Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-133
133. országos ülés 1911 április 1-én, szombaton, 379 Hogyan kívánhatjuk azt egy egyetemet végzett intelligens, diplomás embertől, hogy körorvosi állást vállaljon, messze, elhagyatott szegény vidéken, a hol még arra sincsen kilátása, hogy csekély fixumát magánpraxisából pótolhassa. A fix fizetést az ilyen szegény, magánpraxisra lehetőséget nem nyújtó vidéken kellene különösen emelni, hogy oda is akadjon pályázó, és azért e fix fizetéseket az ország minden vidékén egy kalap alá vonni talán nem volna helyes. Ha ma összehasonlítjuk állategészségügyünk rendezését közegészségügyünkkel, igazán ugy fest a dolog, hogy az állam az állategészségügyre nagyobb súlyt helyez és azt jobban gondozza, mint az emberek egészségügyét. (Igaz! jobbfelöl.) Anomáliát látunk a bábák fizetése tekintetében is. Ez is a lélekszámmal van arányban, vagyis minél nagyobb egy község lélekszáma, annál nagyobb a bábák fizetése, jjedig tulajdonképen megfordítva volna helyes, mert a nagyközségekben nagy a magánpraxis és így e réven is szép jövedelemre tehetnek szert, míg kisközségekben tisztán csak a fixumra vannak utalva. Közbiztonságunk állajtotának rendezettsége körül nagy érdemei vannak a csendőrség intézményének, bár az a sok és többnyire indokolatlan vád a csendőrség túlkapásai ellen és az ezek folytán nyolcz vagy tíz évvel ezelőtt kiadott ujabb utasítások a csendőrséget hatáskörében megbénították. (Ugy van! jobbfelöl.) A csendőrség intézményének fokozatos fejlesztése szintén nagyon kívánatos, szemben azzal a veszedelemmel, a melylyel különösen a kóborczigányok élet- és vagyonbiztonságunkat állandóan fenyegetik. 1906-ban iSamassa János akkori képviselő ur és Bozóky Árpád volt képviselő ur adtak be erre az ügyre vonatkozó indítványokat, illetőleg terjesztettek elő interpellácziókat, és gróf Andrássy Gyula akkori belügyminister ur meg is ígérte, hogy rövid idCn belül idevágó törvényjavaslatot fog benyújtani. Ugy tudom, hogy kormánybiztosa is van ennek az ügynek, azonban erről nem sokat tudunk és ugy látszik, hogy stagnál az egész kérdés, pedig ma is nagyon aktuális. Lépten-nyomon, az ország minden részében hallunk a czigányok garázdálkodásáról; legutóbb is saját kerületemnek két községében történt egy rablógyilkosságí kísérlet és egy rablógyilkosság. Ennek a kérdésnek mielőbbi és radikális megoldása nagyon kívánatos volna, mert hiszen az adófizető békés polgárok érdeke megkövetelheti azt, hogy élet- és vagyonbiztonságunk ne legyen folytonosan veszélyeztetve. Ezekben voltam bátor előadni szerény megjegyzéseimet, és igen örülnék, ha ezek nem keltettek volna fel olyan impressziókat, mintha csak azért szólaltam volna fel, a franczia mondás szerint, pour dire quelquechose, hanem ha az elmondottakban akadna valami megszívlelendő is, a mi által a köznek is bármily _ csekély mértékben hasznára lehettem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Különben a költségvetést, azon bizalomnál fogva, a melylyel a kormány iránt viseltetem, elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : T. ház! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Beszkid Antal jegyző: Győrffy Gyula ! (Felkiáltások : Nincs itt !) Haller István ! (Felkiáltások : Nincs itt !) Egry Béla ! (Felkiáltások : Nincs itt !) Huszár Károly (sárvári) ! Huszár Károly (sárvári): T. ház! (Halljuk ! Halljuk! Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Huszár Károly (sárvári): Az előttem szóló Szuhányi képviselő ur a belügyi tárczánál folyt vitát felhasználta arra, hogy bevont itt a vitatkozás körébe egy olyan kérdést, a sajtót, mely lényegénél fogva nem ehhez a tárczához tartozik, de a ház engedélyét kapta rá. Kérem a ház engedélyét, hogy ugyanezen kérdéssel, melyről ő beszélt, válaszkép néhány perezre én is foglalkozhassam. Elnök : A t. ház ehhez hozzájárul \ (Igen !) A ház az engedélyt megadja. Huszár Károly (sárvári): T. ház! Senki azt kétségbe nem vonhatja, hogy a szabad sajtó a mai államoknak és népeknek egyik legdemokratikusabb intézménye. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Az emberek nagyon szívesen és nagyon sokszor szeretnek megfeledkezni ennek a sajtónak érdemeiről és munkájáról, valahányszor az a sajtó nekik személyesen vagy érdekeltségüknek kellemetlenséget okoz. Azt látom most is, mikor az ököritói választókerület képviselője a sajtóreformot sürgette, hogy. erre a saját személyére nézve igen alkalmatlan pillanatot választott, mert hiszen az ököritói botránynak nyilvánosságra jövetele és orvoslása sem a belügyministemek, sem a közigazgatásnak, sem az illető választókerület képviselőjének nem volt köszönhető, hanem azor véletlen ténynek, hogy egy újságíró találkozott egy ököritói szegény emberrel a Kerepesi-uton . . . Szent-lványi Gyula: Az sem igaz! (Zaj.) Huszár Károly (sárvári): Ha ez nem volna igaz, akkor annak az újságírónak még nagyobb az érdeme, hogy bármilyen utón megtudta ezt a dolgot, melyet a belügyministeriumban és a vármegyénél esztendőn át titokban tartottak. Az az újságíró egyetlen czikkével nagyobb eredményt ért el a nép javára, (Élénk helyeslés a baloldalon.) az ököritói szerencsétlen károsultak javára, mint a mennyit a belügyminister urnak itt saját szájával elmondott többrendbeli leirata a vármegyéhez és a vármegyék a belüg} r ministeriumba való aktaküldése elért. A sajtó mint intézmény meggyorsította a társadalmi fejlődés tempóját, ismereteket, kultúrát 48*
