Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-173
236 173. országos ülés 1911 június 8-án, csütörtökön. Volt nekünk is, de két éve — hiszen tudják — Zsandárkézzel szerteszórták a hamuját.« Kong a harang — halálra vagy Misére ? Hét magyarnak keserű könny Kiül a szemébe. »Imakönyvünk, magyar könyvünk csak egy van Mienket is elrabolták, megégették. [ m ég, Adja hát ezt a halottja Kezébe, A mi urunk, Jézus Krisztus Irgalmas nevébe.« Kis imakönyv odajut a ravatalra, Hét magyarnak szive mintha megszakadna, ügy érzik, hogy Forrófalván Moldvába' Szegény nemzet, csángó nemzet Most megy a halálba. Kun Béla: Nem jó vers ez '{ Győrffy Gyula: Szívlelje meg! Tüdős János: Még ön panaszkodik? Juriga Nándor." íme, uraim, e költeményben ki van fejezve a magyar nép halálbamenetele Moldovában, hogy elveszti nyelvét, kultúráját, és utolsó imádságos könyvét is beteszik a koporsójába, és ugy érzi, hogy vége van. Uraim, én ezt át tudom érezni, mindenesetre, mert átérzem a gondolatát, és ha én most keresztény, de nem is keresztény, hanem általános emberi álláspontra helyezkedem, hangsúlyoznom kell, hogy a mit nem akarsz, hogy neked cselekedjék, te se tedd másnak. Ha én most e költeményben ez alapon a helyett, hogy magyarok, mindenütt odateszem, hogy magyar tót, vagy román, (Zajos ellenmondás a szélsőbaloldalon.) és azt mondom, odateszem némely részében: Magyarország, akkor az a halál, nyelvhalál, kulturhalál, sőt ennek a mi népünknek halála volna e versben megénekelve. Románositásról van szó ebben a költeményben, mely azt mondja, hogy az utolsó imádságos könyvet is tegyék a koporsójába. Béla Henrik: De az nálunk nincsen! Ott erőszakoskodnak! Juriga Nándor: Nem mondtam, hogy van. Kun Béla: Akkor minek olvasta fel! Juriga Nándor: Azt mondom, hogy ettől félünk mi. (Zaj és mozgás a, jobb- és a baloldalon.) Kun Béla: Csak ne fessék falra az ördögöt! Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Juriga Nándor: Én azt mondom, hogy azt akarjuk, hogy ez ne legyen. Én nem mondom, hogy|van. Én csak attól félek, hogy ez igen sok helyen következménye lesz annak, ha a kultúrát tisztán csak egyJfajra vagy csak egy nyelvre szorítják. Kun Béla: Magyar nemzeti kultúra az! Juriga Nándor: A praktikus életben egyébiránt a jelek azt mutatják igen gyakran, hogy egyesek, nem mondom, hogy hivatalosan, de egyes tanítók, egyes lelkészek az iskolában, a templomban, a közéletben csakugyan erre törekszenek. (Zaj.) A tanító megbünteti a gyermeket, ha tótul beszélget az iskolában. Nekem magamnak kellett közbelépnem és azt mondanom, hogy ezt nem szabad tennie. A tanítóban azonban mindenesetre megnyilvánult az a tendenczia, hogy a gyermek ne beszéljen anyanyelvén. Egész nyíltan halljuk és olvassuk, hogy az a tendenczia, hogy el kell magyarosítani a nemzetiségeket, először az óvodában kezd érvényesülni. (Mozgás és zaj a jobb- és a baloldalon.) Egry Béla : Az óvoda fáj magának ! Juriga Nándor: Az óvodában kezdik azt, hogy nem beszélnek a gyermek anyanyelvén, majd az elemi iskolában folytatják, a hol a gyermek nem anyanyelvén tanul irni-olvasni, még az egyszeregyet sem anyanyelvén tanulja meg, hanem mindent az állam nyelvén adnak be neki. (Helyeslés.) Béla Henrik: Ugy sem tanulja meg ! Juriga Nándor: Ezt követi az az eljárás, hogy lassan-lassan hozzák be minden téren a magyar nyelvet és eliminálják teljesen a gyermek anyanyelvét. (Zaj.) Minden magyar lesz az iskolában, mire a gyermekek megnőnek. A buzgó és hazafias tanitó pl. csak egyszer egy héten fog először magyarul énekelni a templomban, azután kétszer, majd háromszor . . . (Zaj.) Gueth Gyula : Bár igy volna ! Helyes ! (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Juriga Nándor : . .. azután lassanként a templomban is igy történik ez. Először csak egyszer prédikálnak magyarul, azután kétszer, majd háromszor, négyszer és mindig. (Helyeslés és zaj. Elnök csenget.) És kérdem, mi fejlődik ebből ? Az, hogy az illető népnek anyanyelve saját lelkületében elkorcsosul, nem fejlődik a kulturális nivó, mert a terminus technikusokat nem sajátította el saját anyanyelvén. A hivatalokkal való érintkezés közben is kiszorul lassan-lassan az anyanyelv először csak az utczára, egyeseknek visszaélése folytán . . . (Zaj és közbeszólások a jobb- és a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Juriga Nándor : . . . azután kiszorul a háza udvarára, majd tovább, s igy lassan-lassan kihal és az egész község, mint a közfelfogás szerint mondani szokták, elmagyarosodik. Gr. Batthyány Tivadar: Borzasztó! Béla Henrik : Hol van az ? Győrffy Gyula: Hova való ön ? (Zaj.) Juriga Nándor : Szóval azt történik, a mi történt a hét magyarokkal Forrófalván, Moldovában. (Zaj.) Tetszett helyeselni az előbbi költemény felolvasásánál és ezzel bizonyságát méltóztatott annak adni, hogy ugy értik igen sokan itt is a magyarosítást, mint a hogy Forrófalván, és mikor ezt olvastam a magyarokról Romániában azt hiszem meg-
