Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-161
506 161. országos ülés 1911 május 20->án, szombaton. Nemcsak a »tisztességes megélhetési módot« követeljük, hanem jogot formálunk olyan jövedelem megadásához, mely a jelen társadalom művelt, intelligens, munkás polgárait, hivatalnokait megilleti. Jogunk van nekünk is ahhoz, hogy ne sanyarogjunk, tisztességesen ruházkodjunk, könyveket vehessünk, mint művelt emberek éhezhessük a kultúra áldásait és hogy gyermekeinket becsülettel felneveljük. Törekvésünk, hogy ez a rettenetesen széttagolt tanitóság a fizetésben, javadalmazásban egységessé legyen. Gróf Apponyi Albert megtette a nagy lépést. Az iskolafentartó jelleg szerint sokfelé osztott tanítóságot anyagi ellátás tekintetében két kategóriára osztotta: államira és nem államira. A tanitóság tovább akart haladni, azt akarja, hogy csak egyfajta tanitó legyen : magyar tanitó, a magyar állam szolgálatában. Addig is azonban, mig ezen óhajunk teljesül, kívánjuk azt a fizetést, melyért az állami és nem állami tanítók jelenleg küzdenek. Ilyen követelések volnának : Az állami tanítókat illetőleg : hajtsák végre az 1907 : XXVI. t.-czikk 1. §-átAz állami tanítókat, mint állami tisztviselőket, azon javadalmazási törvények hatálya alá helyezzék, a melyek a többi állami tisztviselők lakbérét szabályozzák. Az állami tanítók — tekintetnélkül arra, hogy hányadik lakbérosztályban sorozott községben, faluban vagy városban működnek — a középiskolai végzettséggel biró többi állami tisztviselőkkel egyenlően rangsoroztassanak. Az összes szolgálati idő számittassék be. Az állami tanitó szolgálati viszonyai az állami tisztviselőivel egy és ugyanazon szolgálati pragmatikában szabályoztassanak. Az állami tanítók végellátás tekintetében a többi állami tisztviselőkkel teljesen egyenlő bánásmódban részesüljenek. A nem állami (községi, felekezeti tanítók fizetése és lakbére ugyanaz legyen, mint az állami tanítóké. Az eddigi tapasztalatok szerint az iskolafenntartók nem élnek az 1907 : XXVII. t.-czikk J4. §. második bekezdésében biztosított azon jogokkal, hogy saját erejükből egészítsék Id tanítóik fizetését az államiakéval hasonlóan ; már pedig a legtöbb iskolafenntartó erre anyagilag képes lenne. Kérje tehát a tanitóság ennek a szakasznak olyképen való megváltoztatását, hogy az iskolafentartók, ha anyagi erejük engedi, kötelesek legyenek a tanítók fizetését az állami tanítók fizetése arányában kiegészíteni. Ha ezt nem tehetnék, ugy kérje a ldegészitést az államtól. Ha az iskolafentartók erre nem hajlandók, legyen joga ezt a ldegészitést magának a tanítónak közvetlenül az államtól kérni. Ilyképen egyrészről a jobbmódu iskolafentartók remélhetőleg kiegészítik tanítóik fizetését, másrészről az egyes iskolafentartók nemtörődömsége ellen a tanítóknak módjában lenne saját sorsán segiteni«. Az idő rövidsége miatt ezekben adtam elő a tanítók kérelmeit. Tisztelettel kérem a minister urat, hogy ezeket vegye figyelembe, bár tegnap megtartott beszédében nagy hajlandóságot eiTe nem mutatott, mivel 1908-ban úgyis kaptak fizetéskiegészitést. Ez igaz, csakhogy azóta ä drágaság olyan nagy mértékben emelkedett, hogy a tanítók ma is ott vannak, a hol voltak. A közoktatás, nevezetesen a népiskolai oktatás kérdéséhez még csak azt kívánom megjegyezni, hogy a falusi iskolákban földmivelés, a városi iskolákban pedig az ipar körébe vágó dolgokat is kellene a fiatalságnak tanítani, hogy a gyakorlati élethez való alkalmazkodást elsajátítsák. A középiskolákban szükségesnek tartanám a részben felesleges latin nyelvnek a minimumra való redukálását és a görögnyelv teljes kiküszöbölését ; e helyett taníttatnám a modern külföldi és a hazai nemzetiségi nyelveket. Az idő előrehaladott volta miatt már csak egy kérelmet intézek a minister úrhoz, a mely rendkívüli szocziális fontossággal bir, és ez a vallásalapítványi és püspöki uradalmak bérbeadásának kérdése. Kérem a minister urat, méltóztassék odahatni, hogy a jelenlegi bérletek lejártával mindezek a birtokok a kisbirtokosoknak adassanak ki és erre méltóztassék a jóváhagyás alá tartozó püspöki bérleteknél is figyelemmel lenni. A kisbirtokosok ma már igen sok helyen földbérlő szövetkezetekké tömörültek, ugy hogy elesik az a kifogás, hogy sok bérlővel sok gond van, mert hiszen itt egy emberrel kell csak tárgyalni, mert a szövetkezet maga gondoskodik azután a bérek beszedésével. A kisbirtokos szövetkezeteknek való bérbeadás pedig sok hasznos czélt valósit meg. Mindenekelőtt a tulajdonos, illetőleg a haszonélvező sokkal nagyobb bérleti összeghez jut, mert a ki maga mi véli, földjét, az többet fizethet, mint az, a ki cseléddel végezteti munkáját. Az sem áll, mintha a nép kizsarolná a földet, ellenkezőleg, az zsarolja ki, a ki gőzekével dolgozik és 18—20 hüvelyknyire szánt le. Az ily módon való bérbeadással elvesznék a talaj azon izgatók elől, a kik az egyházi vagyonnak jogtalan elkobzását, — mert én azt jogtalanságnak tartom — hirdeti, mert a nép látná, hogy jogsérelem nélkül hozzá jut ezekhez a földekhez bérlet utján. Ezzel egyúttal kicsavartatnék a szocziális bujtogatok kezéből is a legerősebb fegyver, a minimumra csökkentetnék a kivándorlás, a nép visszatérne a városokból a falvakba, ahhoz a földhöz, a mely nem az övé ugyan, de a mely neki terem. Kérem a minister ur szives jóindulatát a szegény nép iránt. (Helyeslés a baloldalon.) Befejezem beszédemet, csupán azt a közismert szállóigét említem meg, melyet Bismarcknak tulajdonítanak, hogy a porosz-franczia háborút a német iskolamesterek nyerték meg. Mi, a kik igaz magyar emberek, hazafiak vagyunk, a kik nemcsak a mai nap jólétének élünk, hanem dolgozunk a jövendőnek is, ugy a mint a mi elődeink dolgoztak a mi számunkra, követeljük, hogy a papok és tanítók anyagi helyzete javíttassák, megélhetésük könnyittessék, mert csak ezen a módon tudjuk ezeket a férfiakat arra képesíteni, hogy a magyarság részére megnyerjék azt a kulturális csatát, a mely az igazi Magyarország megteremtéséhez, vezet.