Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-140
12 UO. országos ülés 1911 fordulat állott be. Gróf Tisza István t. képviselőtársunk prezentálta a vármegyei tisztviselők státusrendezésére vonatkozó tervezetét, a melyhez most már nagyjában a t. ministerelnök ur is hozzájárult. Mindig abból a szempontból indulok ki, hogy a háznak bármely oldalán üljünk is, bármely szempontból biráljuk is a tényeket, tárgyilagosaknak kell lennünk. A ministerelnök urnak annak idején a küldöttség előtt adott válaszával semmiképen sem értettem egyet; helytelenítettem szocziális szempontból, helytelenítettem az igazi, jó közigazgatás érdekéből is, mert meggyőződésem, hogy a közigazgatás jóságának első előfeltétele, hogy a tisztviselők tisztességesen legyenek dotálva. (Ugy van! bal felől.) Bfszempontból én a legmelegebben üdvözöltem és üdvözlöm Tisza István grófnak azt az elhatározását és cselekedetét, hogy rábirta a ministerelnök urat arra, hogy — csekély eltéréssel — most az ő álláspontjára helyezkedett s igenis, beigérte, hogy a vármegyei tisztviselők státusrendezését körülbelül a Tisza István gróf által kidolgozott alapon fogja keresztülvinni. De különösen örülök annak is, hogy az igen tisztelt ministerelnök ur, helyeselve és magáévá téve Tisza István grófnak azt a felfogását, megigérte, hogy a rendezést törvényhozási utón fogja keresztülvinni. A kereskedelemi minister ur a postásfizetések rendezését rendeleti utón viszi keresztül. Én határozottan Tisza István gróf felfogását helyeslem ebben. Igenis, egy ilyen nagyszabású intézkedést nem szabad a rendeleti útra terelni és rendeleti utón meghagyni, hanem ez, igenis, a törvényhozásnak joga és feladata. Czélszerűségi szempontok is a törvény utján való rendezés mellett szólanak, mert tudjuk, hogy az ilyen kérdéseknek rendeleti utón való szabályozása állandósitja az agitácziót, mig a törvényes Tendezésben bizonyos ideig határozottan megnyugszanak az emberek, tudva, hogy a törvényt módositani sokkal nehezebb, mint a rendeletet. (Ugy van! balfelől.) De más az, a mi a legnagyobb kifogásom a t. kormánynyal szemben: a tisztviselői kérdés szempontjából, A választások előtt a munkapárt felvette programmjába a tisztviselői szolgálati pragmatikának a törvénybe iktatását. Ez a szolgálati pragmatika természetesen kell, hogy szóljon az összes tisztviselők és állami alkalmazottak fizetéséről, ki kell annak terjednie az alkalmazottak összes kategóriájára, az államiakra, a törvényhatóságiakra és a városiakra egyaránt. Alighogy a választások elmultak, a ministerelnök ur egy küldöttség előtt — ismét a vármegyeiek küldöttsége előtt — olyan nyilatkozatot tett, hogy nem Ígérheti a szolgálati pragmatikának egyhamar való törvénybe iktatását. Nem akarok azzal az olcsó viczczel élni, hogy az urak annyira szeretik Bécset, hogy mindig Bécset utánozzák, mégis kénytelen vagyok utalni arra, hogy már Ausztriában is, a hol pedig évtize1 április 2j-én, kedden. deken át tervszerűen elleneztek minden oly mozgalmat és törekvést, mely a tisztviselők jogait törvénybe akarta iktattatni, mondom, még Ausztriában is ott fekszik már a törvényhozás előtt a szolgálati pragmatika. Én azt hiszem, ha már az osztrákok is annyira jutottak, hogy az ottani kormány egy ilyen pragmatikát megalkotott, az igen tisztelt magyar kormánynak sem volna szabad félnie ettől a kérdéstől, (Igaz ! Ugy van! balfélól.) annál kevésbbé, mert hiszen épen a vasutasok pragmatikája mutatta meg, hogy ha a tisztviselőknek, az alkalmazottaknak nemcsak kötelességeit, de jogait is szigorúan körvonalazzuk egy-egy törvényben, ez nemhogy ártana a közigazgatásnak és az állami érdekeknek, hanem ellenkezőleg, határozottan használ azoknak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tapasztalásból tudjuk, hogy Hieronymi Károly első ministersége idején a vasutasoknak ugyan nem volt pragmatikájuk, de igenis volt az ország szégyenére, s a nemzet nagy anyagi károsodására egy nagy vasutas-sztrájk. (Igaz ! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Mióta azonban pragmatikájuk van a vasutasoknak, mióta az ő jogaik — és pedig eléggé liberálisan — körül vannak irva, mióta tisztességes fegyelmi törvényük és olyan fegyelmi eljárásuk van, a mely szerint első fokban a fegyelmi biróság tagjait felerészben maguk az alkalmazottak választják, azóta nincsenek zavarok. S méltóztassanak megkérdezni az államvasutak vezető egyéniségeit. Azok mind el fogják ismerni, hogy ez a most emiitett pragmatika nagyjában és egészében bevált; hogy a mióta ez életben van, a fegyelmet, igenis, fenn tudják tartani, s ha a személyzetnek mégis panasza van, az csak az lehet, hogy a pragmatikának azon részeit, a melyek jogokat adnak, nem viszik az egész vonalon szigorúan keresztül. (Ugy van ! balfelől.) Én ennélfogva a leghatározottabban kifogásolom azt, hogy a t. kormány végleg elejtette, vagy — a mi ezzel egyenlő értékű — ad graecas calendas elhalasztotta a szolgálati pragmatika megvalósitását. A tisztviselői kérdésre nézve meg kell még említenem azt is, hogy bár a koalicziós kormány már megigérte, az 1908. évi költségvetés tárgyalása kapcsán, a tisztviselőknek, hogy 1911-re az egész vonalon keresztülviszi a státusrendezést, a mostani t. kormány mégis kitolta az egész rendezést részint 1912-ig, részint 1913-ig. (Igaz! ügy van! balfelől.) Engedelmet kérek, minden kenyéradónak legelső kötelessége, hogy meggondolja, mit igér alkalmazottainak, mert a mit igér, azt azután meg is kell tartania. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Az állami tisztviselők ne attól függjenek, hogy A vagy B a magyar kormányelnök, hanem a mit egy magyar törvényhozás és kormány megígért, azt a következő kormánynak és törvényhozásnak — ha nem is irott törvény mondja, de az erkölcsiség törvényei szerint — meg is kell valósítania. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Mert attól a
