Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-146
152 Íí6. országos ülés Í9ÍÍ május 3-án, szerdán. nak megáldva, érezték meg legsúlyosabban ezen országos bajok következményeit és igy szükség volt e vidékeken, hogy a kormány szervezzen egy külön hegyvidéki, erdélyrészi és külön felvidéki akcziót a teljesen nyomorba jutott földmi velők felsegélyezésére. E tekintetben nem is lehet csodálkozni azon, hogy idáig fejlődtek a dolgok, ha meggondoljuk, hogy 1889-ig, daczára hogy az ország még tisztán föl dmivelő ország volt, még külön földmivelésügyi ministeriuma nem volt és igy a kormányhatalom részéről a földmivelésügynek előmozdítására nagyon kevés történt, Elismerem, hogy azóta a ministeriumok e tekintetben megtesznek minden lehetőt, csakhogy a régi hibákat nehezen lehet orvosolni és csak sokkal nagyobb anyagi áldozatokkal lehet őket helyrehozni. Épen azért azzal a kéréssel fordulok a földmivelésügyi minister úrhoz, hogy a ministerium működésének vezérirányául az egész országra nézve azon bajok orvoslását tekintse, a melyeket az ő hivatalos közegei hivatalos jelentésükben a felvidéken észleltek. Vagyis elsősorban küzdjön a hitel- és áruuzsora ellen, továbbá nyújtson módot a népnek ahhoz, hogy földhöz jusson. A földmivelés és állattenyésztés fejlesztésére tegyen meg minden lehetőt, szaporítsa a munkaalkalmakat és akkor a bizalmatlanság, a mely ittott megvan, önmagától fog megszűnni. (Helyeslés.) A mi az első kérdést illeti, a hegyvidéki akczió hitelszövetkezetek és áruraktárak létesítésével óhajtott a bajon segíteni. E szövetkezetekről Förster Aurél t. képviselőtársam elég bőven és nagy szakértelemmel emlékezett meg egyik legutóbbi, a vita során mondott beszédében. Igy e tárgyra bővebben kiterjeszkedni nem óhajtok, csak fejtegetéseire reflektálva azt jegyzem meg, hogy magam is híve vagyok a szövetkezeti eszmének, magam is alakítottam különféle hitel-, fogyasztási, háziipari, termelő szövetkezeteket, (Éljenzés.) de egygyel nem vagyok megbékülve, és ez az Országos Hitelszövetkezet kamatlábának magassága. Néhány évvel ezelőtt Németországban volt alkalmam tanulmányozhatni a szövetkezeti életet és a németországi szövetkezeti intézményeket és nem győztem csodálkozni azon, hogy e német szövetkezetek mily olcsó kamatláb mellett képesek tagjaiknak hiteligényeit kielégíteni. Tanulmányoztam a hallei országos központot, illetőleg a szász tartomány központi szövetkezetét, a mely ott a mezőgazdasági kamarával karöltve működik és meggyőződtem róla, hogy 1906-ban, midőn a német birodalmi bank kamatlába 3%-on felül emelkedett, e szövetkezet az ő tagjainak 4 és %%-ért adta egész éven át a pénzt, a betéti kamatlába pedig 3 és %% v °tt- Ugyancsak ezt az eredményt tapasztaltam a Neu-Wiedban, a hires Raiffeisen-féle szövetkezetek központján, a melyhez 4800 szövetkezet tartozik, hogy ugyancsak egész éven át állandóan 4% százalékért adtak pénzt a tagoknak, mig a betéti kamatláb 3 s / 4 százalék volt. A legérdekesebb adatokat találtam azonban a kölni központban, a mely az ottani Bauernvereinnal karöltve működik, a hol arról győződtem meg, hogy ez a központ 4 x / 4 százalékra adta a pénzt a szövetkezeti tagoknak, mig a betétekért 4 százalékot fizetett, tehát az összes különbözet 1 li százalék volt. Természetes, hogy ily körülmények között érdekelt, vájjon e központok kötelékébe tartozó kis falusi szövetkezetek milyen feltételek mellett nyújthatnak hitelt az ő kisgazda tagjaiknak, és hogy erről meggyőződhessem, beszereztem a kölni szövetkezet kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek előtte való évi évkönyvét, a mely az összes kötelékükbe tartozó szövetkezetek mérlegét tartalmazza és arról győződtem meg, hogy a 492 kisszövetkezet közül mindössze kettő volt, a mely 5 százalékon adta a pénzt a tagoknak, a többi mind 5 százalékon alul, sőt igen számos szövetkezet volt, a mely saját pénzével dolgozott és nem szorult rá a központi hitelre, a mely 4 százalékon alul adta a pénzt. E tekintetben természetesen ugyanaz áll, mint a központokra, hogy igen csekély a különbség a betéti és a hitelkamatláb közt. Az átlag 0.7 százalék volt, de találtam olyan szövetkezeteket, a melyek S 1 ^ százalék betéti kamatláb mellett 3% százalékra adtak pénzt. Találtam igen sokat, a melyek a betét után 3% százalékot fizettek és a pénzt 3 3 / 4 százalékért adták, de olyan is volt, a mely 3% százalék betéti kamatláb mellett 3 3 / s százalékra adta a pénzt, vagyis összesen csak 1 j 10 százalék volt a különbség. Olyan is volt köztük, a mely 3.6 százalék betéti kamatláb mellett 3.65 százalékot számított a kölcsönkamat fejében, vagyis mindössze 0.05 volt a különbség, valamint olyan is találkozott, a mely 3 3 / 4 százalék betéti kamat mellett ugyanannyiért adta a kölcsönt is. Természetesen kíváncsi voltam, hogy ilyen körülmények között ez a kis szövetkezet hogyan exisztálhat és a mérleg adatait is feljegyeztem. Ha meg méltóztatnak engedni, felolvasom. (Halljuk ! Halljuk!) A szövetkezet alakult 1879-ben összesen 256 taggal á 10 márka üzletrész. A mérleg szerint a betétek összege 395.644 márka volt, tehát elég tekintélyes összeg egy kis községre. A kiadott kölcsönök összege 375.687 márka, a szövetkezet vagyona, a mely az 1879. óta tartaléktőkébe helyezett jövedelemből származik, 34.657 márka, a forgalom 400.339 márka, de a kezelési költség egész éven át nem rúgott többre, mint 1020 márkára és igy daczára annak, hogy ugyanannyiért adta a pénzt, mint a mennyit szedett a betétekért, mégis 879 márka tiszta nyeresége volt. E.z pedig tényleg tiszta nyereség, a mennyiben a német szövetkezetek alapszabályaiba rendesen benne van az a pont, hogy a tagok üzletrészeik után osztalékban nem részesülnek, a hol pedig meg van engedve, ott az osztalék legfeljebb négy százalék. Ily viszonyok között természetesen megvan a létalapja annak, hogy a mezőgazdaság felvirágozhatik, mert hiáb.a, a belterjes gazdálkodás fokozásával feltétlenül velejár a hitehgények fokozódása is.(ügyvan•! Ugy van! jobbfelől.)
