Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-179

4:28 179. országos ülés 1911 június 17-én, szombaton. képzés megoldása és a tanterv revideálása révén elérje azt, hogy a nemzetiségek is, de a felekezetek is képezhessenek ugyan tanítókat, de annak biztosításával, hogy azok a magyar államnak tanítói, a magyar nemzet czéljaira felvilágosodott és kiművelt, érzésben és gondolatban megfelelő elemek legyenek. Ha azonban a képzés és a képesítés elválasztása csak arra szolgálna, hogy ismét három évtizedre kitérjünk a dolog elől, kitérjünk a vallási és felekezeti kérdésekhez való hozzányulástól való félelem miatt, akkor méltóztassék inkább most a mai állapotban hagyni az; ügyet, mert akkor valószínűbb, hogy a gyökeres reform hamarább fog bekövetkezni. Eészemről még csak egyet teszek hozzá, és ez az, hogy ennél a kérdésnél ugyanazt a rendszert kell követni a tanítóképzés terén, mint az elemi oktatásnál, t. i. folytonosan szaj>oritani kell az állami tanitóképezdéket, és pedig különösen a nemzeti érdekekre való tekintettel. Az elemi oktatásnak az az alapvető gondolata, a mi ma már hála Istennek az egész vonalon érvényesül és a mit a kultnszministeriumnak nagy dicséretére kell megállapítani, hogy t. i. elsősorban a nyelvhatárok és nyelvszigetek veendők figyelembe, azután jön a tömegben lakó magyarság, és legutoljára jönnek a tömegben lakó nemzetiségiek, akiknél semmiféle erőszakos eszközt nem szabad igénybe ugyan venni, de mégis meg kell adni a módot, hogy tanulhassanak meg magyarul. A mi engem e téren különösen közelről érdekel, szólni akarok még a zilahi állami tanítóképezde visszaállításának kérdéséről. Felvetem ezt újból mint a sokáig nagyon elhanyagolt erdéíyrészi magyarság egyik fontos kérését. A zilahi tanítóképezde 1870-ben lett felállítva és 1892-ben átvitetett Temesvárra, akkor talán politikai okokból, talán közoktatásügyi szempontokból is, a mit most már nem keresek, mert régen volt. Tény az, hogy azóta ezt a kérdést igyekeztem magam is állandón napirenden tartani, de a ministerium nem hagyta egészen elaludni. Ennek a tanitóképezdének visszaállítása dolgában egész csomó ministeri leirat van, képviselőházi beszédeket tartottunk, sőt az igen t. kultuszminister ur legkegyesebben intézkedni méltóztatott, hogy ez az ügy érdemleges tárgyalás alá vétessék. Ámde ha megint csak tárgyalni fogunk, miként már busz esztendő óta tárgyaljuk a visszaállítást, akkor az erdélyi rész és az erdélyi magyarság ezen összekötő vonalán nagy nemzeti misszióra hivatott intézet sohasem fog njből létesülni. Csak néhány mondatban hivatkozom a tanfelügyelőség 935/1910. számú szépen kidolgozott feliratában foglaltakra, mely szerint a nemzeti kérdés szempontjából el van mondva, hogy Szilágy vármegyében tanítói állás hiánya miatt szünetel harminczhárom iskola, mert egyáltalában nincs tanítójuk, hogy a tanköteleseknek csak 66°/o-a jár iskolába, az ismétlő-iskoláknak 48°/o-a; az egész lakosságnak csak 32%-a tud egyáltalában írni-olvasni, magyarul pedig csak 45% beszél. A nemzetiségi kérdés szempontjából pedig az 1880-iki statisztika alapján azt mondja, hogy a vármegye huszonnégy községében fogyott a magyarság a románság javára, 1890 óta pedig már 77 községben vesztettünk teret a románság számára, 48 községben 1%-ot, hét községben pedig 5%-ot is meghalad a veszteség. Elmondja továbbá, hogy a vármegyében 44 százholdon felüli középbirtok van román kézben és ezeknek területe 14.386 katasztrális hold. Ha, mindehhez hozzáveszem azt, hogy a szamosujvári román nyelvű tanítóképzőnek 529 görög katholikus felekezeti iskolát kellene tanítóval ellátnia hat vármegye területén, pedig évenként a legjobb esetben csak 20 tanítónak tud oklevelet adni, s ennélfogva a görög-katholikus egyház kezelésében levő iskolákat sem tudja elegendő tanítóval ellátni, azt hiszem, nem szükséges tovább indokolnom kérésemet. Különösen akkor, ha hozzáveszem azokat az áldozatokat, a melyeket Szilágy vármegye és Zilah város a képezde érdekében hozni hajlandó. Zilah város, mint ennek a nagy vidéknek kulturális központja, az 1900-ik évi népszámlálás szerint 94'5°/

0 magyarságú város: a tanítóképezde czéljaira tehát kitűnően hivatott. A tanítójelölteket nézetem szerint annak a vidéknek magyarsága köréből kell venni, a melynek területén működni hivatottak, a melynek nemzetiségi viszonyait ismerik, s ismerik nemcsak a magyarságot, de a románságot is, ismerik a románság érzését és a románokkal való bánásmódot is és ezt közvetlenül az életből tudják, mert velük együtt nőttek fel. Ha az erdélyrészi magyarság érdekeit előbbre akarjuk vinni, az a kötelességünk, hogy az erdélyrészi magyar városok aczélos, derék népe köréből neveljünk apostolokat a népoktatás számára. Ennek pedig az az egy módja van, ha tanítóképző utján alkalmat nyújtunk az odavaló fiatalembereknek arra, hogy kiképezhessék magukat és egyúttal az odavaló románságnak is megengedjük, hogy állami iskolákban is taníttathassák és neveltethessék a tanítói elemet és ne kényszeritsük arra, hogy csak a szamosujvári görög-katholikus iskolába járjanak az összes növendékek. Különös mértékben áll mindez Zilah városa és vidéke magyar népére, a melyből a múltban is a legkiválóbb, leglelkesebb magyar tanítók kerültek ki, a kik becsülést szereztek nemcsak maguknak, hanem kiérdemelték a tanügygyei foglalkozó minden ember háláját és elismerését is. Ezeket elmondva, vagyok bátor a kérdést a t. minister ur szives figyelmébe ajánlani és sürgősen kérni a zilahi tanítóképző visszaállítását, még pedig nemcsak az ansziennitás jogán, melyet e város magának követel, hanem azon