Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-160

160. országos ülés 1911 május 19-én, pénteken. 465 mindenesetre próbálni e szervezetet is a maga uralma alá hajtani és a maga képére átformálni, ezzel azonban megszűnnék a szövetség valódi értéke és ereje, árnyékká válnék, élet nélkük. Ezt irta 1906 június 16-án Lengyel Zoltán t. képviselő ur. Én emlékeztetem őt ezekre a szavakra ma, a mikor részt vesz még a vasutas-szövetség vezetésében, a mikor az alapszabályoknak ez a legújabb szövege az ő tudomásával jött létre — emlékeztetem, hogy ha azon az utón haladnak, a melyen most vannak, és ha júniusban ezeket az alapszabályokat igy keresztülhajtják, akkor be fog állani az, a mit Lengyel Zoltán t. képviselő ur már 1906-ban megjósolt, hogy t. i. az államvasutak igazgatósága túlsúlyra fog vergődni a vasutas-szövetségben. Ez pedig nem a szolgálat érdeke. Méltóztassanak elképzelni, ott van a vasúti és hajózási klub, ott vannak a különböző többi szervezetek. Az egész világon mindenütt a vasutasoknak megvan a joguk arra, hogy szervezeteik az ő szolgálati és anyagi helyzetük ügyeiben kérelmezhessenek. Ha most a legnagyobb magyar vasutasszervezettől ezt a jogot elveszik, hogy ennek a leghátrányosabb következményei lesznek a vasúti szolgálatra a nyugtalanság előidézése szempontjából, ehhez kétség nem fér. Én azért hoztam még egyszer fel ezt a kérdést, hogy ha teljesen tehetetlenné teszik a vasutas-szövetség működését, figyelmeztessem az urakat, hogy pro hinc et nuno lehet, hogy kellemes helyzetet teremtenek a vasutak mentén, lehet, hogy az igazgatóság egy ideig nem fog nagyobb panaszokkal találkozni, de hogy az az elfojtott és mesterségesen visszatartott elkeseredés előbb-utóbb meg fogja magát bőszülni, az egészen bizonyos. Ettől kívántam múltkori felszólalásomban óvni az urakat, ezt teszem ma is, s felkérem Lengyel Zoltán t. képviselőtársamat arra, hogy ha állja még, a mint bizonyára állja, a mit 1906-ban mondott, vigyázzon ő, ki ott áll a forrás mellett, hogy a vasúti igazgatás túlságosan el ne hatalmasodjék a személyzet szervezete felett. A tételt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbalnldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Neugeboren Emil! Neugeboren Emil: T. ház ! Bár én is vallom azt az alkotmányos felfogást, miszerint az országgyűlési képviselő nem választókerületének külön érdekeit képviseli a parlamentben, hanem az egész hazáéit, mégis megengedhetőnek, sőt szükségesnek is tartom, hogy olykor az egyes vidékek és helységek specziális érdekei illetőleg kivánalmai és sérelmei az ország szine előtt szóba kerüljenek. (Helyeslés jobbról.) Mert hogy az ország egyes részei virulnak-e vagy hátramaradnak-e, az nemcsak lokális előny vagy hátrány, hanem a haza egyetemes jólétét és kultúráját is érinti. (Igazi ügy van! jobbfélöl.) Ennélfogva nem vélek helytelenül eljárni, hogyha most, a mikor a magyar államvasutak költségvetését tárgyaljuk, néhány KÉPYH. NAPLÓ. 1910 1915. VII. KÖTET, szót szólok Nagyszeben városnak, mely városnak egyik választókerületét van szerencsém itt képviselni, vasutforgalmi viszonyairól. (Halljuk! Halljuk !) Ezen viszonyokról, sajnos, nem valami örvendetes képet nyújthatok. Mert hogy mindjárt felszólalásom elején teljes őszinteséggel mondjam ki: forgalmi tekintetben mi nagyszebeniek már négy évtized óta az állani részéről messziremenő, de igazán meg nem érdemelt mellőzésben és elhanyagolásban részesülünk. (Igaz ! jobb/elől.) Az erdélyi részek városai sorában ezen kulturailag és közgazdaságilag, valamint katonai szempontbó bizony nem utolsó helyen álló várost mintha szántszándékkal elhanyagolták volna, nehogy az ország élénk forgalmának friss levegőjétől megerősödjék és felvirágozzék. Midőn nemsokára az alkotmány heJyreállitása után az erdélyi fővonalat, az u. n. keleti vasutat kiépítették, Nagyszeben balsorsa ugy akarta, hogy e vonal elkerülje ezt a várost, bár már évtizedekkel ezelőtt magyar törvényekben s később császári pátensekben az Aradon és Nagyszebenen át a Vöröstorony-szorosba menő vonalat mint az ország egyik legfontosabb fővonalát jelölték meg. (Ugy van! jobbfelől.) Nagyszeben városának egy szárnyvonallal kellett beérnie, mely szárnyvonal évek hosszú során át a nagyvilággal való egyedüli vasúti összeköttetése volt. De milyen volt ez az összeköttetés \ Még most is borsózik a hátuk azoknak, a kiket annak idején 20—25—30 évvel ezelőtt ért az a szerencse, hogy a nagyszeben—kiskapusi vasutat használhassák, mikor az ezen vonalon ' való akkori utazásaikra visszaemlékeznek. 4—5—8 órát kellett vesztegelniük és unalmaskodniok a kiskapusi kis állomás dohos, füstös, szűk várószobáiban, mig végre felszállhattak a nagyszebeni vonatra, a mely vonat őket a 45 kilométer hosszú vonalon áldott két vagy harmadfél órán át vitte utazásuk végpontjáig. Mert például Budapestről vagy talán csak Kolozsvárról, vagy Brassóból egyenesen Nagyszebenbe menő vanat nem létezett és még mai nap sincs. Már nagy vívmánynak kellett tekintenünk, mikor néhány évvel ezelőtt sikerült a magyar kir. államvasutak igazgatóságát rábírnunk, hogy az éjjel közlekedő vonatpárt egy közvetlen kocsival lássa el, mely közvetlen kocsi négy fülkéjében a rendszerint nagyobb számban Nagyszeben felé törekedő utasok ugy a hogy elhelyezkednek. A kiskapusi állomáson való várakozási időre nézve pedig már aniryira vittük, hogy az legfeljebb másfél órára terjed ki, igaz, hogy éjféltájban. A vonatok gyorsasága valamivel javult, bár még mindig vannak olyan személyvonatok, a melyek két óránál nagyobb gyorsasággal a 45 kilométernyi utat nem teszik meg. Mellékvonal lévén, ócska és szolgálatuk utolsó stádiumában álló kocsik döczögnek a nagyszeben— kiskapusi vonalon. Azoknak világításáról pedig inkább nem is beszélek, nehogy annak a szemre59