Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-166

166. országos ülés 1911 május 27-én, szombaton. 53 ezret mondok, a nélkül, hogy ezen megszünte­tendő iskolák helyébe más iskolák létesítéséről gondoskodás történnék. Mi lesz tehát az iskolai év kezdetével, ha 1000 iskola megszűnik és mi lesz ezek tanítóival, a kik egészen elesnek állá­suktól ? Ha ezzel kapcsolatban tekintetbe veszszük azt, hogy az 1908/9-ik iskolai évben az iskolák száma az országban 51-gyel kevesebb volt, ha. te­kintetbe veszszük a meglévő iskolák ^túlzsúfolt­ságát, a mint ezt a minister ur is beismerte, a minek megszüntetésére még 1000 iskolának és 1000 uj tanerőnek működése volna szükséges, ha tekintetbe veszszük, hogy körülbelül 300.000 mindennapi iskolaköteles gyermek nem jár isko­lába, akkor körülbelül még 5000 iskolára, még ugyanannyi tanerőre van szükség. Ily körülmények között tehát az iskolákat nem elzárni, hanem azokat szaporítani és a meglévő iskolákat támogatni kell. Fel kell tehát hagyni a nemzetiségek, de különösen a román felekezetű görög-keleti és görög-katholikus is­kolák ellen irányuló ellenszenvvel és ellenséges­kedéssel. Hiszen hasznos munkát végeznek ezek a felekezeti iskolák és nagy áldozatokat hoznak és hoztak a haza oltárára. Az őket érő vissza­esés nagyon károsan hat magára az országra is, mert az országra is visszaesést és hanyatlást jelent, mivel, ők nagy részét képezik a honpol­gároknak. Állami érdek, hogy ők kultúrájukat fejleszszék, még pedig anyanyelvükön, mert csakis anyanyelvükön fejlődhetnek tovább. Nem kell tehát őket megfosztani kultúrájuk egyetlen orgánumától: az iskolától. Nálunk minden ol­dalról azt hirdetik, hogy mi nem gátoljuk a nemzetiségieket kultúrájuk szabad fejlődésében. De egyúttal megfosztják a nemzetiségieket az iskolától. Hát iskola nélkül lehet-e elképzelni egy népnek kulturális fejlődését ? Fel kell azután hagyni azzal is, hogy fele­kezeti iskolánkat községi iskolákká változtassuk át. Mert, a mint az előbb is emiitettem, azok jobb és értelmesebb vezetés és igazgatás alatt állanak, különösen, ha figyelembe veszszük, hogy pl. az erdélyi részekben 5—8 község kéjiez egy 'körjegyzőséget, és hogyha ott iskolaszéket aka­runk szervezni, nem találunk olyan iskolaszéki elnököt és gondnokot, a ki a nevét alá tudná írni. Hogy képzelhető el tehát egy népiskola ilyen vezetés mellett? De ezenkívül azután hol marad a községi iskolában a valláserkölcsi ala­pon nyugvó mindenesetre jobb nevelés, a melyet csak a felekezeti iskola adhat meg? Ezen állapotokért inkább a koalicziós uralom a felelős, a mely ezeket a nagy devasztácziókat előidézte. A koalicziónak az irányelve az volt, hogy a nemzetiségiekkel, mint az ország leg­veszedelmesebb ellenségeivel, végezzen, így hozta meg azután nemzeti vivmánykópen az iskolai törvényt a, kongruatörvényt, igy hozta meg azt a bizonyos vallási rendeletet, a melynek törvény­ben alapja nincsen és nem is lehet, mert vallást más nyelven oktatni, mint az illető egyház nyelvén, elképzelhetetlen. És mindezeknek az éle leginkább a román nemzetiség ellen van irányítva. Es miért? Ta­lán azért, mert a román nép a hazai népek közt a magyar nép után a legnagyobb számban van ebben az országban és igy a magyar nép után a legtöbb áldozatot hoz a hazának? Ta­lán azért, hogy ragaszkodik etnikai létéhez és annyira kívánja az alaptörvényben lefektetett elveknek a megvalósítását. Vagy talán azért, hogy fajrokonainak az ország szomszédságában van egy állama, a mely állammal a monarchia szövetséges viszonyban áll. Mindezek az állapotok ellenkezőleg arra kell hogy bírják a mindenkori kormányokat, hogy a nemzetiségiekkel ós épen a román nép­pel igazságosan, méltányosan, testvériesen bá,n­jék. A koaliczió tehát áldatlan viszonyokat te­remtett, a melyek gyűlöletet és kiengesztelhetet­len haragot szítanak a polgárok közt. Az eddigiekben eléggé kidomborítottam azt, hogy az állapot tarthatatlan, s hogy az orvoslás elodázhatatlan országos érdek. Az orvoslás és a megoldás legelsősorban a kormánynak és párt­jának a feladata, bár a többi pártokra is há­ramlik az a kötelesség, hogy necsak akadályokat ne gördítsenek a megoldás elé, hanem abban maguk is segédkezzenek. Mindenkinek, a kinek szivén fekszik a haza jóléte, elleneznie kell az egy­oldalii fajpolitikát, és minden téren meg kell valósítani a jogegyenlőséget, összhangzásban az ország poliglot jellegével, a mely jellemzés Szt. István Imre fiához intézett szavaiban fog­laltatik, hogy csak a többnyelvű országot tartja erősnek és biztosnak. Hiszen minden, a mi nem a természet folyománya, az nem lehet maradandó, 5 a mester­séges, erőszakolt. alkotás nem állandó, mivel ezek a módok nem egyesítő, hanem szétválasztó jellegűek. Pedig csak a jogegyenlőség politiká­jával lehet az ország polgárai közt a békés egyetértést, a nyugodt együttélést és a kölcsö­nös szeretetet megteremteni, a mely nemcsak a haza jólétét, hanem a monarchia erősségét és a trón fényét is gyarapítani fogja. Ez a politika az egyedüli, valódi állami politika, de a kezdeményezésnek felülről, a kor­mánytól és pártjából kell kiindulnia, tehát a kormánynak kötelessége, hogy intézkedjék mind­ama felsorolt hiányok pótlása iránt, s hogy az akadályokat az útból eltávolítsa, fogjon hozzá az orvosláshoz. Ezt az által fogja elérni, ha elsősorban gondoskodni fog arról, hogy az 1907. évi XXVII. t.-czikk, az iskolai törvény, minél előbb revízió alá vétessék. (Helyeslés jobbfelöl.) Addig is a törvénynek eme túlszigoru intézke­dései, a melyeknek enyhítését maga a törvény szer­zője, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is szükségesnek mondotta, enyhitendők. O itt a házban nyilatkozott, hogy a végrehajtás alkal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom