Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-167
70 267, országos ülés 191Í május 29-én, hétfőn. T. ház! Rendkívül mély bálára kötelezte a minister ur az egyetemi tanárokat akkor, a mikor a harmadik ötödéves pótlék után őket az V. rangosztályba helyezi. Ezzel is megmutatta a minister ur, hogy mennyire becsüli a kultúra munkásait, különösen annak legfőbb munkásait, az egyetemi tanárokat. (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház ! Eddig a papképzés és különösen az egyetemi papképzés tekintetében az állam részéről alig történt valami gondoskodás. A minister ur, ugy látszik, attól az elvtől vezérelve, hogy a kultúra folyton haladó és tökéletesitő munkájától az egyetem hittudományi kara sem maradhat el, elhatározta, hogy az egyetemi hittudományi kathedrák mellé szemináriumokat szervez, s elhatározta ezt — a mint nagyon bölcsen mondja — azért, mert a hittudományi kart erre méltónak tartja, s mert a római katholikus papság kiképzésének emelésére irányuló törekvés csak üdvözölhető. S ezen czél elérhetésére a szükséges anyagi eszközök engedélyezését kérte is a minister ur a t. háztól. A minister ur e gondoskodásával hittudományi karunkat igazán magasra emelte, ugy hogy ez intézkedés folytán egyetemünk most már a többi európai egyetemek nyomdokain halad, mert hiszen tudjuk, hogy a berlini evangélikus hittudományi karon, valamint a bécsi egyetem hittudományi karán is minden kathedrának megvan a szemináriuma. A t. minister ur tehát ezzel ugyan nagy lendületet adott a papképzésnek, de ki kell jelentenem, hogy az általa szervezett és létesítendő két szemináriumot nem találom elégségesnek, mert hiszen a hittudományok négy csoportra oszlanak, és akkor, midőn a theologiai kari tanároknak határozniuk fog kelleni a tekintetben, hogy melyik tudományszaknak adják ezt a két szemináriumot, igazán nagy dilemma elé állítjuk őket, mert nem fogják tudni, hogy a négy közül melyiknek juttassák. Azért nagyon kérem, hogy a jövő évi költségvetés megállapítása alkalmával méltóztassék a másik két hittudományi ág részére is szemináriumból gondoskodni. Ezzel egyidejűleg fel akarom hívni a t. minister ur figyelmét egy érdekes irodalmi mozgalomra, a mely hivatva van a magyar kultúrát és a magyar irodalmat a külfölddel is megismertetni és a melyet itt mostanig igazán nagyon kevésre becsültek és ez a Shakespeare-kultusz. Négy évvel ezelőtt a Kisfaludy Társaság kebelében alakult egy magyar Shakespeare-bizottság, a melynek czélja volt a Shakespeare-irodalmat összegyűjteni, a Shakespeare-kultuszt a külföld példájára ápolni és fejleszteni. Érdekes dolog, hogy ennek az irodalmi mozgalomnak tevékenységét a külföldön sokkal jobban értékelik, mint minálunk. Egy nagyon előkelő külföldi lap, a »Zeitschrift für den französischen und englischen Unterricht« annyira kitüntette a Shakespeare-kultusz ápolására hivatott folyóiratot, hogy azt a többi európai államok hasonló irányú szakfolyóirataival egyenlő színvonalra helyezte, Igazán csodálatos, mennyivel inkább megbecsülik a mi tudományos termékeinket a külföldön, mint minálunk, a hol még a középiskolák sem rendelik meg ezt a folyóiratot. A t. minister ur azonban nagyon is méltányolta ennek a bizottságnak működését, mert a mint a költségvetésben olvasom, annak támogatására évi segélyösszeget vett fel. De a t. minister ur gondoskodása csak akkor lesz teljes, ha e folyóiratnak a középiskolák által való megrendelését kötelezővé teszi, mert ez által lehetővé teszi a Shakespeare-bizottságnak azon Shakespeare-re vonatkozó munkák kiadását is, a melyeknek kiadását eddig a kellő anyagi támogatás hiányában folytonosan halogatni kellett. Itt felemlítem az ilyen irodalmi társaságok hatásának és működésének illusztrálására, hogy nemrég megjelent a »Dante Magyarországon« ezimű könyv, a mely ugyanilyen módon tárgyalja azt a hatást,^ a melyet Dante a magyar irodalomra gyakorolt. Épen azért nagyon fontos volna a bölcsészettudományi karon egy olyan katedrának a létesítése, a mely a magyar irodalomnak és a külföldi irodalmaknak egymásra való kölcsönhatását tenné tanulmányai és előadásai tárgyává. A minister ur a legnagyobb határozottsággal ígérte meg, hogy a katholikus autonómiát nemsokára meg fogja szervezni. Nagyon kérem, hogy akkor, midőn ez a kérdés aktuális lesz, a görögkatholikus románok egyházi szervezetére is tekintettel legyen, mert hiszen ezt az egyházat is oly módon lehet beilleszteni, hogy annak sajátságos én-je némileg kifejezésre jusson. Gróf Tisza István t. képviselőtársam és Ostffy képviselőtársam egy nagyon érdekes dolgot emiitettek, a múltkor, t. i. a zsidókérdést. Én tegnap a temesvári püspök beigtatásán egy olyan jelenetnek voltam szemtanuja, a melyet szó nélkül hagyni nem lehet. A midőn az izraelita hitközségnek keUett tisztelegni, a tisztelgő szobában kellemetlen inczidens történt. A rendezők azt akarták ugyanis, hogy a zsidó hitközségek egyszerre tisztelegjenek a püspök előtt, de a különböző árnyalatú izraelita hitközségek protestáltak ez ellen és a statusquosok külön tisztelegtek. T. képviselőház ! Ezt nem lehet tűrni; mert itt a magyar törvényhozás csak egyféle zsidóságot reczipiált (Ugy van!) és pedig a művelt zsidóságot, nem pedig a Galicziából beözönlött zsidóságot, a mely a művelt zsidóságot minden téren elnyomja. Mélyebben kutatva ezt a dolgot — és én igazán tudományosan foglalkoztam a kérdéssel, — arról, győződtem meg, hogy a többféle árnyalatú zsidóság közt való súrlódásnak nem hitbeli kutforrásai vannak, (Igaz !) hanem úgyszólván a kultúra, vagyis a rabbiképzés az, a mely az árnyalatok között a különbséget teszi. Hiszen nálunk nincsenek reformer-zsidók, mint pl. Ausztriában vagy Németországban. Már pedig, a mint egy könyvben olvastam, feltűnő, hogy Berlinben, a hol vannak reformzsidók, a kik a zsinagógában hajadonfővel imádkoznak, szombat helyett vasárnapot tartanak, az
