Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-166

62 16*6". országos ülés 1911 május 27-én, szombaton. élén. Nem kellett más, mint egy kiváló nagy művészleiek, nagy munkaképességgel és fegyelmezőképességgel, hogy a vendégszerepléseknek majdnem kizárásával, — mert hogy egy-egy fenomenális művész, kitől igazán tanulhatunk, néha í ellátogasson hozzánk, azt senki sem ellenezheti *— de közepes vendégszereplések kizárásával, hazai erőkkel és tisztán az ő művészi lelkiismerete által vezetve és a többnyelvűség kiküszöbölésével is tudjon itt az Operában nemcsak olykor-olykor egy jó előadást, hanem rendszeresen olyan előadásokat megteremteni, melyek az ide hozzánk ellátogatott elsőrendű zenészeknek — én csak Brahmsra és Goldmarkra hivatkozom — legteljesebb elismerését, sőt bámulatát vivták ki. T. képviselőház ! Sem a tudás, sem a tehetség nem hiányzik, hanem egy baj van nálunk mindenütt az egész vonalon. Én ezt ugy szeretném jellemezni minden hivatási ágban, hogy a magyar ember — magamat sem veszem ki, mert ne tessék azt hinni, hogy én egy magas piedesztálról akarok az én fajomhoz beszélni; benne vagyok, mikor ezt a böjti prédikácziót hozzáintézem — csak a legszükségesebb munkát teljesiti. A földmivelő munkás annyit dolgozik, a mennyi szükséges, hogy a jövő télre az élelme valahogy biztositva legyen ; azt a surplus-t, a mi vagyongyarapításra szükséges volna, már nem teszi. A diák annyit dolgozik, hogy a vizsgán meg ne bukjék ; (Igaz ! ügy van !) a hivatalnok — mindig tisztelet a kivételeknek — annyit, hogy fegyelmi alá ne jusson. (Derültség.) A művész, visszaélve azzal a könnyűséggel, melylyel a magyar ember egy bizonyos fokig eljut, a melyen csak épen hogy meg lehet állni bukás nélkül, a művész is, ha nincs egy erő, a mely őt serkenti, csak épen odáig, csak annyit tanul meg az ő művészetének technikumából, hogy valahogyan a kiállításoknál elférő — és most e tekintetben nagyon tágra van a kör vonva — képeket hozhasson létre, hogy egy előadást kezdettől végig le lehessen benyolitani fenakadás nélkül; és idáig, mondom, aránylag kevés fáradsággal el lehet jutni. A hol azután a fáradság kezdődik, hol az ember kell hogy lelkének minden tehetségét megfeszítse, a hol az a labor improbus kezdődik, az épen a csiszolódásnál, a fegyelmezés, a tökéletesedés. Csak arról volna szó, hogy a mi művészeinkbe beleöntsük a tökéletesedésre való törekvésnek azt a vágyát, a mely boldogtalannak érzi magát, hogy ha valamely mű nem sikerül teljesen ugy, a mint az illetőnek lelkében él. És azért, ámbár aláírom a t. minister urnak azt a tételét, hogy államilag művészi irányokat nem lehet preskribálni és ámbár ezen a téren csak tartózkodva akarok beszélni, én a földnek egész kerekségén minden nemzetnél rettenetes aberrácziónak tartom azokat a legújabb művészeti irányokat, a melyekben sem rajzolni, sem festeni nem kell tudni, de Magyarországon egyenesen nemzeti veszedelemnek tartom a művészeti lelkiismeret csökkenését előmozdító ez irányokat, a melyek megvetik azt a mi minden művészetben mesterség. (Helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Pedig a művész egyénisége kifejlődésének első feltétele az, hogy művészetének azt az alkotó részét a mely mesterség ugy bírja hogy neki azzal többé bajlódnia ne kelljen. (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Minálunk ezzel szemben individuahtásnak azt nevezik, hogy ha valaki a mesterséget megveti, ha a mesterség alapjain magát túlteszi; azt hiszi, hogy a levegőben lóg, pedig csak lebukik és lezuhan a mélységbe. (Taps a jobb- és a baloldalon.) Művészetről és zeneművészetről beszélve az igen t. minister ur azzal a rám nézve hízelgő bevezetéssel, hogy elődeinek nyomdokán akar haladni, kijelentette, hogy a zene népszerűsítésére törekszik. Nagyon helyesen teszi. Azt mondja, hogy vidéki zenekarokat akar létesíteni, a melyek vidéki operáknak lehetnek alapjai. Ez is igen helyes gondolat, de arra kérem az igen t. minster nrat, hogy az erre való törekvésben, a mely nagy keretekben bizony meglehetősen a jövő zenéje, ne csökkentse annak értékét, a mi már megvan és ne ejtse el azt, hogy az a zenekar, a mely mint a Nemzeti Színház zenekara áll fenn, a vidéken tartson zenekari hangversenyeket, sőt serkentse, hogy e vidéki missziójának mennél inkább megfeleljen. (Helyeslés a baloldalon.) Én nem tartom kizárva és nem zárom ki azt, hogy ez a zenekar itt a fővárosban is hangversenyeket adjon, sőt szükségesnek tartom a színvonal fentartása végett, mert az a felfogásom, hogy épen a vidéki közönségnek, a kevésbbé műértő közönségnek, annak a mely még neveltetésre szorul, kell a legtökéletesebbet nyújtani. . (Altalános helyeslés.) Ép ugy mint népies előadásokba nem valók a tudománynak ama kontroverz tételei, a melyek felett még vajúdnak és egymással hajbakapnak a tudósok, hanem a tudománynak megállapított, minden kétségen felül álló tételei ép ugy csak raffinált, műértő, tradicziókkal bíró közönség elé lehet hozni a művészetnek, mind a képzőművészetnek mind a zeneművészetnek problematikus alkotásait: az hadd igazodjék el benne. A naiv vidéki közönséggel szemben azonban, a melyet még nevelni kell, csak biztosra szabad menni, annak csak az elismertet, s azt is a lehető legjobb alakban kell bemutatni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nagyon kérem a t. minister urat, hogy azt, a mi megvan, ne hanyagolja el arra való törekvésében, a mi még csak ezentúl lesz. (Helyeslés balfelöl.) Áttérek már most, t. ház, a tárcza kebelébe tartozó konfesszionális ügyekre. (Halljuk! Halljuk !) Én nagyban és egészben véve megelégedéssel vettem a minister urnak e téren tett nyilatkozatait. (Helyeslés a baloldalon.) Megelégedéssel vettem, hogy a katholikus autonómia és az 1848 : XX. t.-cz. terén — vagy én megfordított sorrendben mondanám, mert felfogásom szerint a katholikus autonómia az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásának egyik részlete — előre akar haladni és nem is kétlem,