Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-176

•m 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. az görög-katholikus vagy római katholikus — 800 forint fizetés mellett egy életen át szolgáljon egy középiskolában és véglegesítve még akkor se legyen, ez a mai kor igényeinek már nem felel meg. (ügy van! ügy van! jobbfelől.) Ne szaporítsuk az elégedetlenek számát azon a téren is, a hol ez az elégedetlenség kétszeres károkat okozhat. (Helyeslés.) Örömmel vettem tudomásul, hogy a t. minister ur a Nemzeti Színháznak mielőbb való felépítését helyezte kilátásba. De nem mulaszthatom el, hogy ennél a kérdésnél fel ne említsem azt az előttem oly visszásnak látszó helyzetet, hogy a Nemzeti Színházhoz szerződtetett jeles művészeink és művésznőink akkor lesznek a Nemzeti Színház tagjaivá kinevezve, mikor már inkább nyugdíjra vagy kegydijra lesznek alkalmasak, mintsem arra, hogy a Nemzeti Színháznak különben is elvéntilt gárdáját szaporítsák és költségelőirányzatát terheljék, (ügy van! jobbfelől.) Innen van az, hogy a kultuszminister áruba bocsátott oly erdélyi birtokot, a mely szinházalap gyanánt szolgált, a melyet tulaj donképen eladni nem volna szabad, mert Erdélyben az alapítványi birtokot eladni, mondhatnám, bűn. A kié a föld, azé az ország, (ügy van ! jobbfelől.) Vagy a misera jüebs-nek kell odaadni hosszú időre bérletre ezt az alapítványi birtokot, vagy pedig meg kell tartani az állameszme szolgálatában ; mert hogy egy alapítványi birtok nem hozza meg azt a kamatot, a melyet tőle várnak, az még nem jogczim arra, hogy a magyar állam adjon el területeket ott, a hol kifogásolnunk kell minden birtokeladást, a mely magyar részről történik. (Helyeslés jobbfelől.) Tekintette] arra, hogy a népoktatás, népnevelés kérdéseiről és egyéb kérdésekről már igen kimerítő és hosszú vita folyt, én csak röviden akarom megjegyezni még azt, hogy a kultusztéren egy nagyobb beruházási kölcsönnek igénybevétele nélkül ezt a kérdést megoldhatónak nem tartom. (Helyeslés jobbfelől.) Legalább az állam presztizs-e azt kívánja, hogy ez a kérdés egyszer s mindenkorra igy legyen megoldva. Nem akarom tovább igénybe venni a t. ház figyelmét. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik.) Hammersberg László jegyző: Hédervári Lehel! Hédervári Lehel : T. képviselőház ! Szomorú tünetnek volt mondható az, hogy az egész kultusztárcza vitája a helyett, hogy a lüktető és a nevelés és kultúra szempontjából mindennapi szükségletet és létminimumokat képező kulturális dolgokról folyt volna, eltolódott egy olyan terrénumra, melyen ma az egész művelt világban a tudományos áramlatok, világfelfogások megvívják a csatájukat a nélkül, hogy ebbe a parlamentek beavatkoznának, vagy hogy parlamenti frakcziók azt a maguk javára kihasználhatnák. Mi a létminimum kulturszükségletei helyett ezekről a nagy problémákról tárgyalunk. De kibújás volna, ha nem nyilatkoznám ezekről a felvetett kérdésekről: a liberalizmusról, a kongregácziókról és a szabadkőművességről. A liberalizmus szempontjából a magam részéről elfogadom gróf Andrássy Gyulának azt a felfogását, hogy a történelmi liberalizmusból átmenetet kell teremteni a modern kor liberalizmusába. Ezt én mint kiindulási pontot fogadom el arra, hogy reczipiálva mindazt, a mire a külföld is ráadta szankczióját, elinduljunk azon a nagy utón, a melyen a magyar nemzeti kultúrának el kell indulnia. Kétségtelen, hogy a magyar közélet nagy és nehéz kérdések előestéjén áll. Maga az a körülmény, hogy parlamenti rendszerünkbe a nejnek millióinak szavazatát akarjuk belevonni, kötelességünk, hogy a néj^tömegek akaratának ne csak ösztönszerű kialakulását nézzük, hanem a kultúra által módot adjunk arra, hogy azok az ész retortáján átszűrve, a tudás fegyverével ellátva, tudjanak az állam érdekében érvényesülni, szükségessé teszi, hogy azokat a magyar társadalmi, felekezeti ellentéteket, a melyek nyűge alatt szenved ez az ország, minél inkább elsimítsuk. Nem tesz szolgálatot a magyar szuppremácziának és a nemzeti állam kialakulásának az, a ki mesterséges eszközökkel — és a mint itt a házban láttuk, némely képviselőtársunk egyéni dühből — oly kérdéseket dob a vitába, a melyek még inkább alkalmasak arra, hogy amúgy is szertetagolt társadalmunkat még inkább széttagolják. Az iskolára kell hogy leginkább fordítsuk tekintetünket. Én itt már a jog szempontjából is a teljes szabadság álláspontján vagyok. Az iskola a tudomány, a tanulás helye. Minden olyan instituczió, vagy állami beavatkozás, a mely a tudomány szabad használatának korlátozására vonatkozik, attentátum az iskola ellen, a tudomány ellen, az erkölcs ellen, a mely nem a dogma, hanem a tudomány alapján kell hogy felépüljön. Épen azért magam sem nézem jó szemmel, hogy felekezeti befolyások érvényesülnek az iskolákban ott, a hol a fogékony lélek szabad elhatározási képessége még nincs megállapodva. És itt olybá tűnhetik fel a dolog, mintha a kongregáczió elleni támadás tisztára szabadkőműves befolyás volna. Itt a nézetek összecserélésével ma már pártokra oszolva, az iskolának a tudomány szempontjából való szűzi megtartása helyett belemegyünk ezeknek a nagy áramlatoknak a megvitatásába és olybá tüntetjük fel egyiket a másik mellett, mintha az iskolának nem az volna a czélja, hogy a tudományt és a népnevelést fejlessze, hanem hogy a másikat legyűrje. A szabadkőművesség progressziv és filozófiai intézmény, nem nemzetközi jellegű, a mint azt Polónyi Géza t. képviselőtársam mondja, nemzetközi vonatkozása csak egy van, hogy a fejlődés princzipiumait és törvényeit, a melyek az egész világ fejlődésére vonatkoznak, reczipiálja, magáévá teszi.