Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

4: Í6"3. országos ülés 1911 május 26-án, péntekéit. nem. Azonban Molnár János t. képviselőtársam bebizonyította, — én legalább teljesen bebizonyitottnak láttam azt — hogy csakugyan, ha az ilyen kongregácziókkal nem is azonos, de azokhoz lényegükben hasonló ifjúsági egyesüléseket református iskolákban is szükségeseknek tartanak, és hogy a református iskolai tanulókat is ugyanezek a református kongregácziók, — hogy ugy mondjam — a református felekezeti öntudat ápolására és emelésére buzditják. Ehhez már szólhatok, miután magam is hű tagja vagyok a református egyháznak. Azonban — miután nem vagyok szakértő, mint hitoktató — itt sem merek abba beavatkozni, vájjon szükséges-e a református vallásosság és erkölcsösség ápolására ez a református kongregáczió, vagy nem. De, a mennyiben tőlem függ, egy kifejezést itt sem tartok szerencsésnek, azt t. i., hogy fezekben az ifjúsági egyesületekben is hangsúlyozva van a felekezeti öntudat. Mert én — ismerve az én vallásombelieknek igazán szabadelvű és haladott felfogását — nagyon jól tudom, hogy azok, a kik beleirták ezt a »felekezeti öntudat«kifejezést,egyáltalán nem gondoltak arra, hogy a református tanuló ifjú akármelyik más felekezetben társával szemben gúnyos, vagy ellenséges álláspontot foglaljon el, de mégis helyesebbnek tartanám, ha ez a »felekezeti« szó ezekből a református szabályokból is kimaradna és megelégedném a »va]lásos« kifejezéssel. Sőt az ideális állapotnak igenis azt tartanám, hogy ezekben az erkölcsös és vallást ápoló ifjúsági egyesületekben mindenféle felekezeti különbség nélkül az összes felekezetek gyermekei, diákjai találkozhassanak. Azt hiszem, nag3^on röviden végezhetünk ezekkel a vallási és felekezeti kérdésekkel, a melyekre nagy szükségünk nincs ugyan, de ha egyszer felvettettek, akkor beszélni kell róla nemcsak az egyik felfogás szerint, a mint azt Förster t. képviselőtársam szerette volna, . . . Förster Aurél: Még nem tudja! Kozma Andor: . . . hanem a másik felfogás szerint is, a mely az enyém. En nagyon tisztelem Förster t. képviselő urnak azt a türelmét, a melylyel saját elvtársának, Kelemen Samu t. barátomnak nézetét meghallgatta . . . Förster Aurél : Quod Deus avertat! (Derültség baljéíől.) Kozma Andor : ... és csak azt kérem, hogyha a katholikusnak, a jó kereszténynek főerénye a türelem, legyen szives egy református álláspontot is meghallgatni. (Halljuk! Halljuk !) Azt hiszem, megegyezhetünk valamennyien abban, — én azt hiszem, lényegében elfogadja ezt a magyar nemzet is felekezeti különbség nélkül — hogy toldja meg minden felekezet a Tízparancsolatot egy tizenegyedikkel, ez pedig az legyen: (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelél.) Tiszteld felebarátod vallását, mint a tenmagadat. (Helyeslés a jobboldalon.) Áttérve a közoktatásügyi kérdésekre, talán belehozhatom a vitába — a mint ezt már Mártonffy t. képviselőtársam is megtette, a ki ebből a szempontból vizsgálta és bírálta a közoktatásügyi politikát — nem a nemzetiségi, hanem a nemzeti kérdést, hogy tisztán a magyar nemzet politikai egysége szempontjából tegyem bírálat tárgyává ezeket a közoktatásügyi kérdéseket. (Haltjuk! Halljuk ! jobbfelől.) A mi az elemi oktatás kérdését illeti, megvallom, hogy álláspontom sokban eltér azoktól a felfogásoktól, a melyeket előttem szóló t. képviselőtársaim hangoztattak. (Halljuk ! Halljuk!) A mi az elemi oktatás szükségességét illeti erre nézve azt hiszem, hogy itt e házban nézeteltérés nem lehet. (Az elnöki széket Návay Lajos alelnök foglalja el.) Áüami iskolákra, még pedig elemi iskolákra, igenis szükségünk van, mert elemi oktatásban mindenkinek részesülnie keü. A mi azonban a további következtetéseket illeti, t. i. azt hinni, vagy azt gondolni, hogyha mi elemi iskolákat állítunk fel, elemi iskolákat csinálunk, hogy ezzel már kultúrát is csináltunk, ez szerintem túlzott felfogás. Az elemi oktatásnak a végeredménye elvégre is nem más, mint az irás és olvasás megtanulása. Ez egy utalvány a kultúrára, a melyet ezen az utón meg lehet szerezni, ez azonban maga még nem kultúra. Nem oszthatom tehát az előttem felszólalt t. képviselőtársaim nézetét, a kik azt mondják, hogy ne sokat törődjünk a felső oktatással, hanem csak a népiskolákat fejleszszük. Engedelmet kérek, ott van Németország, Anglia vagy Hollandia, a hol igazán nagy kultúra van, ott sokkal előbb volt igen számos egyetem, voltak nagy és fényes középiskolák, a nélkül, hogy e mellett minden falunak népiskolája is lett volna, (Igaz ! Ugy van !) Megfordítva történt, t. képviselőház. A fény és világosság felülről jön. (Igaz! ügy van ! a jobboldalon.) Felülről kezdődik a kultúra, egyetemeken képzett emberek terjesztették az országos műveltséget és az igazi kultúrát, és az összes felsőbbrangu és középosztályu lakosságban keletkezett azután az igény az elemi iskolák szaporítása iránt és nem a népben volt meg a vágy az elemi iskolák után. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, a tekintetben mindannyian egyetértünk, hogy Magyarországon még igen nagy kultúrára van szükség, és ha szükség van arra, akkor nűndenekfelett, tekintet nélkül arra, hogy hány száz népiskolát, 500 vagy még többet sikerül-e felállítanunk, mert hiszen törekszünk reá, fejleszteni kell a kultúrát annak magasabb bázisain, a főiskolákban és a középiskolákban is. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi specziálisan az egyetemi kérdést ületi, itt nyitott ajtókat nem akarok betörni és nagyon röviden fogok a kérdéssel végezni. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, én azt szerettem volna, ha két egyetemet állítanánk fel, de belenyugszom az egybe is, mert jobb egy, a mit felállítunk, mint kettő, a mi csak terv marad. A mi a helyet illeti, hogy az uj egyetem hol állittassék fel, én a versenyző városok közt igazán