Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-169

169. országos ülés 1911 május 31-én, szerdán. 131 zeti szempontból is a legnagyobb mértékben hátramaradt, mert az ilyen jövevények épen a lelki behatások segélyével gátolják az előrehaladást. Egyébként, hogy állunk a rabbiképzés kérdésével és a rabbiállások betöltésével? Általában divó szokás az orthodox irányzatú községekben, hogy, ha a rabbi meghal, koporsójánál kikiáltják utódjául a fiát vagy vejét, minden vizsgálata nélkül annak, mennyiben rátermett az illető egyénileg, képzettsége szerint, nemzeti érzése szerint. Szép dolog volna ez a kegyelet szempontjából, de már magának a felekezetnek érdekében, a nemzeti haladásnak és műveltségnek szempontjából abszolúte megengedhetetlen. Épen azért ismétlem: ha van kérdés, a mely egymagában elodázhatatlanná teszi a zsidó szervezet ügyének szabályozását és megoldáshoz való juttatását, ez magában véve olyan, a mely teljes mértékben kihívja a mindenkori vallás- és közoktatásügyi minister kötelességtudását. A magyar zsidóság virágzó intézményeket tart fenn, a melyek az egyetemes nagy nemzeti kultúrának czéljait szolgálják. Ezek között már méltányoltam a rabbi szeminárium és tanitóképzőintézetet. Most még csak egyre akarok rámutatni; ez mutatja azt az igazi nemzeti érzést, a mely a magyar zsidóban teljes erővel buzog. Mikor elértük Magyarország ezredéves fennállásának időpontját, a magyar zsidóság is érezte azt, hogy históriai ténynyel kell a maga részéről is a millénium megünnepléséhez hozzájárulnia. Közadakozásból létesitett tehát egy egyházi közalajiot, a melynek felhasználásánál első cselekedete volt, hogy kiszakitott abból egy 150.000 K-s alapítványt, a melyet a magyar Lndovikában létesitett abból a czélból, hogy annak jövedelméből felekezeti külömbség nélkül magyar honvédtiszteket neveljenek. Azt akarná az elfogulatlan, müveit magyar zsidó, hogy tekintet nélkül a különböző vallási szertartásoknak szorosabb vagy tágabb értelmezésű obszervancziájára, minden zsidót áthasson ez az érzés; nemcsak a hazafiság nyers felfogása, velünk született ösztöne szempontjából, hanem azon érzés szempontjából is, a melyet jkell, hogy magában kifejleszszen e hazának minden, bármely bitet valló polgára is, hogy a haladásnak, a műveltségnek korszerű kívánalmaihoz simuljon hozzá és ezzel mozditsa elő az egész nemzet nagyságát és fejlődését. Kállay Tamás: Mármarosban nem ugy van! Bakonyi Samu: Fájdalom, ezt a magyarországi zsidóságnak egy földrajzilag is jelentékeny részében nem tapasztaljuk. Helyesen mutatott rá közbeszóló t. képviselőtársain a mármarosi állapotokra. Csaknem valamennyi északkeleti vármegye ezen mizériában senyved. T. képviselőház ! Itt tárgyalunk mindenféle dolgokról.; egymással szembeállitjuk a felekezeti szempontokat, és mikor egy felekezet szine-java semmiféle más érzés által nem vezetteti magát, mint a magyarság és a magyarosodás érdekei által, akkor nincs senki ebben a törvényhozásban, a ki ennek a támogatására felkeljen, akkor a t. kormány még mindig tanulmányozgat, még mindig a végére mehetetlen stúdiumok útján botorkál, a helyett, hogy az előtte ex asse ott fekvú anyagot igazi alkotó figyelmére méltatná és annak alapján ezt a nemcsak felekezeti, hanem nemzeti szenijxintból is kinos, kényes és tűrhetetlen állapotot végre orvosolná. (Helyeslés a jobboldalon.) A mennyire csekély erőmtől telt, a inesszeágazó részletek kerülésével sikerült talán megvilágitanom ennek az ügynek belső, valódi lényegét. Talán sikerült a háznak engem b. figyelmükkel megajándékozó tagjaiban azt a meggyőződést megérlelnem, hogy különböző villongások kedvóért vagy egyéb, a kormányzatban érvényesülő- más szempontok honorálása végett nem szabad letérnie Magyarország törvényhozásának a jogfolytonosság útjáról, nem szabad ellentétbe helyezkednie ezredéves törvénycink egész sorozatának szellemével és vissza kell térnie arra az igazán liberális felfogásra, a melyet báró Eötvös József képviselt ebben a kérdésben is. Nem szabad megtűrnie, hogy ez a felfogás, a mely a magyar szabadelvüség egyik héroszának igazán értékes, nagy egyéniségéből sarjadt ki, feláldoztassék magának a liberalizmusnak. Nem szabad azt megengedni, hogy a mikor itt minden ]3árt, még Rakovszky István t. képviselőtársam is azt vallja, hogy ő is liberális, csak azt nem engedi meg, hogy szektárius módon értelmeztessék a liberalizmus, — és én teljes tisztelettel elhiszem, hogy ez igaz és kivánom, hogy minden további nyilatkozatában és politikai tényében is igazat szolgáltasson nekem — a mikor ezt elismerem, mondom, mikor a liberalizmus felfogásában annyira egyek vagyunk, akkor azt hiszem, végre mégis elérkezett az idő arra, hogy ezt a kérdést csakugyan a valódi szabadelvüség szempontjából oldjuk meg és nem annak a szabadelvüségnek a szempontjából, a mely a kérdésbe be sem férő lelkiismereti szabadság jelszavaival félrevezetve teszi lehetővé ennek, a fejetlenségnek a fentartását, a mely a legkárhozatosabb visszahatással van a magyar nemzeti és társadalmi egységre és kultúrára. Nekünk igen meg kell bocsülnünk az olyan példányképeket, a kik a magyar zsidóság kebelében támadtak, a milyen volt például Schwab, a volt pesti főrabbi ós az ő méltó kortársa és kollégája Löw Lipót, a kinek születése száz éves ünnejiét most fogja megülni Szeged városa, az a Szeged város, a mely azt hiszem, a magyar nép gondolkodásának egyik illetékes képviselője, az a város, a mely utczát fog elnevezni Löw Lipótról és lakóhelyét, működése helyét, mert nem ott született, emléktáblával fogja megjelölni. Ez a Löw Lipót 1848-ban a szabadság17*