivel ezen intézkedés megtörténte után a revizorok mind a VI. osztályba emelkednek, az a visszásság támad, hogy Antalik Károly gyors­irófőnök és Peregriny János másodfőnök ugyan­azon fizetési osztályba kerülnek, mint a többi revizorok. Ezen viszásság kiküszöbölésére tiszte­lettel javasoljuk, hogy Antalik Károly gyorsíró­főnök a VI. fizetési osztály I. fokozatába, dr. Peregriny János másodfőnök pedig a VI. fizetési osztály II. fizetési osztályába soroztassék. T. ház ! A magyar kormány és a képviselő­ház mindig kellő méltánylással s kellő jóindulat­tal viseltetett az összes állami alkalmazottak iránt ; hiszen ennek a jóindulatnak az eredménye az a fizetésrendezés, mely folyamatban van. Ha ez nem halad olyan gyorsan, mint azt az érdekeltek kívánják, de nemcsak azok, hanem mi mindnyájan kívánjuk, ennek csak egy akadálya és késleltetője van és ez az a parancsoló tekintet, melylyel az állam anyagi ereje iránt mindnyájan viseltetni tarto­zunk. Nem kétlem, hogy ez a jóakarat és jóindulat még fokozottabb mértékben áll fenn a háznak saját tisztviselőivel szemben, (Igaz 1 TJgy van 1) a kikkel együtt élünk, a kikkel együtt dolgozunk, a kiknek szolgálatát állandóan és folytonosan igénybe veszszük, a kiknek eddig is jaontosan és lelkiismeretesen teljesített munkája a ház gya­korlati s eredményes működésének egyik előfel­tételét képezi. (Igaz ! TJgy van !) Erre a jóindulatra, a méltányosságra hivat­kozva, vagyok bátor ugy a szolgálati szabályzatot, mint az egyéni kedvezményekről szóló javaslatot, a melyek hosszas, hónaj)okig tartó alapos tárgya­lások után, az összes figyelemre méltó méltányos­sági okok tekintetbevételével és — a mit különö­sen kiemelni kívánok — teljes egyhangú meg­állapodás alapján jöttek létre, a t. háznak elfoga­dásra ajánlani. (Általános élénk helyeslés.) Elnök : Minthogy szólásra senki felírva nincs, kérdem : kíván-e valaki szólam ? (Nem!) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A kérdés az : Elfogadja-e a t. képviselőház a gazdasági bizottság jelentését a szolgálati sza­bályzat uj javaslata tárgyában ? (Igen!) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a képviselőház ezt a szolgálati szabályzatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a rész­letes tárgyalás. Vermes Zoltán jegyző: (olvassa a szolgálati szabályzat czimét és 1—18. %-ait, a melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Felkiáltások balfelől: Csak a fejezeteket!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom