Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

98 183. országos ülés 1911 /: unius 22-én, csütörtökön. mondja, hogy »az ember születésétől kezdve jogképese Ha ezt összehasonlítjuk a németbirodalmí törvénykönyvvel, ez azt mondja: »Die Rechtsfähigkeit des Menschen beginnt mit der vollendeten Geburix*. És szakaszonként ha nézzük, látjuk, hogy sok van reczipálva idegen jogból, és mégis azt olvassuk a tervezet kezdetén, hogy ezt ^készítette Lányi Bertalan«. A bevezetésben minden részre meg van mondva, hogy ki készítette. Nem találom megnyugtatónak azt az eljárást, hogy akkor, a mikor ily nagyrészt idegenből reczipált jogszabályokkal állunk szemben, akkor még ily hosszú ideig kell várni, hogy ezek megvitatás végett a képviselőház elé terjeszthessenek. Engedje meg a t, minister ur, ne)n vagyok abban a véleményben, hogy nekünk minél előbb egész könyv alakjában megjelenő teljes kódexre van szükségünk. Pontosabbnak tartom azt, hogy elsősorban pótoltassanak azok a részletek, a melyekre vonatkozólag nincsenek kodifikált jogszabályaink. Ott van pl. a kötelmi jog. A kötelmi jog nagyon kellemetlen terület, a hol az egymással ellentétes jogszabályok tömkelegét látjuk. Papp Elek : Nem vagyunk negyvenen.Lovászy Márton : Ugy van, huszonnégyen vagyunk. (Mozgás. Elnök csenget.) Nagy Ferencz: A szónokot nem szabad zavarni. Bakonyi Samu : Az a kérdés, hogy tanácskozók épes számban van-e együtt a ház. Elnök : Ha a szónok kívánja a tanácskozási képesség megállapítását. . . Huszár Károly (sárvári): Elég, ha megállapítjuk. Csermák Ernő: Nem akarok senkit se kényszeríteni, hogy e kérdésekkel foglalkozzék. Bakonyi Samu : Kötelessége, ha mandátuma van. Csermák Ernő: Ha a t. ház nem tartja fontosnak, én a magam részéről elmondom mondanivalómat ; a hányan vannak, annyian hallgatják. Bakonyi Samu : A házszabályokat meg kell tartam. Csermák Ernő: Vannak továbbá, t. ház, a magánjognak oly részei, a melyek nagyon fontosak, hogy előbb lépjenek életbe, mert a jogi bizonytalanság oly nagy, hogy minél tovább megyünk, annál rosszabb helyzetbe kerülünk. Az idő előhaladottságánál fogva nem akarok e kérdéssel oly részletesen foglalkozni, mint a hogy szerettem volna, de rá kell mutatnom arra, a mit különösen égetőnek tartok é téren : ez pedig az, hogy nekünk oly törvénykezésre és oly törvényalkotásra van szükségünk, a mely elsősorban a közönséges, normális életviszonyokat szabályozza, azokat, melyek a leggyakrabban fordulnak elő az életben, a melyek az egyszerű falusi embernek életét szabályozzák. Ha nézzük azt, hogy milyen helyzetet találunk pl. a falusi emberek egymásközt való pőréiben és életében, azt találjuk, hogy ott állandó figyelésre van szükség a tekintetben, hogy bizonyos jogszabályok alkottassanak, a melyek az egymásközt való érintkezést preczize, világosan megállapítják. Van egy közönséges szomszéd-kérdés. A szomszédjogok kérdésén már megakadunk, már ott oly helyzetet találunk, a mely két szomszédot egy nagy perbe bonyolít, a melynek végeredményekép fogja csak a bíróság hosszas, költséges eljárás utján megállapítani és kimondani, hogy melyiknek van a két fél közül igaza. Ha pl. egy közönséges mesgyeigazitási pert tekintünk, azon substratumhoz képest, a melynek értéke elenyészően csekély, azt találjuk, hogy 3—4—5 száz korona költséget okoz annak a szegény embernek az igazság kikutatása és kikeresése és mire megmondotta a biró a végső fokon, hogy melyik félnek van igaza, akkorra már mindegyik fél többszörösen többet költött a perre, mint a mennyit az a vagyoni érték képvisel, a melyre nézve eredetileg ők a bíróság döntését akarták kikérni s a melyre vonatkozólag közöttük a vita támadt. Az én nézetem az, hogy nem elegendő nekünk czifra törvényeket létesíteni, nem elegendő bizonyos általános szabályokat csinálni, hanem meg kell figyelnünk állandóan azokat az eseteket, a melyek a vitákat és pereket okozzák. Oda kell állani a nép mellé, meg kell vigyázni, hogy mik azok az okok, a melyekből a perek származnak s minden egyes alkalommal, a mikor annak tudatára és felismerésére ébredtünk, hogy azok miből származnak, oda kell mennünk a gyógyszerrel, meg kell keresnünk az eljárásnak azt a módját, a " meíylyel megtudjuk könnyiteni azt, hogy közöttük a vita eldöntessék ugy, hogy mindeniknek meg legyen a maga érdeke óva és hogy ez ne kerüljön horribilis költségbe. Ha pl. méltóztattak figyelemmel kisérni a váltóeljárás kérdését, ott is olyan jelenséggel találkozunk, a melyet az ember szinte képtelenségnek tart, de ki kell mondani, hogy magának a m. kir. Curiának joggyakorlata is a perek egész nagy számát teremtette, a mikor megállajíitott, hogy a váltó az adósnak lakhelyén fizetendő és máshova nem telepíthető. Ezzel méltányosságot akart gyakorolni, meg akarta óvni az adósnak azt a jogát, hogy a váltót ott neki bemutassák, tehát meg akarta óvni mindenféle különleges zaklatástól. Ámde a kívánt eredmény nem következett be. Én a törvény

T szempontjából nem tartom helyesnek a Curia ezt a joggyakorlatát, de nem akarok ezzel foglalkozni, mert tényleg így van. Ha már most annak a parasztembernek egy 30—40 koronás váltója esedékes és azon vannak más aláírások is, akkor a váltóhitelező kénytelen a váltót odaadni közjegyzőnek óvatolás végett. Láttam már akárhány 30—40 koronás váltót, a melynél 40—50 koronára ment csak maga az óvási költség. Ez a kérdés egy másik dolgot is foglal magában, nevezetesen a mikor ezen telepi-