Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

isS 168. országos ülés itílí május 3Ö-án, kedden. Ezt a czélt szolgálja Románia iskola-politikája. A nyilvános iskolákat kizárólag az állam igazgatja, bár iskolafentartó lehet mindenki. A magániskolák két csoportba oszthatók : az első csoportban vannak azok, a melyekbe a román honosok gyermekei is felvehetők, a melyekben a tanterv kizárólag a román tanterv, a tanitás nyelve kizárólag a román nyelv, melléktantárgyul tanithatók más nyelvek is, de csak előzőleg jóváhagyott tanterv alapján és előzőleg a kormánynak bejelentett tanítók által. A magániskolák második csoportjába tartoznak azok az iskolák, a melyeket egyesek, egyesületek, magánosok tartanak fenn idegen állampolgárok gyermekei részére. Ezekbe román honos és hazátlan, vagyis olyannak a gyermeke, a ki eredeti állampolgárságát elvesztette, de a román állampolgárságot még meg nem nyerhette, fel nem vehető az iskola azonnali bezárásának terhe alatt. Ezek saját tantervük szerint működnek ugyan, a melyek részletesen kidolgozva előbb bejelentendők a román kultuszministernek, de a román nyelv, a földrajz és történelem a román hivatalos tanterv alapján román nyelven tanítandó minden osztályban. Hogy ezen idegen állampolgárok gyermekeinek iskoláiban milyen súlyt helyeznek a román nyelvre, bizonyítja a következő eset. (Halljuk! Halljuk !) Egy ilyen magániskolába beiratkozott egy magyarországi fiu tanév közben a IV. elemi osztályba. A magániskolák román felügyelője észrevette, hogy az illető fiu nem tud románul, jelentést tett a ministernek és pár hét múlva megjelent a ministeri rendelet, a mely ezt a fiút a IV. elemi osztályból az I-be helyezi át és a tanév végére a tanítótól jelentést vár a fiúnak a román nyelvben történt előmenetelére nézve. Jellemző a román közoktatásügyi ministernek a román jelleg kidomboritása czéljából az összes magániskolák részére, tehát a külföldi állampolgárok gyermekei részére is kiadott rendelete, a melyben a következőket mondja (olvassa) : »Az eddig szerzett tapasztalatok alapján arról győződtem meg, hogy egyes ilyen közösségektől fentartott iskolákban a nemzeti nevelés teljesen elhanyagoltatott.« Egy másik rendeletben ezt olvastam (olvassa) : »Minden tanuló köteles köszönteni a román nemzeti szinü zászlót, ha azzal bárhol találkozik, tekintet nélkül arra, hogy csoportban vagy egyedül van, mindenki köteles felállam, kalapját levenni, bárhol legyen is, a mikor a román királyi himnuszt hallja.« Vájjon hány román felekezeti iskolában éneklik nálunk a nemzeti himnuszt és vájjon hány román iskola tanítója és tanulója volna hajlandó nyilt utczán kalaplevéve köszönteni a magyar trikolort ? így fest Románia nemzetiségi politikája művelődés terén. Ezt csak azért mondtam el, hogy t. képviselőtársaim megállapíthassák a mérleget, a mely Románia nemzeti politikája és a mi magyarositásunk között fennáll. De, hála Istennek, hallani józanabb hangokat is. Tegnap Siegescu t. képviselőtársam hazafias szellemű beszédében, átérezve a magyar állameszme teljes jelentőségét, fejtegette e kérdést. De hallani más oldalról is józanabb hangokat. Az aradi román nemzeti zsinaton Papp János püspök elnöki megnyitójában ekképen szólt az állam támogatásáról a felekezeti iskolákkal szemben (olvassa): »A hírlapok az utóbbi időben félreverik a harangokat, hogy százszámra vesztettük el iskoláinkat. Meg kell jegyeznem, hogy az u. n. nemzetiségi sajtó e cselekedetével a legrosszabb szolgálatot teszi az ügynek. Az a pár iskola, melynek működését beszüntették, alapjában már olyan volt, hogy csak az iskolák számát szaporította és csak névleg állott fenn, minthogy ezek az iskolák a kellő támogatásban nem részesültek, egyikében-másikában éveken keresztül nem tanítottak, vagy tanítók hiányában lelkészek oktattak. Nagy veszedelem, zúdult volna tehát egyházunkra, ha az állami támogatást nem vettük volna igénybe. Az állami támogatás kiutalványozása elé egyik-másik közigazgatási bizottság akadályt gördített, annál nagyobb jóindulatot találtunk a magas kormánynál, a mely egyházunkkal szemben igaz jóakarattal viseltetik«. Azt hiszem, Papp János sokkal hivatottabb, mint Damián Vazul képviselőtársunk annak megítélésére, hogy mennyiben űzünk mi magyarosító politikát és mennyiben nem ? A költségvetési vita során a román nemzetiségi párt tagjai többek között, mint egyik főérvüket azt is felhozták, hogy nekik, mint őslakóknak a kultúra terén itt fokozottabbak az igényeik és igy fokozottabb kielégítésre is volna feltétlen joguk. Én az őslakói kérdéssel foglalkozni nem akarok én ebből logicze csak azt a következtetést tudom levonni, hogyha már ezer éven át élvezték a magyar haza áldásait és el tudták ismerni a ' magyar államnak, a magyar fajnak szupremácziáját, felsőbbségét, (Zaj a középen. Halljuk I Halljuk ! Elnök csenget.) akkor ma, ezer esztendő után, fokozott kötelességük részeseivé lenni az egységes magyar nemzeti művelődésnek. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Őslakói mivoltuk alapján nincs joguk semmit sem követelni, (Igaz I Ugy van !) de igenis, van joguk az egységes magyar közművelődés alapján. Vajda Sándor t. képviselőtársam azt vetette szememre, hogy én a román közművelődési vagyont talán azért említettem, mintha sajnálnám tőlük. Nem sajnálom. Én megszavaznám a magyar közművelődés részére a legnagyobb összegeket is. Megszavaznám a nemzetiségi művelődések részére is, a melyek részesei, tagjai akarnak lenni az egységes magyar nemzeti kultúrának. De igenis, sajnálom