Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-143

UB; országos ülés 1911 5 mm., a mi 6 milHó katasztrális hold legelőterületnél 60 millió métermázsa hiányt jelent évenként. Ez a kérdés tehát szabályrendeletileg megoldandó, a legelők kezelése pedig törvényileg biztosítandó. Bár jól tudom, hogy az erdők nem alkalmasak intenziv legeltetésre, mindamellett néhol kénytelenek vagyunk erre az erdőket is igénybe venni, mert még nem találta meg minden terület az azt megillető művelési ágat. A mezőgazdaság elhelyezkedése még nem befejezett tény, és különösen az sincs -bebizonyítva, hogy az erdők nyüvántartási törzskönyvében a kataszteri birtokivek alapján elkönyvelt közbirtokossági és községi erdőterületeken a kijelölt legelőterületeknél nagyobb területek nem volnának-e legeltetés czéljaira felhasználhatók. Nem osztozhatom ebben a kérdésben Bornemissza Lajos t. képviselőtársam véleményével, mert az ő javaslata csak pillanatnyi nyereség lenne. Ezt pedig nem szeretném jövő nemzedékünk érdekének rovására akczeptálni. Ellenben helyénvalónak tartanám, ha az erdő az illető királyi erdőfelügyelő és a gazdasági felügyelők együttes működésével legeltetés szempontjából elsősorban kerületeikre nézve megállapittatnának, azután soroztatnának állatfajok szerint. Általában a legelőterületek kezeléséről szabályrendelet bocsáttatnék ki, a melynek szigorú megtartásáért a gazdasági felügyelők tétetnének felelőssé. Oly községekben pedig, a hol a legelőterület nagyon csekély, vagy egyáltalában hiányzik, legelőket kell létesíteni. Nem tudom eléggé kárhoztatni azt az intézkedést, hogy a volt telkesgazdák és zsellérek, valamint közbirtokosok közös legelőinek felosztását oly könnyen megengedték, mert ennek azután az lett a következménye, hogy mindegyik birtokos szántónak használja a maga részére eső legelőterületet, még olyan helyen is, a hol tulaj donképen annak talaja akár fekvésénél, akár alkatrészénél fogva szántóföldre állandóan nem alkalmazható. Innét van azután az, hogy most igen sok község, sőt egész vidék nélkülözi a legelőket. Már pedig, t. ház, marhatartást, istállóztatást mesterséges takarmánynyal kisgazdáinknál egyáltalában kivihetetlennek tartom. Elméletileg állhat ugyan ez, hanem erre az élet és a tapasztalat feltétlenül ráczáfol. Be kellene tehát szerezni még áldozatok árán is kisgazdáink számára legelőterületeket és ezeket közösségben kellene kezeltetni. Csak ennek a révén várható, hogy a husdrágaság is annyira, a mennyire szűnni fog, mert semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy közfogyasztásra leginkább csak a kisgazdáink által nevelt marha kerül, mig nagyobb uradalmaink rendszerint hizlalnak és jól tudjuk, hogy az ilyen hizott marhát külföldi nagy városokba viszik és pedig sajátságos módon a belföldi közvetítő kereskedelem élelmes kifejlődése folytán sokszor olcsóbban, mint a milyenek az itteni árak. Részemről tehát semmi szin alatt sem engedhetném meg a legelőterületek felosztását, sőt a ápHlis' 28-án, péntekéit. 8T mennyire lehetséges, azoknak' közösségben való kezelését kívánom. Csak ezzel tudnánk kisgazdáinknál azt a szerencsétlen szokást kiküszöbölni, a mely a magánlegeltetésnél tapasztalható. A magánlegeltetés is feltétlenül eltiltandó volna, mert ennek tulaj donképen kulturális következménye is lenne. Mindaddig, a mig a magánlegeltetés gyakorolható és szigorú büntetés utján beszüntetve nem lesz, nincs az a tanitó, pap, iskolaszék és tanfelügyelő, a melyik el tudná érni, hogy a falusi iskolás gyerekek a tavaszi fű megjelenésétől az őszi fű elsárgulásáig az iskolát lássák.-Hogy ez mennyire nem tartható állapot, annak fejtegetése se nem tartozik ide, sem arra szükség nincs. Mélyen t. képviselőház ! Én nem vagyok a kötött birtoknak ellensége, legyenek azok bármiféle jogi természetűek is. Nem tartozom azoknak a táborába, a kik a szekularizácziót hirdetik, sem azoknak sorai közé, a kik a hitbizományok beszüntetését követelik. Nem pedig elsősorban azon felfogásból, mert attól tartok, hogy ha ez bekövetkeznék, a mit Isten ne adjon, olyan avatatlan és külföldiek kezére kerülnének e birtokok, a kiknek kezébe épen nem valók. De egyébként is a főpapi birtokokat én az ország törzsvagyonának képzelem, a melyhez csak a legnagyobb szükség esetén lehet hozzányúlni. Azt pedig feltételezem hazafias főpapságunkról, hogy legnagyobb szükség esetén — a mi szintén ne következzék be soha — önként hozná meg az áldozatot a haza oltárára a maga érdekeinek biztosítása mellett. Mindamellett, t. ház, ezt a mostani lekötöttséget sem tartom egészen helyesnek. Nem pedig azért, mert ez a lekötöttség igen sokszor a terjeszkedést akadályozza, sokszor épen olyan helyeken, a hol a közszükséglet városoknál, községeknél a feltétlen szükséges terjeszkedést kívánná, a hol a lakosság számára legelők, vagy feltétenül szükséges szántóföldek beszerzése elkerülhetetlen; ilyen esetekben, a hol ez kívánatos, ne tagadhassa meg az illető birtokos vagy haszonélvező az adásvételt, hanem kisajátítási jog legyen megállapítva az ilyen czélokra, olyanformán, hogy egy tiz évi átlagos tiszta jövedelemnek négy százalékkal kamatozó és ennek megfelelő tőke .. . (Ellenmondás. Zaj.) Hát ez más kérdés. Baross János : Meg lehet másképen is csinálni! Jákói Géza : Ezzel, azt hiszem, végeredményében egy nagy horderejű szocziális és nemzetgazdasági kérdést is megoldanánk és azzal, hogy másokon segíteni lehetne, az illető birtokos sem károsodnék, a mennyiben nem csorbulna jövedelme. A mennyiben pedig az ilyen birtokrészletek eladásából befolyó értékek az illető birtok törzsvagyonához csatolandók, nincs kizárva, hogy, nagyobb összeg gyűlvén egybe, kapnánk akárhányat a haszonélvezők közül, a kik összegyűlt pénzükön gyárat alapitanának, á mit egyébként sohasem tettek volna meg, azon a réven, hogy földjeiket önként adják el. E tiszteletteljes előterjesztésem után ismételten kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom.