Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-145

140 245. országos ülés 1911 május 2-án, kedden. kereskedőházak és gyáraik jórészt ép ily családok fiatalabb tagjainak kezében vannak, a melyeknél az idősebb fiu odahaza a földön gazdálkodik. Épen igy nyilatkozott meg a párisi kereskedelmi és iparkamara,' azt hiszem, 1890-ilri évi jelentésé­ben, a melyben kijelenti azt, hogy a franczia kereskedelem és ipar azért esett vissza Angliával szemben, mert Francziarország az egyenlő örökö­södési jog elpetyhüsztő rendszerét vette át, a mely leköti Francziaország birtokososztályát, a kis­birtokot, a középbirtokot és a nagybirtokot egy­formán, mig Angliában a földbirtoknak ezen egy egyenlő örökösödési joghoz való nem kötöttsége ezeket a fiatal embereket kiszorítja az életbe és reáneveli' őket gyermekkoruktól fogva a prak­tikus és kereskedelmi életpályákra. (Helyeslés balról.) T. ház! Csakis institucziókkal lehet meg­változtatni a helytelen társadalmi felfogásokat és én meg vagyok győződve, hogy e reform után a magyar középosztály gyermekei sokkal prakti­kusabban, helyesebben lesznek nevelve, mint azelőtt. Frázisokkal, vezérczikkekkel nem lehet megváltoztatni a társadalmat, hanem erős, ön­tudatos és czéltudatos institucziókkal igen. Magyarországon középosztály-politikája, »Mit­telstandpolitik«-je senkinek sem volt az utolsó negyven év alatt, legfeljebb az erdélyi oláhságnak. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Poroszország Nagy Frigyes óta üz egy öntudatos középosztály-poli­tikát, mert belátja, hogy középosztályra minden államban szükség van. A középosztály képezi az átmenetet az alsó- és a felső néprétegek között, a társadalmi vérkeringést közvetíti és a hazafias szellemű szocziális vezéreket szolgáltatja a népnek. Minálunk ebben mindig hiány volt. A földmivelésügyi miniszter urnak néhány régebbi beszédéből azt látom, hogy benne van érzék egy ilyen középosztály-politika iránt. Minden­esetre fciváncsian várom terveit, hogy milyen czélokat tűz maga elé és milyen eszközöket választ azok megvalósítására. Igazán szükségünk volna pedig magyar közép­osztály-politikára, nemcsak szocziális szempontból, de magyar nemzetiségi, faji szempontból is. Épen nemzetiségi vidéken éri el zenitjét a magyar középosztály. Erdélyben, a Felvidéken min­den régi kúria, melyben magyar gazda lakik, vég­vára a magyar nemzetnek. Nemzetiségi kérdést csendőrszuronynyal megoldani nem lehet; azokat az embereket csak társadalmi, gazdasági erőkkel lehet meghóditani. De kérdem, hogyan használjuk fel erre a magyar társadalmat, mikor az önmagát sem tudja fentartani ? Pedig valahányszor ott a fenyvesek alján megütik a dobot egy középbirtok előtt, abban a perczben összedől ott a magyar nem­zetnek egy végvára, megszűnik egy erős kis csapat, a mely évszázadokon át a magyar állameszmének hű katonája volt, s ezentúl a magyar állameszmét abban a faluban már nem fogja más képviselni, mint a pálinkát mérő korcsmáros, a csendőr, a fináncz és az állami utkaparó. (Igaz ! Ugy van ! balról.) És én magyar középosztály alatt ma már nemcsak a régi birtokos köznemességet, a gentryt értem. Az utolsó ötven év nagy átalakulásai nagyon sok egészséges, uj elemmel szaporították a társadalmat. Ezek, ha lélekben, törekvésekben asszimilálódnak, szintén becses munkásai lesznek a magyar társadalomnak. Ha tehát ezen uj birtokos­családok is igénybe akarják venni a hitbizomány­ban rejlő nagy családfentartó és vagyoni erőt, ezt nem lehet tőlük megtagadni. A modern hitbizomány nem egyes családok és kasztok fényét szolgálja, ez volt kiindulási pontja kutatásomnak. A magyar középosztály különben is sohasem volt zárt kaszt és a magyar hitbizomány modern formája kell, hogy egye­temes magyar nemzeti czélokat szolgáljon. Legutolsó kívánalmam tehát a hitbizomány reformja tekintetében az, hogy töröltessék el az 1723-ik évi t.-cz. azon korlátozása, hogy hit­bizományi csak nemes ember létesíthet. Megvan erre is az az egészséges példa Poroszországban. Hiszen tudjuk, hogy Poroszországban, kü­lönösen a lengyel vidékeken, Pózenben, épen egy öntudatos porosz faji és birtokpolitika szolgá­latában ma több mint 200 nem nemes, polgári származású embernek van hitbizománya. Talán ez a demokratikus reform egy-két generáczió alatt meghozná a magyar társadalom régi és uj elemei­nek nemzeti szempontból annyira kívánatos össze­olvadását. (Helyeslés.) Meg vagyok győződve, hogy a miket a hit­bizományokról mondtam, a végletekben járókat, legyenek akár konzervativek, akár radikálisok, valószínűleg nem fogja kielégíteni. Ez a mindkét oldalról jövő ellenmondás azonban némi garan­cziát szolgáltat nekem arra, hogy igyekeztem és talán meg is találtam a középúton az igazságot. Egy bizonyos, s azt hiszem, azt sikerült iga­zolnom, hogy a hitbizomány minden elavultsága és anakronizmusa mellett is kenő megreformá­lás után hatalmas fegyvert tud adni a czéltuda­tos magyar nemzeti birtokpolitika számára. Szilárd meggyőződésem tehát, hogy a hit­bizományokat Magyarországon nem eltörölni, ha­nem reformálni és demokratizálni kell. Épen azért vagyok bátor a következő határozati ja­vaslatot benyújtani (olvassa) : »Tisztelettel indítványozom, hogy küldjön ki a képviselőház 21 tagú bizottságot, a mely az 1827 : VIII. t.-cz. alapján kiküldött magyar or­szágos bizottság munkálatai alapján és az ujabb jogfejlődés és az ország jelenlegi gazdasági, szo­cziális és nemzetiségi viszonyainak figyelembe­vételével készítse elő a magyar hitbizományi jog szükséges reformját«. (Helyeslés balról.) Bár én a jelenlegi földmivelésügyi minister ur czéljai, működése és egyénisége iránt őszinte szimpátiával viseltetem, mégis politikai pártállá­somnál és annál a bizalmatlanságnál fogva, a mely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom