Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-141

38 142. országos ülés 1911 április 26-án, szerdán. megy el, hogy teljesen lezárná a házát, hiszen az öregek rendesen otthon maradnak, meg a nagyobb gyerekek is és ezek épen ugy elvégzik a gazdaság körüli teendőket, mint olyankor, a mikor a gazda hajnalban kimegy a mezőre és csak azután este tér vissza, En tehát e részben nem értek egyet a földmivelésügyi minister ur érvelésével és azt mondom, hogy igen, jó, helyes, létesitsünk legelőket, a hol erre még a lehetőség megvan, mert a földéhes gazdaközönség a legelőket legnagyobbrészt felosztotta, de a legeltetéssel sohasem fogjuk azokat az eredményeket elérni, mint az istállózással, mert a legelőre járó tehén teje sohasem lesz olyan jó és sohasem lesz olyan sok, mint az istállózott jószág teje és csak az istállózott jószág adja vissza mindenkor a befektetett tőke kamatját. T. képviselőház ! Epén azért köszönettel fogadom a földmivelésügyi minister urnak azt a tervét, hogy a legelőkre súlyt fog helyezni, de abban a tekintetben, hogy teljesen egyoldalúan ebben keressük a mi állattenyésztésünk fellendülését, az én véleményem az övével nem egyezik. Ugy látszik, itt is a középen van az igazság. A mi a tejgazdaságokat illeti, nem akarok e témáról, a mely Magyarországon igen fontos, hoszszasan szólani. Lényeges jövedelmi forrása ez a kisgazdáknak, mindennapi kenyerük, mert a föld után megélni nem tudnak, hanem — ha még a bort is hozzáveszszük — azzal együtt az állattenyésztés és a tejgazdaság adja a kisgazda jövedelmének legnagyobb részét. A földmivelésügyi minister úrra várna az a szerep és nemes feladat, hogy a tejgazdaságot necsak privát, társadalmi utón keletkezett szövetkezetekre és ezek közt létesített kapcsolatokra bizná, hanem egységesen szervezné egész Magyarországon a kisgazdák tejtermelését. Beszédem végén leszek bátor felemliteni egy faktort, a mely hivatva volna egyesíteni anyagi és szellemi részét ennek a kérdésnek, vagyis a közvetítést is, és hálójába bevonná az összes szövetkezeteket, tejcsarnokokat, s igy a tej értékesítését sokkal jövedelmezőbbé tudná tenni, mint jelenleg. Mostan a kisgazda a tejtermelés tekintetében kénytelen azután a bizonyos ötödik kéz után nyúlni, a mint ezt a minister ur is volt kegyes konstatálni és a termelés hasznát nem a kisgazda teszi zsebre, hanem a közvetítő kereskedelem, a minister ur által igen helyesen mondott illegális kereskedelem. Az alsófoku gazdasági szakoktatásról akarnék még néhány szót szólni. A költségvetésből látjuk, hogy a t. minister ur a gazdasági szakoktatásnak olyan módját kívánja meghonosítani, mely szerint azoknak, a kik a községben a tanítással és neveléssel foglalkoznak, alkalmuk legyen elsajátítani a gazdasági szakismereteket. Kétéves tanfolyamot kontemplál épen a tanítók részére és ennek keretében akarja őket kioktatni ugy, hogy tudásukat aztán a nép között értékesíthessék. Ebből a czélból 4600 korona van felvéve a költségvetésbe egy gazdasági tanár és egy segédtanárnő fizetésére. Ezek 1910 október 1-én kezdték meg működésüket és ezek volnának hivatva a tanítókat kétévi kurzuson kiképezni. Én a hivataloknak ilyen módon való szaporítása ellen vagyok. Felmerül különben is a kérdés, hogy az a tanító két évig kinek a pénzén fog ott tanulni ? Az állam pénzén, vagy a község fogja fizetni^? Azután miért kell külön ilyen szakiskola a tanítók részére két éven át ? Hiszen épen azt a hiányt akarja pótolni a minister ur, hogy ezek a tanítók ne legyenek kénytelenek kisebb intelligencziával rendelkező Iá—15 éves gyermekekké^ együtt hallgatni a tanfolyamot. Véleményem szerint az a tanító intelligencziájánál fogva egy hónap alatt elméletileg és egy hónap alatt gyakorlatilag elsajátíthatja azon gazdasági szakismereteket, a melyek egy alsófoku gazdasági szakiskolában nyerhetők. Ha két hónap alatt nem sajátítja el, a kétéves tanfolyam alatt sem fogja elsajátítani. Épen azért elhibázott dolognak tartom, hogy ilyen irányú kiképzésre gondol a minister ur. Igenis kivánom, hogy a tanítóságra különösen, de nemcsak a tanítóságra, hanem a lelkészkedő papságra, azután a jegyzői karra bizassék ez, (Helyeslés a baloldalon.) mert ezek vannak hivatva arra, hogy egy községben a nér>et vezessék és oktassák. De különösen hangsúlyozom azt, hogy a neveléssel és tanítással foglalkozó tanítói kart kell kiképezni, és pedig nem ilyen iskolákban, hanem már a tanitóképezdékben, (Elénk helyeslés a baloldalon.) mert minek kell annak a tanítójelöltnek algebráról és logaritmusokról tanulnia, mikor azok iák nem veszi hasznát ; (Ugy van ! balfelól.) ezek helyett inkább a gazdasági szakismereteket kellene már a képezdékben tani^ani és pedig gyakorlatilag is, mert Id van ugyan nevezve ma is minden képezdéhez egy-egy gazdasági szaktanár, a gyakorlat azonban elmarad és rendesen csak theoretikus alapon tanulják ezek a tanítójelöltek a gazdasági ismereteket, a képezdékben lévő négyévi kurzusban. Négyév* kurzus, négy középiskola elvégzése elnyeli azt a kis fizetést, a mit a tanitó oklevele megszerzése után kap, mert óriási tanulmányi idő. Most még két évet rájuk sózni azért, hogy egy kis gazdasági ismétlő iskolában taníthassanak, olyan követelmény a tanítói kartól, melyben az anyagiaknak meg nem felelő szellemi munkát kívánunk tőlük. (Igaz! ügy van! baljdől.) Én tehát mellőzni szeretném ezt a rendelkezést, bár jól tudom, hogy a jelenlegi költségvetés keretében ezt a változtatást már aligha teheti meg a minister ur, mert hiszen kész dolgokkal állunk szemben. De a jövőre nézve talán megszívlelendők volnának, a miket elmondani szerencsém volt, s talán lesz kegyes a földmivelésügyi minister ur, fontolóra véve a kérdést, a jövőben ugy intézkedni, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister úrral egyetértőleg a tanítóképző-intézeteket egészítené ki ilyen elméleti és gyakorlati gazdasági szakoktatással. Ez által sok költséget takaríthatna meg az állam, másfelől pedig a gazdasági ismeretek fejlesztése