Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-144
144. országos ülés 1911 április 29-én, szombaton. í)9 gazdaság tiz évon át nagy munka és szorgalom mellett juthatott. (Igaz ! Ügy van ! jóbbfelől.) De nem elég, igénytelen nézetem szerint, programmba venni a többtermelés szükségességét és azt kisebb eszközökkel igyekezni előmozditani — a mi viszonyaink közepette, sajnos, hogy igy van — de igy van, ezt állami támogatással, állami példaadással és állami vezetéssel kell elősegitenünk és elérnünk. Ha nem adhatunk a földmivelésügyi kormányzatnak 100 milliót 10 évre elosztva, igen is adnunk kell ép ugy, mint az iparnál tettük, évente 5 milliót azon czéllal, hogy ezzel a többtermelés és ezzel kapcsolatosan szükségessé váló értékesités biztositását elősegitsük. (Helyeslés jóbbfelől.) Nem látom szükségét annak, hogy részletekben adjam elő, hogy a földmivelésügyi kormányzat, ha ily czimen ahhoz a pénzhez hozzájut, azt hogyan használja fel, mert nálamnál bizonyára jobban fogja tudni, de állítom, hogy kis eszközökkel a czélt elérni nem fogjuk ; de ilyen arányú támogatással egy évtized alatt eljutunk oda, hogy azt a sokszor hangoztatott és elengedhetlenül szükséges többtermelést tényleg elérjük. Földmivelésügyi költségvetésünk — esak a rendes kiadásokat és bevételeket említve fel — micsoda mérleget mutat ? 72 millió a kiadás és 50 millió a rendes bevétel, vagyis végeredményében a rendes kiadásoknál a nettó költségvetésünk 20—22 millió körül mozog. Ez azt jelenti, hogy mi művelhető katasztrális holdanként a földmivelésügyi tárcza utján 50 fillért áldozunk. (Zaj.) Ez nem annyira sok, hogy az általam felhozott kívánalmakat túlhajtottaknak vagy egyoldalúaknak lehetne nevezni. Az állattenyésztés felsegélyezésének kérdésével érdemben foglalkozni ezúttal nem kívánok, mert azt tartom, hogy az újonnan beállított 2 millió ezt a kérdést teljesen megvalósítani fogja. Legyen szabad azonban reflexszióval élnem, ezen 2 millió mikénti felhasználására vonatkozólag. En természetesen nagyon helyeslem és osztom a mélyen t. földmivelésügyi minister urnak az álláspontját, hogy elsősorban apaállatokat és anyaállatokat kell beszerezni és szaporítani. Különösen az anyaállatokra, a tehenekre vonatkozólag azt tartom, hogy ezeket segélylyel, lehetőleg import utján kellene beszerezni. Mert azon körülmény, hogy a földmivelésügyi kormányzat segélyt nyújt itthon ~aló tehenek beszerzéséhez, már eddig is azt idézte elő, hogy a tehenek, az anyaállatok horribilis mértékben emelkedtek árban, hogy most az a kisember, a ki segélylyel akarja beszerezni az állatokat, tulajdonképen drágábban jut hozzá, mint akkor jutott, a mikor az állami segély még nem létezett. Ez természetes, mert felkelti abban a kisemberben a tettvágyat ez az olcsó kölcsön, több éves törlesztése révén a kereslet megindul és az árakat roppant felhajtva, de ebből csak a feladónak van haszna. Azonkívül pedig azt az úgynevezett többtenyésztést ezzel nem* is érjük el, mert hiszen tulaj donképen csak helycseréről van szó. (Ugy van! jobb felől). | Azt voltam bátor tehát megjegyezni, hogy segélylyel anyaállatot csak külföldről hozzunk be, és ha néhány évig behozunk évenként 15—20.000 darabot, akkor igen hamar meg fogjuk érezni ennek az akcziónak áldásos hatását. E tételnél még egy megjegyzést vagyok bátor koczkáztatni, ez szól azoknak, a kiket illet, hogy ugyanis ne méltóztassék husinségről és túlságos husdrágaságról izgulni, ankétezni, mert állattenyésztést fejleszteni és a szükséghez képest fellendíteni, alacsony húsárakkal : fából vaskarika, úgyis lehetetlenség. Ez épen olyan, mintha az iparral szemben azt a követelményt állitanók fel, hogy pl. ruházati czikkeket az előállítási árnál olcsóbban kell eladni, de azér^ az ipar köteles azt előállítani, Ez lehetetlen kívánság. (Halljuk! a jobboldalon.) Mikor a többtermesztésről szóltam, nem fejtegettem a részleteket, a melyekkel ezt érthetőnek tartom, de méltóztassék megengedni, hogy egy körülményt kidomborítsak, a mely erre is nagy kihatással lenne, nézetem szerint, és ez az, hogy mezőgazdasági erőinket, tehát gazdaközönségünk intellektualitását emelni kötelességünk. (Helyeslés a jobboldalon.) A mélyen t. honvédelmi minister ur egyik nagyszabású, szellemes beszédében rámutatott arra a közmondásra, hogy a ki tanulni nem akar, abból katona lesz. Nálunk van ennek pendantja. A ki nem tanul de facto, abból lesz a gazda. De ha ettől el is tekintünk, a ki gazda akar lenni, különösen a jobb középosztályból, az elmegy jogot hallgatni. Ez nem egészséges állapot, mert jogi tanulmányokkal több termelést biztosítani középképességű emberrel nem igen lehet. De ez utóbbi tünet abban leli magyarázatát, hogy gazdasági főiskoláink nem nyújtanak elegendő magas kvaliílkácziót. En részemről sürgős szükségnek tartom, hogy az uj egyetemen, a melynek felállítása most terveztetik, egy elsőrendű mezőgazdasági fakultás állittassék fel, még pedig nagy kiterjedésű gyakorlati mezőgazdasággal kapcsolatosan, (Helyeslés a jobboldalon.) hogy a magyar gazda az egyetemi képesítését mezőgazdasági téren idehaza is elsajátíthassa, és az igy kvalifikált mezőgazdák találjanak a közgazdasági ministeriumokban elhelyezést. Azonkívül az ily képesítéssel birokra bizassék az u. n. mezőgazdasági közigazgatás. Ha a végzett gazda kvalifikácziója egyenlő lesz más, jogi, vagy egyéb tudományos kvalifikáczióval, ennek haszna a mezőgazdaságra nézve nemcsak elméletben lesz meg, hanem gyakorlatban is, a mint az megvan Németországban. Rá kell mutatnom arra, hogy az utolsó 50 évben e tekintetben nálunk vajmi kevés történt. 1868-ban állíttatott fel az ötödik gazdasági főiskola Kolozsvárott. Ennek most csaknem 50 éve. Mit látunk ? Azt, hogy az öt főiskolában összese/ti a tanulók száma 500—600 közt váltakozik egész Magyarországon és e csekély szám az utolsó években inkább apadt, mint emelkedik. Ez a sért vau, mert a magyar ifjak külföldi egyetemekre szorul13*