Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-169

Í36 /o"9. országos ülés 1911 május 31-én, szerdán. hozni. Ez azonban, t. ház, pium desiderium, legalább a közel jövőben ilyen állapothoz jutni nem lehet. Talán olyképen lehetne mégis segíteni a bajon, hogy a kvalifikáczionális törvényt módosítanék és ezzel lehetővé tennők azt, hogy a középiskolákban ne keresse minden szülő az ő gyermeke számára azt a salvus conductust, azt az útlevelet: az érettségi bizonyítványt, a mely mindenhova megnyitja az ifjak számára az ajtót, s megadja az ő boldogulásuknak számos feltételét. A tanárképzésről szeretnék még egynéhány szót mondani. (Halljuk! Halljuk!) E részben kétségtelenül igen nagy hiányok vannak, mert a mi egyetemi professzoraink csak tudóst akarnak nevelni, ellenben tanárt neveim nem igen akarnak. Mert arra tanítani a tanárokat, hogy tanítani tudjanak, igen nagy munkával és nagy fáradsággal járó feladat. Nagyon sokat kellene foglalkozni a növendékekkel, már pedig a mi egyetemi tanáraink meglehetősen hűvös viszonyt tartanak fenn maguk és az egyetemi hallgatók között, tisztelet a kivételeknek, mindig nagyon örülök, ha e részben kivételekről hallok. De az az általános kép, a melyet megfestettem. Az eredmény pedig az, t. ház, hogy a tudomány — méltóztassék mértéket alkalmazni — milyen magas színvonalon áll Magyarországon, ellenben tanáraink, a kik kikerülnek az egyetemről diplomával a zsebükben és bemennek az iskolákba tanítani, nem tudnak kellőképen megfelelni hivatásuknak, nem értik meg a gyermeklélek pszichológiáját, nem tudnak közelébe jutni az ő zsenge felfogásának, nem tudják az anyagot számukra, ugy feldolgozni, mint a hogyan a madár feldolgozza a táplálékot fiókáinak, megpuhítva, megrágva, hogy a kicsiny madárka könnyebben emészthesse meg. Azt gondolom, t. ház, hogy az az egy esztendő, a mit gyakorlatban tölt el a középiskolai tanárjelölt, vagy gyakorlatra utalt kész tanár, nem elégséges azoknak az ismereteknek az elsajátítására, melyek a tanítás sikeres végzésére szükségesek. Legyen szabad itt is fölvetnem egy ötletet, hogy vájjon "az az ifjú, a ki beiratkozik az egyetemen a bölcsészeti szakra, s tanári pályára készül, nem volna-e kötelezhető arra, hogy mindjárt az első esztendőtől fogva napi egy vagy két órában kitűnő tanárok mellett előadásokat hallgatni járjon és a tanításnak gyakorlati elemeit eképen elsajátíthassa? Székely Ferencz igazságügyminister: Megvan ez! Béla Henrik: A népiskolákban megvan, de a középiskolákban csak egy esztendőben [van megállajűtva a gyakorlati idő, s erre az egy esztendőre voltam bátor azt mondani, hogy erre a czélra nem elégséges. A mit legjobban fájlalok a középiskolai oktatás csekély eredményében, az egy igen kényes területre vonatkozik, mert a magyar nyelv romlásában jut kifejezésre. A magyar nyelvben nyilatkozik meg a magyar nemzet szelleme, a magyar nemzet egész élete, s ezen a kényes megdöbbentő jelenségeket látunk. Romlik a nyelvérzék; a magyar nyelv törvényeinek tudása az intelligens osztályokban is, szépségeinek ismerete vajmi csekély, sőt sajnos, azt kell mondanom, hogy még a tanárok között sem tudnak vajmi sokan kellően magyarul. A középiskolának mindenütt elsőrendű kötelessége és feladata az, hogy megtanítsa a növendékeket arra, hogy szabatosan tudják kifejezni gondolataikat írásban és élő szóban, míg nálunk a gyermekek kikerülnek az iskolából, s akárhány egy levelet sem tud kifogástalan magyarsággal megfogalmazni. Azt gondolom, t. ház, hogy magában az iskolában és főképen a középiskolában lehet a legnagyobb hiba. Szerintem nemcsak a magyar nyelv professzorainak kellene nagyobb lelkesedéssel viseltetniük a saját tárgyuk iránt, s nagyobb lelkiismeretességgel óvni a magyar nyelv törvényeit, hanem tulajdonképen minden egyes tanárnak súlyt kellene vetnie a maga tantárgya mellett a magyar nyelv tudására is (Helyeslés bal felöl.) és hogyha valamely növendék helytelenül fejezi ki magát, mindjárt figyelmeztetnie kellene, hogy »barátom, ezt magyarul nem igy mondják«. Ez azonban, sajnos, vagy egyáltalán nem, vagy csak igen kivételesen történik, részint bizonyára azért, mert az illető tanárok erre súlyt nem vetnek, másrészt pedig azért, mert talán ők maguk sem tudnak jól és helyesen magyarul. Pedig az iskolából kellene kiindulnia annak a hatásnak, a mely széles rétegekre terjedve, határt szabna annak a romlásnak, a melyet a magyar nyelv terén Írásban, könyvekben, beszédekben nap-nap után észlelhetünk. Elnök: Sajnálom, de kénytelen vagyok a t. képviselő urat arra figyelmeztetni, hogy a ház határozata értelmében félkettőkor kellett volna az interpellácziókra áttérnünk és hogy ezt az időt már egy negyedórával túlhaladtuk. Csak figyelmeztetni kívántam erre. Béla Henrik: Befejezem. Csak annyit akarok még a t. minister ur kegyes figyelmébe ajánlani, (Halljuk! Halljuk!) hogy vegye oltalmába a magyar nyelvet és hogyha tankönyveket irat (Mozgás balfelöl.) . . . Darvai Fülöp: Kemény dió ! Béla Henrik: . . . akkor a bíráló-bizottságba magyarul tudó jjrofesszorokat — mert vannak hála Istennek olyan jirofesszoraink, a kik kitűnően tudnak magyarul — és magyarul tudó irókat vonjon be. Szász Károly: Az egyéni bírálat; nem bizottság birál! Béla Henrik: Nem egyénileg kellene azt megbírálni, hanem bizottságilag. (Mozgás balfelöl.) De különben az egyén is jól megbírálhatja a könyveket, ha tud magyarul. És minthogy a t. minister ur szünidei kurzusokat