Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-143

243. országos ülés 1911 ményezéseit folytatva, ez által mintegy önmaga nyújtson tápot annak feltevésére, mint hogyha az előző kormánynak is lettek volna üdvös kezde­ményezései, mégis, azt hiszem, hogy a mezőgaz­dasági alkotások terén a fejlődésnek ezt a foly­tonosságát semmiféle pártérdek kedvéért meg­szakítanunk nem szabad. Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: Nagyon helyes ! PajZS Gyula : Hiszen, t. ház, az iránt majdnem biztosak lehetünk, hogy az önáUó gazdasági be­rendezkedésnek előnyeit ez az ország még nagyon hosszú időn át nem fogja élvezni. És ha ma már, sajnos, a dolog igy van, akkor azt hiszem, hogy nekünk jelenleg az a feladatunk, hogy legalább azokat az előnyöket használjuk ki minél telje­sebben, a melyeket a közös vámterület nekünk jelenleg mezőgazdasági termelésünk révén nyújt. Én ezt a kérdést olyan eminens fontosságú­nak tartom, hogy ismételve bátor vagyok a minister ur figyelmét felhivni arra, hogy reánk nézve ma úgyszólván életkérdés az, hogy lesz-e a magyar mezőgazdaság abban a helyzetben, hogy azt a szerencsés kialakulást, a mezőgazda­sági termények beállott drágulását kellően ki­használhatja-e vagy nem. Ettől függ, meggyőző­désem szerint, a mi közgazdaságunk egész jövője. És sietnünk kell ezzel annyival is inkább, mert nemcsak hogy nincs kizárva meggyőződé­sem szerint, hanem a legnagyobb valószínűséggel a reakczió ebben az irányban is be fog következni; ha előbb nem, utóbb mindenesetre bekövetkezik, és ha ezen idő alatt nem hoztuk mezőgazdaságun­kat abba a helyzetbe, hogy a jelenlegi kedvező konjunktúra előnyeit felhasználhassa, később is­mét beáll majd az az állapot, a mely beállott annak idején, a mikor Amerikának konkurren­eziájával kellett megküzdenünk, ismét be fog kö­vetkezni az a helyzet, hogy tengerentúli, még ki nem használt területek fognak mint versenyzők fellépni velünk szemben a vüágpiaczon, és akkor hiába keressük majd azokat a módokat és eszkö­zöket, a melyekkel mezőgazdaságunkat és ezzel közgazdaságunkat felsegélyezhessük. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Most az én meggyőződésem szerint igazán egy nagyszabású, erélyes és messzelátó földmi­velésügyi politikára van szükségünk, a mely nem abban keresi feladatát, hogy a megoldandó kér­dések komplexusából ötletszerűen kiragadott egyes részleteket akar megoldani, hanem a mely egy előre megállapított szerves programm alapján iparkodik megvalósítani mezőgazdasági fejlődé­sünknek eddig még hiányzó előfeltételeit. (He­lyeslés a baloldalon.) Abban igaza van a földmivelésügyi minister urnak, hogy ennek a mi magyar mezőgazdaságunk­nak fogyatékossága, kezdetlegessége leginkább abban nyilvánul meg, hogy mi a termelés minden ágában, a magtermelésben, a takarmánynövények és gumósok termelésében, az állattenyésztés min­április 28-án, pénteken. 71 den ágában még távolról sem termelünk annyit, mint a mennyit ez a magyar föld kellő kultúra mellett előállítani képes volna. De hiszen, t. minis­ter ur, ez a magyar földmivelésügyi politikának problémája; s a midőn a minister ur az ő kor­mányzati programmjának quintesszencziája gya­nánt, legalább eddig, a minél olcsóbb eszközökkel való minél több termelést állította oda, azt hiszem, akkor ő tulaj donképen nem mondott és nem tett egyebet, mint hogy rámutatott arra a czélra, a melyet már az a gazda követett, a ki legelsőnek állította be a faeke helyébe a vasekét a baráz­dákba. De ma, a midőn a közgazdasági termelés­nek minden egyes ága benne van a világverseny forgatagában ; a midőn az őstermelés maga egy komplikált iparrá, az őstermelő egy ipari vállal­kozóvá lett, ma már nem elégséges kormányzati programúinak az, hogy minél többet termeljünk, sőt az .sem elégséges, ha azt mondjuk, hogy minél olcsóbban, minél többet termeljünk; hanem kell, hogy az olcsóbb és több termeléshez hozzájáruljon épen az a tényező, a mely kell hogy e termelés végczélja legyen, és ez az, hogy e termelés a mező­gazdának mint ipari vállalkozónak az elérhető leg­nagyobb tiszta hozamot minél huzamosabban bizto­sítsa. (Helyeslés a baloldalon.) A helyes kormányzati politikának az a fel­adata, hogy keresse meg, teremtse meg és fej­leszsze azokat az eszközöket, a melyek e kormány­zati czélnak szolgálnak. Ha a t. minister ur ebben az iránybari fogja kifejteni törekvését, akkor biz­tosithatom róla, hogy mindenkor nagyon becses támogatást fog találni a magyar gazdatársadalom­nak eddig is nagy ambiczióval, tudással és szor­galommal működő különböző társadalmi intéz­ményeiben. (Ugy van! a baloldalon.) Hogy mennyire elmaradott ez a mi magyar földmiveíésünk, hogy mily keveset termelünk, annak legfrappánsabb bizonyítékát találjuk meg a német birodalom gazdasági eredményeinek a mi gazdasági eredményeinkkel való összehasonlítá­sában. Igaz, hogy a mi éghajlati viszonyaink sokkal kedvezőtlenebbek, mint a német birodal­miak, hogy sokkal inkább hajlanak a szélsősé­gekre ; való az is, hogy csapadékunk kevés, hogy aránytalanul eloszló; de másrészről a mi talajunk minősége hasonlíthatatlanul jobb, mint a német birodalmi talajnak átlaga, és az intenzív gazdál­kodásnak nálunk épen az kellene, hogy feladata legyen, hogy az éghajlati viszontagságok hátrá­nyos volta keUően ellensulyoztassék. Épen ezért nem fogadhatom el azt az ellenvetést, a mely a mi termelési atlagainknak a német birodalom termés­átlagaival való összehasonlítását helytelennek mondja és engedjék meg, hogy röviden, néhány számmal rámutassak azokra a megdöbbentő nagy különbségekre, a melyek a mi termelési atlagaink és a német birodalom termelési átlagai közt fen­forognak. (Halljuk!) Az összehasonlítás alapjául az 1905-től 1909-ig terjedő utolsó öt évet veszem. Ebben az öt évben a német birodalomban búzában termett hektáron-

Next

/
Oldalképek
Tartalom