Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

22 163. országos ülés 1911 május 23-án, kedden. szorul a fiu és a leány is úgyszólván mindaddig, a mig egyszer ők nem lesznek hivatva másokat nevelni. E tekintetben hivatkozhatnám Dániára, kol úgynevezett népegyetemek vannak. Ez nemcsak az, a mit itt Szabad Lyceum alatt értünk, hanem ez különösen a földmivesifjuságnak, a mint mi mondjuk, a legényeknek továbbképzésére szolgál, hol azok a városokban összejőve, a mezőgazdasági élet terén szükséges tudnivalókat elsajátítják, de egyszersmind tanulnak más hasznos és ismeretterjesztő dolgokat is. Ez adta meg a dán földmivelő népnek azt az erőt, a melylyel az rendelkezik és a melynél fogva ő jelenleg mint mezőgazdasági ország Európa első helyén áll, a mely ezt a kis népet manapság azzá tette, hogy ő Angolországnak szállitója, hogy ellátja Angolországot tojással, vajjal, ez által gyarapszik és gazdagszik és ezen az utón egyszersmind egy önálló, függetlenül gondolkozni és cselekedni tudó mezőgazdasági polgárságot teremtett. Magyarország, a hol az agrikultura szintén olyan erős, hatalmas, ha a nép kellő kiképzésben fog részesülni, ha saját érdekeit kellőkép fel tudja majd fogni és ezáltal meglesz kebelében a kellő összetartás, e tekintetben még nagy dologra lesz hivatva és ez képezi majd a mi népünk jólétének, t nálló gondolkozásának legbiztosabb alapját. (Ugy van! balfelől.) Sokat beszéltem most a tanitók uj kötelességéről. A modern kor uj kötelességeket ró a tanitóra. A tanitó mint egy bizalmi embere kell hogy legyen a népnek, nemcsak a gyerekek oktatója, hanem a nép oktatója is kell hogy legyen. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) De ka a tanitónak e kötelességeiről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy olyan társadalmi poziczióba is kell őt hoznunk, hogy ennek a feladatnak megfelelhessen, (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Ugy látom, hogy összes tanítóink körében bizonyos szocziális mozgalom van és bizonyos elégedetlenség is — hogy ugy fejezzem ki magamat —- az ő kondicziójukkal, az ő jelenlegi státusukkal. A t. minister ur ugyan kilátásba helyezett némi lakáspénzkompenzácziót, azt is csak az állami tanitóknak; azonban nemcsak' a lakásbér emelkedett az utolsó időben. Hiszen a lakásbér vidéken, kisebb helyeken, faluhelyeken nem okoz olyan nagy nehézségeket. Nehézségeket sok helyen —• saját tapasztalásomból tudom — inkább az képez, hogy az a tanitó egyáltalában nem tud lakást kapni, vagy nyomorult viskóban kénytelen lakni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) De nemcsak a lakásbér emelkedett, hanem általában a megélhetési viszonyok minden tekintetben rosszabbodtak, és azért ennek a segítségnek nemcsak a lakásbérre kell kiterjeszkednie, hanem szükséges, hogy egyszer már rendbehozzuk a tanitóknak tisztességes fizetési státusrendezését, még pedig ugy, hogy itt ne tétessék különbség a különféle tanitók, állami, községi és felekezeti tanitók között. Egyforma kötelességet teljesítenek mindannyian, azért egyforma bérre érdemesek, sőt hozzáteszem, igen üdvösnek találnám azt is, —• és ezt okvetlenül mielőbb megvalósitandónak tartanám — hogy azoknak a tanitóknak, a kik szocziális téren kiváló tevékenységet fejtenek ki, bizonyos jutalom adassék. (Élénk helyeslés balfelől) Szükségesnek találom mindenekelőtt azt, hogy a képviselőház mintegy kifejezést adjon annak, hogy egyszer végre azt akarjuk, hogy a tanitók között a lelki nyugalom álljon helyre, hogy lássák, hogy mi komolyan törődünk az ő ügyeikkel és foglalkozni is akarunk velük. (Elénk helyeslés balfelől.) Itt most részletes ajánlatot tenni nem akarok, de felhívom a t. ház figyelmét arra, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, a mit e tekintetben határozati javaslatomban kifejtek, t. i. hogy utasítsa a ház a közoktatásügyi kormányt, hogy még a jelen ősz folyamán a tanítói státusrendezés ügyében az érdekeltek bevonásával ankétet hívjon össze. (Helyeslés balfelől.) Áttérek most a középiskolákra. A középiskolai reform manapság olyan dolog, a mely az egész művelt Európát foglalkoztatja. Tény az, hogy az ismeretek mindinkább bővülő tömege nehézzé teszi a kérdésnek olyatén megoldását, hogy mégis minden szükségesre jusson idő, hogy ne maradjon el olyasmi, a minek meg kell maradni és hogy eltávolíttassák az, a mi a jelen körülmények között többé-kevésbbé feleslegesnek látszik. E tekintetben azt mondanám elsősorban, hogy a mennyiben a t. minister ur kifejezést adott annak, hogy a latin nyelvet csak a későbbi osztályokban kívánja meghagyni, pótlásként én a modern nyelvek intenzivebb és gyakorlatibb tanítását óhajtanám, (Helyeslés balfelől.) mert az a legnagyobb baj, hogy nem kellő gyakorlatiassággal végzik a modern nyelvek tanítását. (Igaz I Ugy van! a baloldalon.) És a midőn mi azt látjuk, t. ház, hogy még a franczia nép is, a mely eddig mindig azt gondolta magáról, hogy nekem elég csak francziául tudni, már gondolkodott ezen és gondoskodott arról, hogy a különböző raj ónok szerint északnyugati Prancziaországban az angol nyelv, északkeleten a német, délkeleten az olasz, délnyugaton a spanyol nyelvet tanítsák a középiskolákban : akkor nekünk is arra kell törekedni, hogy a mi ifjúságunk egyrészt az élő világnyelvekbe bevezettessék, másrészt szükségünk van arra, hogy a hazai nem magyar nyelveket már a középiskolákban az ifjúság alaposan elsajátíthassa. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen, hogy visszatérjek előbbi témámra, a népiskolára, az a néptanító csak ugy fog annak a népnek a bizalmasa lenni, csak ugy lesz hatással arra a népre, ha alaposan, jól tudja annak a népnek nyelvét és tud vele érintkezni. (Helyeslés a baloldalon.) Ez nem kárba veszett munka, egy született magyar fiu részéről sem. Én a szemináriumban lévén, kedvező alkalmam volt arra, hogy iskolatársaimtól egy pár szót megtanultam tótul, horvátul és románul, és én