Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-166

U Í66. országos ülés Í011 legszigorúbb értelemben vett egyéni vallási és áhitatbeli életnek szentélyébe tartozó intézmény kell, hogy minden megtámadáson felül álljon, kell hogy e képviselőház vitatkozásainak napirend­jéről lekerüljön. (Helyeslés jobb- és balfelol.) Nagyon kérem is erre t. képviselőtársamat és mindazokat, a kiket illet, mert mi valóban nagy nemzeti feladatoknak megoldására vagyunk hi­vatva. (Ugy van! bal'dől.) Ezeket különböző módon fogjuk fel itt és ott, ezeket majd meg­vitathatjuk egymás között, de csak azzal a szán­dékkal, hogy a nemzet erejét, a nemzet nagyságát gyarapitsuk és távolitsunk el a nemzetből mindent a mi annak egységét, a mi annak kohézióját, a mi erkölcsi összetartozandóságának érzetét gyen­gíti. (Általános helyeslés és taps.) Erre t. képviselőtársam talán azt fogja mon­dani, hogy épen ebből a szempontból kelt ki a Mária-kongregácziók ellen, mert az ifjúság körében más egyesületet mint azt, melynek mindenki tagja lehet, bármi legyen az ő vallása, nem akar ismerni. Hát ez igen szépen hangzik és a kik két pereznyi időt sem vesznek maguknak, hogy gondolkozzanak róla, ezt meg is tapsolták. De ha ez állana, akkor el kellene törölni az összes egyházakat és összes felekezeteket, mert az a tény megvan, hogy vallási tekintetben az ifjúság meg van osztva, vallási tekintetben kü­lönböző egyházakhoz, különböző felekezetekhez tartozik. Ez históriai tény, melyet meg nem má­sithatunk, sem ugy nem, hogy megint egy vallást teszünk uralkodóvá, mert mint Tisza István bará­tom mondotta, a középkorba visszamenni nem lehet és senki sem akar, sem ugy nem, hogy vala­mennyi vallásból valami szintelen és vértelen kotyvalékot szűrve össze, képviselőházi többségi határozattal állapitsuk meg, hogy mi legyen min­den magyar embernek közös vallása, (Ugy van! balfelol.) Ez a felekezeti megoszlás históriai tény, a mely nem szabad, hogy arra indítson minket, hogy az egyes egyházakban a nyílt benső hitélet mélyítését megakadályozzuk azzal az ürügygyei, hogy ezzel ellentéteket támasztunk, (Helyeslés balfelol.) mert ha ezt tennők, akkor mi a nemzet erkölcsi életerejének egyik rugóját bántanék meg, azoknak az ellenhatásoknak az egyikét, még pe­dig egy igen hatalmasat, a melyek a minden em­ber lelkében benlévő destruktív erőnek ellene működnek és a nemzetet megtámadó destruktív erő ellen is szolgálnak. (Ugy van ! balfelol.) Ellen­kezőleg, arról kell gondoskodnunk, hogy ezek a különböző vallási meggyőződések a maguk tel­jes ethikai tartalmát érvényesítve egymást tisz­teljék, egymás iránt türelemmel legyenek, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) egymásnak törvény által biztosított egyenjogúságát elismer­jék es senkinek buzgósága a másiknak megtáma­dására ne vezessen. (Elénk helyeslés jobb- és bal­felol.) Ha ebben az irányban akar haladni a t. kub iuszminíster ur, tökéletesen egyetértek vele és május 27-én, szombaton. ismételten kérem t. képviselőtársamat, hogy olyan nyilatkozatoktól a melyek, ha sajtóbeli hátterüket is tekintjük, egy valóságos tervszerű és indoko­latlan hajsza megjelenéseként állanak előttem a vallási béke érdekében, tartózkodni méltóztassék. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Már most befejezésül csak egy igen rövid, általános megjegyzést kivánok még beszédemhez fűzni. (Halljuk ! Halljuk !) A t. vallás- és közoktatásügyi minister ur beszédében egy egész mennyiség helyes, egészsé­ges gondolatot és figyelmeztetést tár a ház és visz a nemzet elé. Többek között azt, hogy ne tóduljon a mi ifjúságunk a lateiner pályák felé, hanem inkább a reális, a termelő pályákat karolja fel. Ez igen helyes, de keresztülvihető csak akkor lesz, hogyha a reális pályákon, ha az ipari és kereskedelmi pályán, nagy száma a magyar em­bereknek a boldogulását megtalálja. (Élénk he­lyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De olyan köz­gazdasági állapot mellett, a hol ipart csak mes­terségesen, szubvencziókkal tudunk ugy a hogy fejleszteni, a hol ez a nemzet meg van fosztva attól, a mi nélkül egyetlenegy nagy nemzetnek az ipara nem fejlődött még, az előrehaladott nem­zetektől való védelemtől, (Élénk helyeslés a bal­és a szélsőbaloldalon.) szóval a közgazdasági ön­állóságnak hiányában ez a felhívás hogy men­jetek ipari és kereskedelmi pályára, akármilyen jóindulattal legyen mondva, valóban csak ugy hangzik, mintegy keserű gúny a mi nemzeti álla­potaink tehetetlensége felett. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) így vagyunk t. képviselőház az egész vona­lon, a mint már az előbb czéloztam reá. Nemzeti­ségi politikát akarunk csinálni, a magyar állam fensége előtti meghajolást követelünk a nemzeti­ségektől és az a magyar áHam, a mely egyik intéz­ményében egyéniségét érvényesíteni akarja, legyen bár a parlament többsége ezen gondolat mellett, kénytelen kapitulálni rég megrögzött előítéletek és hatalmi érdekek előtt. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbahldalon.) Nemzeti szeUemet akarunk isko­lánkban fejleszteni és azután beleviszszük azt a fiút 20—21 esztendős korában a kaszárnyákba, a melyekben nincsen sem magyar czimer, sem magyar nyelv, sem magyar király, és a melyekben csak minden más van. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső­baloldalon.) Kultúrpolitikát tisztán csak a közokta­tásügyi ministerium eszközeivel csinálni nem lehet. Azzal is, de csak akkor, hogyha a kulturális és az egészséges fejlődésnek, egy egységes és teljes nemzeti élet az alapfeltétele. (Élénk helyeslés a bal­és a szélsőbaloldalon.) Mindaddig, a mig ezek a fel­tételek nincsenek meg... (Közbeszólások jobb­felől: Frázis . . .) . . . Frázisnak mondják ezt az én t. képviselő­társaim, pedig, hogyha van realitás a világon, akkor az a realitás, a mit én mondottam. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Ha van realitás, akkor ez a realitás, mert hiába hivunk meg valakit

Next

/
Oldalképek
Tartalom