Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-176

312 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. közszellemét épen arról a helyről igyekeznek megbontani, a hol hivatalból őrködni kellene felette, a kultuszministerium középiskolai ügyosztálya részéről, a mely a felekezeti visszavonás és gyűlölködés üszkét vetette a magyar középiskolákba, holott legfőbb feladata épen az volna, hogy a nemzeti egység gondolatát mindenütt érvényre juttassa, tehát a felekezetieskedés veszedelmétől az iskolát féltékenyen őrizze. Dóczy Imre után Gulyás István református főgimnáziumi tanár erélyes szavakkal utasította vissza a katholikus tanár-egyesület közgyűlésén elhangzott ama vádakat, hogy a magyar tanárság egy részében a vallástalanság és a hazafiatlanság szelleme kapott volna lábra. Meggyőző fejtegetésekkel mutatta ki ez a tanár, hogy ez a képtelen vád onnan ered, mert a Barkóczy szellemében működő csoport ezzel akarja megfélemlíteni a liberális hagyományokhoz hű és a kongregácziós elemeknek térdet-íejet hajtani nem akaró magyar tanárságot. És e czéljának elérésében, a mint a debreczeni nagy tanárgyülésen mondották, attól sem riadt vissza, hogy a középiskolai tanárságnak velük nem tartó többségét a ministeriumnál vádolja be és kérje ellenük a kormány hatalmi eszközeinek alkalmazását. A debreczeni tanári kör és az egész nagy tanárgyülés ezzel szemben kimondotta, hogy nem tapasztalja azt, mintha a magyar tanárság körében olyan törekvések érvényesülnének, a melyek a nevelésnek akár vallásos, akár hazafias irányát veszélyeztetnék. Ennélfogva a tanárságnak minden ily irányú meggyanusitását j ogosulatlannak tartja, visszautasítja és ilyen méltatlan vádak ellem orvosszerül a középiskolai tanári pragmatikának mielőbbi sürgős megvalósítását kéri. íme, az összes magyarországi tanárok túlnyomó nagy többsége panaszkodik arról, hogy a kongregácziók hatása bizonyos üldöztetésekben nyilvánul. A t. minister úrtól kérjük és elvárjuk tehát, hogy ebben a kérdésben igazságot tegyen és óvja meg szigorú pártatlansággal a tanárok ezreinek belső békéjét, mert ez szorosan összefügg azzal, hogy a középiskolai tanítás a hazai közoktatásügy állandó javára eredményes legyen. S t. ház, nem áll az, a mit Sághy Gyula és több más t. képviselőtársam mondott, hogy a kik Barkóczy elbelyeztetését kívánják, azok ő benne a személyt üldözik. Nem személyekről van itt szó, t. ház, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) hanem arról a nagy elvről, hogy a középiskolai oktatásügy vezetésénél a felekezeti elfogultságnak nem szabad érvényesülnie. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Már pedig Barkóczy ministeri tanácsos ur erősen elfogult ember és az elfogult ember sokszor maga sem veszi észre, midőn rossz szándék nélkül is az igazság ellen cselekszik. Barkóczy a közelmúltban is önmaga szolgáltatott bizonyítékot elfogultsága mellett. Én tisztelem az ő vallásosságát, meggyőződését, de nem tartom helyesnek azt, hogy az állam tételes törvényeivel a múltkor is ellentétbe helyezkedett és nem irta alá mint tanú a polgári házassági jegyzőkönyvet. A törvény megengedi ugyan e kivételt, de e kivétel lehetőségének kihasználása az állam egyik főtisztviselője részéről feltétlenül tüntetésszámba megy. Kitől várjuk, t. ház, a törvénynek liberális szellemben való általános megtartására a példaadást, ha nem az állam főtisztviselőjétől ? Ha nem ment volna a tisztelt ministeri tanácsos ur tanúnak, akkor vallásos meggyőződésén sem esett volna csorba és az állam tekintélyét sem sértette volna. En széptehetségű embernek tartom Barkóczy ministeri tanácsos urat, tehát ő neki magának kellene belátnia, hogy nem üdvös dolog az, ha ő a felekezeti ellentétek ütközőpontjául makacsul ott tartatja magát hatalmas pártfogói által az V. ügyosztály élén és szerintem a közérdek szempontjából jobb lenne, ha ő máshol működnék. Ebből a szempontból tartom én kívánatosnak az ő áthelyeztetését és ebben semmi személyi gyűlölet ő iránta nincs ; ez csupán a felekezeti béke közczéljának a munkálása. Es tovább megyek, t. ház. Ha a néppárt t. tagjai Barkóczy ministeri tanácsos úrban nem a felekezeti elfogultságnak megszemélyesítőjét szeretik látni a hazai középiskolák élén, hanem tisztán a pedagógust látják benne, a mint mondják, akkor egyezzenek bele, hogy oda egy protestáns ember kerüljön, még kitűnőbb pedagógus, a ki nem szabadkőmives, s nem is szabadgondolkodó, hanem, a mint emiitettem, csupán csak protestáns. Vagy kerüljön oda egy más katholikus ember, a ki nem tagja a kongregácziónak. Hiszen ha Barkóczy ministeri tanácsos magasrendű és rangú támogatói a kérdés ilyen elintézésébe belementek volna és egyébként is békés engedékenységet mutattak volna a nélkül, hogy vallásos meggyőződésükön bármily csorbát engedtek volna ütni, akkor szerintem már régen az elsimulás utján volnának a felekezeti viszályok és a mostani kultuszvita idejének nagy részét sem foglalta volna le épen a felekezeti kérdés. T. képviselőház ! Ehhez a vitához ezrek és ezrek aggódó tekintete fűződik. A magyar nemzet nagy munkásai, tanárok, tanítók, óvónők mintegy harminczezren várták, hogy itt egyik szónok a másik után az ő anyagi helyzetüknek az állam által való gyökeres orvoslásáról fog lelkesedéssel beszédet mondani. A szülők százezrei is ide szegezték tekintetüket és várták azt, hogy t. képviselőtársaim milyen üdvös reformoknak tervét vetik fel a népnevelés és a felsőbb oktatás terén. A t. minister ur is bizonyára ezt várta és ezt várja. E helyett azonban az általam előbb említett okok miatt valóságos felekezeti vita folyt. Mint hogyha ez az ország olyan gyöngy állapotban volna és mint hogyha nem volna más sürgős teendője, mint az, hogy passziózzék és boldog időt töltsön annak hánytorgatásával, hogy vájjon a ki nem »keresztény«, az egyáltalában bejuthat-e a mennyeknek országába. (Mozgás.) És a míg ez a házi per folyik, addig az igazi komoly ellenség a katonai javaslatok képében már döngeti az ajtót. De mi ugy teszünk, mint a