Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

100 168. országos ülés 1911 május SO-án, kedden. kalapos oláh. vezérek és körülöttük a nemzeti viseletben oláh nép. Kiállították a szomorú elmagyarositásnak is statisztikáját, talán azt gondolva, hogy mi magyarok ugy sem fogunk erről tudomást szerezni, ösBzeállitották 1850-től 1900-ig, a melynek főbb eredményeit, a hogy ők kiállították, bátor vagyok most itten ismertetni (Olvassa) : »Elrománosodott magyar község 1850-től 1900-ig 309, német 42, szerb 11, összesen 362 ; románból magyarrá, lett 42 község, német 13, szerb 6, más nyelvű j3, összesen 64. Tiszta nyereség a románok javára 298 község«. És mikor ők ezt hivatalosan Romániában beismerik, akkor itt e házban mindig arról beszélnek, hogy mi magyarosítunk. Farkas Pál: Igaz ! Ugy van ! Kállay Ubli! : Érdekes azon szövetség is, a melyet legújabban a nemzetiségi izgatók az úgynevezett szabadgondolkodókkal kötöttek. Kezeim közt van Jászi Oszkárnak a »Galilei-Kör«-ben a nemzetiségi kérdésről és Magyarország jövőjéről tartott felolvasása. Érdekes mindenekelőtt, hogy mi szerinte a nemzeti állam (Olvassa) : »A világtörténelemnek egyik legnagyobb törvényszerűsége az, hogy mindenütt a nagy hűbérurak felfalják a kis hűbérurakat és lassacskán egy országon belül egyetlenegy hűbér, egyetlenegy királyság, egyetlen közös gazdasági terület jön létre. Ez durva, de helyes perspektíván nézve, a nemzeti államok egész genezise«. Szép a nemzeti szellemről adott defmicziója is. (Olvassa) : »Az úgynevezett nemzeti szellem, állítólag költőink inspirácziója folytán, a magyar történelemben megjelent a XVIII. század legvégén és a XIX. század első felében; ma már tudjuk, hog}^ ez nem egyes dalok vagy hősköltemények eredménye volt, hanem, mint Nyugat-Európában, nem jelentett egyebet, mint az állattenyésztésről a mezőgazdaságra és ennek kapcsán az iparra és a kereskedelemre való átmenetet«. Hát nagyon természetes azután, hogy minő színben látja ő Magyarország nemzetiségi politikáját. (Olvassa) : »Egy ilyen politika csak addig lehetséges, a mig az országnak közvéleményét a nemzetiségi mumus rémitésével megbénítják, a mig hitegetni lehet az ország naiv közvéleményét azzal, hogy a tönkrement gentry-esemeték és pesti bank-fiuknak a nemzetiségi perifériákon való megválasztása olyan nemzeti érdek, a melyért érdemes miihókat kidobni és vérfürdőket rendeznk. Nagyon szép az, a hogy a magyar tört-éneimet is beállítja hallgatóinak. (Olvassa) : »Kéjjzeljék el, t. hölgyeim és uraim — mondja — azt a történelmet, a melynél rettenetesebbet én nem ismerek, a kincses Erdélyország történelmét, ez a történelem objektív szemmel nézve, a világtörténelemnek talán legborzalmasabb és legvéresebb kis területét képezi. Képzeljék itten a négy fajnak örökös feudális rablóhadjáratát, az egymás vagyonáért és földjeiért való tülekedést; képzeljék el az egyre beszivárgó nomád román népelemeknek a már megtelepedett szász és magyar kultáruval való állandó küzdelmét; képzeljék el az erőszakos katholizálásnak és a többi felekezetek véres harczának évszázados történelmét . . . Győrffy Gyula: A történelmet nem ismerik. Kállay Ubul (tovább olvas):... a mikor fegyveres erővel verte ki a katholizáló Bécs a népet az ő templomaiból, képzeljék el a világ legel vadultabb jobbágy-kérdését, a mit Erdély nemzetiségi kérdésének nevezünk, azt a faji gőggel és nyelvi meg nem értéssel komplikált irtózatos jobbágykérdést, melynél fogva az erdélyi ur még a nemzetiségi papokat is rabszolgamódra ,kezelte«. (Mozgás.) Mindenki előre megállapíthatja a konklúziókat, a melyeket Jászi Oszkár politikai szempontból végeredményben levezet. Azt mondja (olvassa) : »Az emberiség ugy van alkotva, hogy a nemzetköziséghez csak a nemzetin vezet keresztül az ut. Más kulturális reczept nem lehetséges. Nem lehet egyszerre a tót, ruthén, román stb. népet kozmopolitává tenni, előbb az analfabetizmust kell kikúrálni, ez pedig csak sajátnyelvünkön történhetik. Mert mindaddig, a míg egy egységes Magjrarország áll szemben a nemzetiségiekkel, a mig mi folytatni fogjuk a hajtóvadászatot a nemzetiségiek ellen, addig nekik egyetlen végváruk lesz a klerikalizmus« stb. Csak annak illusztrálására hozom fel ezeket, hogy ő az egységes magyar államot, mint a kultúra ellenségét akarja odaállítani. Nem akarom a t. házat ezekkel a felolvasásokkal tovább untatni. (Halljuk!) Még csak annyit jegyzek meg, hogy Jászi Oszkár e felolvasásaiban a magyar nemzetiségi kérdésnek két konczepezióját különbözteti meg. Az egyiket elnevezi az urlovasok konezepcziójának, a másikat a jó fiuk konczepeziójának. Ezekhez, t. ház, méltán sorozhatjuk a Jászi Oszkárféle konczepeziót, mint a magyarság halálmadarainak konczejjczióját. De a mint a halálmadár huhogásától nem hal meg senki, az ő frázisaitól sem fog porba omolni az egységes magyar állam, az egységes magyar nemzeti művelődés. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a jobboldalon.) Vagy hogy, hasonlatomban a madárvilágnál maradjak, jobban nevezhetjük — egész terorját tekintve a felolvasásnak — a búbos bankák nemzetiségi politikájának. (Ugy van l a baloldalon.) És az a legérdekesebb, hogy e mozgalmakkal szemben, mint bátorító, mint protektor, mint biztató, a bécsi Gross-österreich nevezetű társaság szerepel, a mely a birodalom, igy Magyarország városaiban is, fiókokat létesít azon nyíltan bevallott czélzattal, hogy radikális demokrata alapon uszítja a nemzetiségeket Magyarország ellen. Természetesen, köpenj^egül a dinasztikus érdeket emlegetik, de nem kételkedhetünk az iránt, hogy ez tervszerű merénylet a magyar állam nemzeti, területi és politikai egysége ellen. Hogy én e kérdést nem a modern kor nagy vívmányainak lerontására reakeziós színezettel, nem felekezet-iségből hoztam fel, azt. talán igazolhatnám gróf Tisza István múltkori felszólalása-