Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

%& 163. országos ülés Í9Í1 május 23-án, kedden. régóta foglalkoztat bennünket és a melynél sok Ígérettel ^dicsekedhetünk, de kevés tettet láttunk, és ez a katholikus autonómiának az ügye. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) '* A t. minister úr ezt egész határozottsággal ígérte meg nekünk, de hozzátette : hogy ha a viszonyok engedik. Én teljesen bízom a t. minister ur ígéretének őszinteségében, ugy, a mint ő bízott és valamennyien bíztunk az ő elődjének határozott ígéretében, de a viszonyokban nem bizom. (Derültség.) Azért én nem is a minister ur ellen foglalok állást, hanem azon viszonyok ellen. A lapokban is olvastam, szóbeszédben is hallottam, hogy nem lehet katholikus autonómiát csinálni a hierarchia, a püspökök miatt. Bocsánatot kérek t. képviselőház, de magának a katholikus autonómiának gondolata egy magyar főpap eszméje volt és a magyar főpapoknak 1848-ban tartott értekezletén pattant ki. Midőn alkotmányos életünk feltámadt, feltámadt egyszersmind az autonómia gondolata is és báró Eötvös Józsefnek híres levele adta meg az első lökést, a melyre Simor herczgeprimás egy fenkölfc szellemű levélben felelt és egész melegséggel tette magáévá az eszmét és karolta fel. Ugyanígy nyilatkozott Vaszary kerezegprimás is több alkalommal, így pl. 1892 márczius 22-én a Szent István társulat közgyűlésén tartott hatalmas beszédében, a melyben ezt mondja (olvassa) : »Tekintve azon lényeges változást, mely a katholikus egyház és az állam között a királyság megalapításától fennállott közjogi kapcsolatból folyólag az 1848 : XX. t.-cz. és az alkotmány visszaállítása óta bekövetkezett, tekintve továbbá az egyházpolitikai viszonyaink jelen irányú fejlődését, a katholikus autonómia szervezését egyházunk világi vonatkozású ügyeire nézve szükségesnek tartom.« Ha tehát a magyar katholikus egyháznak legkimagaslóbb alakjai határozottan kimondják azt, hogy az autonómiát nemcsak kívánatosnak, hanem feltétlenül szükségesnek is tartják : akkor az egyház hierarhikus szervezetében nem lehet az az ok, a mely az autonómia létrejöttét akadályozza. És ha évtizedekkel ezelőtt szükségesnek mondották az autonómiát, akkor különösen szükségesnek kell azt jeleznünk ma. Szükségesnek kell jeleznünk már az iskolakérdés szempontjából is, mert mi, katholikusok, iskoláinkat csak ugy fejleszthetjük, ha kellő autonómiánk van, olyan a melyről maga a minister ur mondotta, hogy katholikus értelemben liberális fog lenni. Mi az autonómiában nem egy adókivető közeget akarunk érteni, hanem egy olyan eszközt akaTunk abban látni, a mely a katholikus egyházi vagyonnak a szükséges irányban való terelését eszközölné. (Hdyeslés haljdől.) Mi katholikusok nem panaszkodhatunk arról, hogy általánosságban az eklézsia szegény volna. (Derültség.) De ha a katholikus javak megoszlását tekintem, tessék nekem elhinni, mégis mindig Mezopotámia jut eszembe, az a Mezopotámia, a mely az ó-korban hires volt termékenységéről, a melyet épen azért Kar-Dunjasnak, Isten kertjének hívtak, oly dus növényzet volt ottan, oly bő aratást biztosított az emberi munkának. Es ebből a Mezopotámiából egy sivatag lett, a melyen sakálok ordítanak, baglyok huhognak és nomádok kóvályognak. És mi okozta ezt a változást ? Elsősorban az az öntözési szisztéma, a melyet annak idején a Tigris és Eufráth folyók közt létesítettek, s a mely el lett hanyagolva, ugy hogy egyik helyen, a laposabb helyeken, a viz sokasága miatt elposványosodott a talaj, más, magasabb helyekre pedig egy csöpp viz sem jutott, s igy lassacskán az egész terület hasznavehetetlenné vált. Ilyen öntözési szisztémára van nekünk szükségünk, hogy egyházi iskoláinkat felvirágoztassuk, hogy ez által egyszersmind a magyar nemzetre legyen áldásthozó intézmény. ( Ugy van ! balfelöl.) Az iskolaügyön kivül itt van még a párbér ügye is, a mely szintén nem a modern intézményeknek megfelelő dolog, a mely a feudális kornak, a naturál-gazdaságnak maradványa, a midőn a nép úgyszólván az ő terményeinek a fölöslegéből adott a papnak, a tanítónak, a nélkül, hogy megérezte volna. (Ugy van!) Manapság azonban, a midőn a naturál-gazdaságot mindinkább háttérbe szorítja a pénzgazdaság, érezhető hiánya a népnek az, ha egyik-másik terményét nem értékesiti. Világos dolog tehát, hogy mind a pap, mind a tanító tekintélyének megóvása szempontjából, egyházi és nemzeti szempontból is, nagyon kívánatos, hogy a párbér ügye, — az erdélyi részekben kepének hívják —minél előbb rendeztessék. Ez pedig szintén csak az autonómia tekintélyével rendezhető. A papi nyugdíjügy is igen rendezetlen dolog. Egyes egyházmegyék ezt véghez vitték, de más egyházmegyékben ez nem volt lehető, mert az ilyen papi nyugdíj rendezés mindig a püspököknek, a káptalannak jelentékeny hozzájárulását kívánja. Már pedig vannak a dúsgazdag püspökök mellett proletár püspökök is, — bocsánat, hqgy igy fejezem ki magamat — a kiknek javadalmazása nem futja azt, hogy a legszükségesebbeket fedezzék. Ezt is az autonómiának kell becsülettel saját kebelében elintéznie. Sajnos, hogy mi mindig csak az államra appellálunk; de én nem akarom ezt, én nem akarom, hogy könyöradományokból, alamizsnákból rendezzük a dolgot, hanem saját ügyeinket a magunk körében akarom végezni. (Helyeslés balfelől.) Van egy másik dolog is, a melyet ugyanezzel kapcsolatban akarok megemlíteni. Sokan azt mondják, hogy az autonómia a király legfőbb patronátusi jogaiba avatkozik. Én nem látom sehogyan sem, miért fenyegetne ez a veszedelem. Ha eddig kívánták a kongresszusok azt, hogy a főpapi, a nagyobb egyházi javadahnak betöltésénél, legyen szabad a katholikus papságnak és a közönségnek is valamilyen formában befolyást gyakorolni, ha nem is jelölés, legalább a hozzászólás formájában : ebben én nem látom a király főkegyúri