Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-144

92 244. országos ülés 1911 április 29-én, szombaton. Magyarországról még az erdélyi részekben is, hogy földje Kánaán, összehasonlítva azon kopár területekkel, a melyek más államokban vannak — rövid egy év alatt egyik szélsőségből a másikba jutottunk és kénytelenek voltunk az argentiniai húsra és a romániai és szerbiai állatbehozatalra, szorulni. Ez mindenesetre a mellett bizonyit, hogy nekem volt igazam, midőn akkor, a mikor iparfejlesztési czélokra azokat a nagy befektetéseket eszközölte a múlt kormány, azt mondottam, hogy először a mezőgazdasági kérdéseket oldjuk meg. S ugylátszik, hogy mi félre voltunk vezetve az ország mezőgazdasági állapota felől, és pedig azáltal, hogy láttunk egyes nagy uradalmakat, a melyek nagyon szépen haladnak, természetesen a nagy uradalmak és az urak protekczióban részesültek, de különösen is könnyebb nekik, mert birják, mig a szegény ember nem birja. Akkor azt mondtuk, hogy Magyarországon a mezőgazdaság olyan, hogy most már csak önálló vámterületre van szükség, hogy kimehessünk, mert megfulladunk, ha nem tudjuk kivinni állatainkat és gabonánkat. Magyarországban szokásban van, hogy az alkotmány helyreállítása óta mindig csak felületesen Ítéljük meg a dolgokat. Ezt a kérdést sem Ítéltük meg a miUiónyi nép sorsának szempontjából és azért jött reánk az a végtelen meglepetés, hogy egy évi időközben, akkor, mikor jó termésünk volt, mikor az állatokkal semmi bajunk, veszély vagy ragály nem volt, mert hiszen a száj- és körömfájás nem olyan veszedelmes . . . (Ellenmondáaok,) Én is gazda vagyok és tudom, hogy már lejárta magát ez a betegség és keresztülestünk rajta. Ennek daczára az állatárak óriási magasak, a mi reánk nézve talán előnyös volna, de ma nem előny, mert ma csak a felével bírunk a szükséges állatoknak és jobban örvendenénk, talán az ország szempontjából is helyesebb volna, ha nem volna túlságos magas az ár, hanem több volna az állat. Szokás az utóbbi időben minden modern államban, Magyarországon is szokás volt, hogy statisztikai adatokat vezettek az állatállományról is. Nem tudom, hogy a kik statisztikai adatokkal foglalkoztak, mikép nem jutottak hamarább a valódi tényállás megismeréséhez ? Most konstatálják, hogy némely helyeken, különösen az én megyémben, bizony az állatállomány a felére szállt le. Mártonffy Márton : Eladják! Miháli Tivadar: Feltétlenül eladják, hiszen a gazda azért tenyészti az állatot, hogy pénzt csináljon belőle, de az a parasztgazda, mikor a vásárban elad egy állatot, akkor — a gyakorlatból tudom — felét a pénznek adóba viszi, de állattal ritkán jön haza, bármennyire ragaszkodik is az állatjához. A mezőgazdasági kérdés megoldásánál az a legfontosabb, hogy gondoskodjunk arról, hogy az állatállomány azon arányban emelkedjék és azon állatállományhoz jussunk, a milyennel rendelkeztünk azelőtt, a további fejlődésünkben pedig még nagyobb állatállományunk legyen, E tekintetben az igen t. földmivelésügyi rninister ur szíves volt a kormány átvétele idejében és később is nyüatkozni és belátta, hogy az állattenyésztés kérdésében segíteni kell, mert ez nagy veszedelem. Látom ezt abból, hog}

r a költségvetésbe is tekintélyes összegeket vett fel, hogy támogassa az állattenyésztést, sőt Ígéretet tett arra, hogy a községeknek is segítségükre lesz, hogy a hol nincs községi legelő, ott a község az állam segélyével létesíthessen legelőket. Ezt örvendetes tényként konstatálom, csak egy megjegyzésem van, idézve a magyar közmondást, hogy az Ígéret szép szó, de ha megadják, ugy jó. Ha nem pártpolitikai szempontok szerint lesz a dolog kezelve, de a nép érdekeinek figyelemben tartásával, én leszek az első, a ki az eredményekért üdvözölni fogom a t. földmivelésügyi rninister urat, mert akkor, a mikor országos érdekről van szó, — hisz ennél nagyobb országos érdek nincs, — nem szabad mindenféle mellékes felfogásnak érvényesülnie. Nagy aggodalmaim vannak az iránt, vájjon ezek az intézkedések segitenek-e a bajon. Ki is fejtem aggodalmaim okait. Az a nézetem, hogy a mit a t. földmivelésügyi kormányzat az egyik kezével ad, a másik kezével tízszeresen veszi el az alsó néposztályoktól.. Megmondom, hogyan. Igaz, hogy nyújt is segítséget, de Pap Géza előadó úron, a ki különben nagy szakértelemmel adta elő a földmivelésügyi tárcza költségvetését, meglátszik, hogy az ezerholdas osztályhoz tartozik, mert a nép érdekeivel nem ugy foglalkozik, a hogy kellene ... Pap Géza előadó: Dehogy! Ellenkezőleg! Mi hali Tivadar: . . . én ezt nem is veszem rossz néven, mert ha ismerte volna a nép szükségleteit, nem mellőzte volna előadásában a legelőkérdés fontosságát. Mert ezzel szemben mit emelt ki az előadó ur előadói beszédében ? Kiemelte az erdőgazdaság fontosságát. Pap Géza előadó: Azt is! Miháli Tivadar: Én nem vonom kétségbe. Pap Géza előadó: Majd válaszolok. Miháli Tivadar : Szívesen veszem ! Elismerem, hogy országos szempontból és a jövő szempontjából az erdőgazdaságnak nagy a jelentősége, de mikor ezt a beismerésemet megteszem, azt mondom, hogy akkor, a mikor a közgazdasági kérdéseket a maguk egész komplexusában kell megoldani, nem szabad tulmenni a határon az erdőgazdasági teóriákkal más kérdések hátrányára, mert be kell látnunk, hogy az erdőgazdaság a legelőgazdasággal ellentétben van. Tudjuk azt, hogy az állattenyésztési kérdést nem lehet megoldani a legelőkérdés nélkül. A műistállózást űzheti a t. előadó ur a maga ezer, vagy tízezer holdján, de a szegény ember ezt nem tudja megtenni, ő alig várja, hogy a tavaszi napsugarak előbújjanak, akkor kihajtja a maga szarvasmarháját, sertését és juhát. Különösen a sertésnél és a juhnál el nem képzelhető az istállózás, A legelőkérdés tehát igen fontos kérdés. Pap Géza előadó: Ugy van!