Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

ÍBB. országos ülés 1911 május 26-án, pénteken. 33 nem láttunk nemzetiségi megnyilatkozást, hanem láttuk a velünk való együttérzést. Felvették a nemzeti viseletüket ők is, mi is, hogy együttesen adjunk kifejezést gyűlöletünknek és utálatunknak a Bach-korszak és a Thun-rendszer minden romboló munkája iránt. Ez volt az együttérzés és Dámján barátunk is, én is az ujjainkon összeszámlálhatnék, hogy hány diplomás emberük volt önöknek abban az időben ? Az a néhány fiskábs, az a néhány iskolázott görög-szertartásu katholikus pap, mert a görög-keletiekről az úgynevezett disunitusokról még Dámján barátunk is el fogja ismerni, hogy ezeknek egy része a czirillbetüknél egyebet nem ismert. Siegescu József: No azt nem ! Nlártonffy Márton: Igen, csak kis részük volt az, a ki a czirill betűknél többet ismert vala. És a magyar iskolák hatása alatt — mert hiszen ott jártak a gyulafehérvári, a kolozsvári, marosvásárhelyi, szászvárosi, nagyváradi és aradi magyar gimnáziumokban — élvezték önök mindazt, a mit az iskola önöknek ép ugy nyújtott, mint a magyar fiuknak, és ha ma összehasonlítják számarányukat, méltóztassék csak igazságosnak lenni, bizony megezerszereződött az iskolázottak száma. Ma 25— 30.000 iskolázott emberük van, és higyje meg Dámján barátom, higyjék el a nemzetiségi agitátorok, hogy nem a nemzetiségi iskolák, hanem a magyar közép- és főiskolák adták meg önöknek ezt a kultúrát és műveltséget, a melylyel ma ott állanak, a hol mi, és a mely bennünket egyesíthet nemcsak a tudásban, de a hazaszeretetben is. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És ha a kultuszminiszter ur — nagyon helyesen — állását kötötte ahhoz, hogy a magyar iskola ügyét minden erejével fogja szolgáim, és rá fogja kényszeriteni a törvényhozó testületet, ki fogja követelni, hogy ennek a kultúrának minden műhelyének felállitásához szükséges eszközt adjon meg, akkor, ha okosan helyezzük el azokat a népiskolákat ezen vidékeken, ha azokba olyan tanitókat adunk, a kik meg fogják érteni a tanulók nyelvét, megértik szükségleteiket, bele tudnak kapcsolódni a nép életébe és lelkébe : meg vagyok győződve, hogy az a pár izgató el fog tűnni és a mint az egykori szent Pál otthagyta az oláhokat, az oláhok megforditják ezt a mondást, és ők fogják otthagyni a Saulokat. (Helyeslés a jobboldalon.) Most, t. ház, meg kell vizsgálnunk, hogy vájjon mai iskolai berendezettségünk megfelel-e azon igényeknek és követelményeknek, hogy azokban biztosítékait lássuk a magyar állam kiépítésének. Rendesen ugy kezdődik a költségvetés is, hogy a főiskoláktól kezdve lefelé állítjuk be költségeinket. Lássuk az első kérdést: az egyetem kérdését. Megvallom, t. ház, hogy, ha az uj egyetem kérdését az u. n. királyi trónbeszéd nem hozta volna szóba, már most határozott állást foglalnék egy uj egyetem létesítése ellen, mert addig, a mig Magyarországon 5000 népiskola hiányzik, az én nézetem szerint, uj egyetemre szükségünk KÉPVH. NAPLÓ 1910—1915. vm. KÖTET. nincs. De szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy keletkezzék uj egyetem, ha biztosítékot kapok arra nézve, hogy minden egyes uj egyetemmel junktim ezer népiskola fog keletkezni Magyarországon. (Helyeslés.) A mi a középiskolai oktatást illeti, jóformán valamennyi miniszterünk foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan lehetne megszüntetni a kétféle középiskolának szétágazó képesítési erejét, hogyan lehetne azt konczentrálni, egyesíteni, hogy az oktatásügyben és a képesítés ügyében is bizonyos tervszerű egyöntetűséggel járjanak el. A minister ur is sarkalatos programmjául emiitette, hogy ez idő szerint nem tartja szükségesnek a középiskolai oktatásban az egységesítést. Egyet azonban hangsúlyozott, hogy az egységes képesítésnek barátja. Hozzám és az én nézetemhez legközelebb áll az a gondolat, a melyet Lukács György t. képviselőtársam hangoztatott, hogy igenis meg lehetne legalább átmenetileg kísérelni azt, hogy az alsó tagozatban valamennyi középtanoda egységes legyen és a felső tagozatban történjék meg az elágazás, a végén azonban mindenesetre adassék meg az egységes képesítés. Ezzel a kérdéssel foglalkozva, önkéntelenül eszembe ötlik az a kérdés, hogy az érettségi vizsgálatra tulaj donképen miért van még mindig szükség Magyarországon. Nagyon sokan argumentálnak mellette is, ellene is. A kik tudják azt, hogy az érettségi vizsgálat igazán torturát jelent és a szülőket valósággal kínpadra feszíti; a kik tudják azt, hogy ez a vizsgálat egy jottával sem viszi előbbre annak a szerencsétlen tanulónak a tudását, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és balfelöl.) azok kétségtelenül anakronizmusnak tekintik ezt az egész intézményt. Anakronizmus ez, a melyet szintén a Thun-rendszerből vettünk át és a melyet nem idomítottunk hozzá a mi nemzeti sajátosságainkhoz. Nagy és kitűnő szolgálatot fog tenni az a kultuszminister a köznek, a ki meg fogja találni annak észszerű megállapítási módját, hogy a középiskolát végzett tanulók birnak-e azzal az érettséggel, hogy a felsőbb oktatásban is eredményesen részesülhessenek. Nézetem szerint nem az alsóbb iskolának kellene megmondania azt, hogy ki jogosult a felsőbb iskolába való lépésre, hanem megfordítva, a felsőbb iskolának kellene bírálatot mondania a tekintetben, hogy kit akar asszentálni a maga serege, a maga tábora részére. Ha ezt a két eszmét legalább egyesíteni lehetne valahogy, az, méltóztassék elhinni, semmit sem vonna le annak az iskolának az értékéből, mert az a szülőkre nézve is és a tanulókra nézve is csak megnyugvást jelentene. Oktatásügyünk még egy nagyon fontos kérdésével, a szakoktatás kérdésével kívánok foglalkozni. (Halljuk I Halljuk !) Ezt a kérdést beszélgetéseink alkalmával sokszor tárgyaltuk boldog emlékű Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister úrral. Én, a ki ezzel a kérdéssel mint közvetlen faktor majdnem húsz éven át foglalkoztam, ázzak a hálaérzettel és azzal a tiszteletteljes el5