Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-157

157. országos ülés 1911 május 16-án, kedden. 389 szerűen átsiklanak, megtagadják kötelességük teljesítését és igy lehetetlenné teszik ennek az intézménynek egészséges működését. (Helyeslések a jobb- és a baloldalon.) Most még a munkásbiztositó-pénztár tisztviselőire akarok kiterjeszkedni. Teljesen honorálom, hogy ez a munkásbiztosító pénztár olyan intézmény, a melybe olyan anyagot, olyan elemet kellett bevenni, a mely a maga többségénél fogva oly sulylyal nehezedett reá ennek az intézménynek a szervezetére, hogy ennek kívánalmait figyelmen kívül hagyni nem lehetett. Én azonban tapasztalatok alapján nagyon kívánatosnak tartanám és erre fel is hívom a t. kereskedelemügyi minister ur figyelmét, hogy a tisztviselők alkalmazása tekintetében, legalább is az igazgatási szakmába, csak oly tisztviselőket alkalmazhasson a munkásbiztositó pénztár, a kiknek van kvalifikácziójuk. Mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan, lehetetlen; olyan egyének vannak alkalmazva, a kik egyáltalán nem képesek e teendők elvégzésére, a melyeket a munkásbiztositó pénztár reájuk ró. Egy további visszaélés tapasztalható a munkásbiztosító pénztárnál ott, hogy a törvény szerint mindenki, a ki 2é00 koronánál kevesebb fizetést élvez, kötelező tagja a munkásbiztositó pénztárnak. Már most megtörtént, hogy, mondjuk az a kereskedő, a ki ki akarja kerülni, hogy a munkásbiztositó pénztárba tagdíjhátralékokat fizessen be, azt állítja, hogy segédének2500 korona fizetése van, a mit hajlandó szerződéssel, könyveivel stb. bizonyítani. Valójában azonban a segédnek sokkal kevesebb a fizetése és az egész csak a törvény kijátszása érdekében történt. Ezen szerintem csak ugy lehetne segíteni, ha a törvényben kimondatnék, hogy az a kereskedő, a ki igy 2500 K-ban vallja be segédének fizetését, ezen bevallás alapján adóztattassék meg. Az ilyen rendelkezés azután őszintébb bevallásra késztetné a kereskedőt. Ezek után még csak azt akarnám kérni, méltóztassék nálunk is meghonosítani azt a Svédországban igen pompásan bevált intézményt, a melyről a kereskedelemügyi minister urnak is bizonyára van tudomása, hogy a munkásbiztositó pénztárnak nem egy központi szervét létesítették, mint Magyarországon és nem azt támogatta az állam, mint Magyarországon 1,200.000 koronás szubvenczióval, hanem a központi szerv teljes mellőzésével az egyes kerületeket támogatta, igy tévén hatékonyabbá ezeknek működését. Ez a nálunk létesített központi szerv igen bonyolult és óriási költségeket emészt fel, mert felemészti az egész szubvencziót a nélkül, hogy a kerületek tevékenységét elősegítené. Ennek alapján kérem a minister urat, hogy a munkásbiztositási törvényt revíziójánál az általam elmondottakat figyelembe venni szíveskedjék. A költségvetést nem fogadom el. Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A tanácskozást folytatjuk. Szólásra ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Radicsevícs Lörincz! Radicsevics Lőrincz (horvátul kezdi beszédét, •tnelyet tnagijarul a következőkép folytat) : T. képviselőház ! A kereskedelemügyi ministerium szakkörében Horvátország felette fontos érdekei Magyarországgal kötött közjogi egyezményen alapuló közösségre bizvák. Igy vélte érdekeit legjobban megvédeni, s ha mindig az a szellem és azok az intencziók érvényesültek volna, a melyek az egyezmény megkötésénél szolgáltak alapul, akkor a horvátoknak nem lenne okuk elégedetlenségre. A közösségre bizott gazdasági érdekek igazságos istápolása különösen alkalmas volna a közösség testvéri érzetét megerősíteni. Sajnos azonban, a mérvadó körök nem igyekeztek eléggé Horvátország gazdasági viszonyait tanulmányozni és működésüket azokhoz illeszteni. Igy pl. a vasúti és forgalmi politika nem volt mindig igazságos tekintettel Horvátország érdekeire. A vasúti hálózat nem alkalmazkodik mindig hazánk földrajzi fekvéséhez. Ezzel röviden fel akartam a t. ház figyelmét hivni a forgalmi és vasúti politikára, a melyre nézve az az óhajunk, hogy több tekintettel legyen hazánk gazdasági szükségleteire. E szerint az a kívánságunk, hogy hazánk kapja meg azon vasúti összeköttetéseket, a melyeket Horvátország érdekei sürgősen megkövetelnek, s a melyeket lakosságunk várva-vár. Igy a krapina—rohitschi vasúti összeköttetés rövid, de régóta kivánt vonalrész ; ugj^szintén a károlyváros—metlikai és samobor— breganai vasúti összeköttetés. Kívánjuk továbbá a már megígért, u. n. likai vasút mielőbbi kiépítését, a mely vasút az ottani, minden vasúti összeköttetést nélkülöző vidékekre nézve különös fontossággal bír. Azt kívánjuk továbbá elérni, hogy a tarifák igazságosan rendeztessenek, ugy hogy a kereskedelemnek és az iparnak Horvátországban tarifális tekintetben egyforma feltételei legyenek, mint Magyarországon. A vasút igazgatásáról szólva bátorkodom a t. ház figyelmét különösen a következő sérelemre felhívni. A Horvátország és Magyarország közti testvéri viszonyt nagyon zavarja az a körülmény, hogy a közös hivatalokban Horvátország területén nem alkalmaztatnak hazánkfiai, a mint azt a közjogi egyezmény előírja. Az egyezmény 46. §-a szerint ugyanis a központi kormány köteles a Horvát-Szlavonországok területén működő közegeit horvát-szlavonországi honfiak közül kinevezni, a mennyiben a szükséges szakképzettséggel bírnak. Ez némileg már abból is következik, hogy Horvátország területén a közös ügyekre nézve is a horvát nyelv van hivatalos nyelvül megállapítva. Az egyezmény e rendelkezésén is gyakran esik sérelem a közigazgatás különböző terein. Ebből sok nyelvi kellemetlenség is származik, a mi