Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-121

121. országos ülés 1911 márczius 13-án, hétfőn. 67 jét és ezzel szemben teszszük meg az összehasonlítást. Megkapom pedig ezt olyan módon, ha az egyik oldalon veszem az összes valóságos állami bevételeket, azokat, a melyek adókból, jövedékekből stb. származnak, vagyis a közhatalmi bevételeket, ezekhez hozzáadva az állami üzemekből és az állami vagyonból származó jövedelmeket az egyik oldalon, a másik oldalon pedig levonva a tárczabeli kiadásokból ugyanazon tárczának bevételeit. Az üyen módon kapott nettó büdzsét a következőkben vagyok bátor.a t. ház figyelmébe ajánlani: Összes állami valóságos tiszta bevételeink ily módon kiszámítva 713.8 millió K összeget tesznek ki. Ha ehhez hozzászámítom a közös vámjövedelemből kvóta szerint ránk eső részt, a mely 61.2 millió K-át tesz ki és azt keresem, hogy mennyi áll rendelkezésemre a f. évben az állami szükségletek fedezésére, akkor ehhez még hozzá kell vennem azt az összeget is, a melyet kölcsön által kívánok fedezni, és a mely 129.5 millió K összeget tesz ki. Ily módon a rendelkezésre álló főösszeg tulajdonképen 904 és 3

/s millió koronát tenne ki. Ebből a 904 és J

/s millió koronából elsősorban fedeznünk kell állami tartozásunk kamatait 312.2 millió korona összegben, a mely ilyképen állami szükségleteink fedezésére nem áll rendelkezésünkre. Ha ezt a 904 és a

/a millió koronából levonom, akkor a tulajdonképeni állami szükségletek fedezésére 592.5 millió korona áll rendelkezésünkre. Ebből az 592.5 millió koronából költünk mi egy esztendőben haderőnkre 249 millió koronát, a mi már most nem 14°/o-át, hanem 40°/o-át képezi összes rendelkezésünkre álló állami bevételeinknek, (Ugy van! halról.) Ha ezzel szemben, t. ház, vizsgálom, hogy mennyi marad azokra a tárczákra, a melyek a produktív tárczái állami kormányzatunknak, azokra, a melyek hivatvák arra, hogy az állami élet reális funkezióit lentartsák és fejleszszék, akkor azt találom, hogy az összes produktív tárczákra, értve a belügyit, a földmivelésügyit, a kereskedelmit, az igazságügyit és a közoktatásügyit, nem marad több, mint összesen 280 és i/a millió korona kiadási összeg, ideértve teljes egészükben a beruházásokat is. Ezek a számok nem szorulnak magyarázatra ; elég ékesszólóan mutatják, hogy a haderőre elköltött összegek mily módon szorítják vissza, mily módon akadályozzák meg fejlődésében állami életünk összes ágazatait már most, a mikor még a kétéves katonai szolgálat terheiről egyáltalában nincs szó, és a midőn nincs még beleszámítva az a 70 millió koronás összeg, a mely a most megszavazott hadihajók fentartására 1916 után a tengerészeti bizottság előadójának számítása szerint ismét növelni fogja büdzsénket. (Ugy van! TJgy van! a haloldalon.) T. képviselőház! Kell még, hogy egy másik súlyos aggály is támadjon bennünk akkor, a mikor a kormány padjairól már több izben hallottuk, hogy a vezető és intéző katonai köröknek tulajdonképen sokkal messzebbmenő terveik voltak, és hogy azok a százmilliók, a melyeket most számukra megszavaztak, tulajdonkópen csekélyebb részét, csak a felét képviselik annak az összegnek, a melyet ők igényeltek. Hiszen csak a legközelebbi napokban hallottuk, hogy a hadügymini ster ur miként volt kénytelen megnyugtatni azokat a köröket, a melyek a megszavazott százmilliókat csak nyomorult morzsáknak tartották. Ismerve a multat, tudnunk kell, hogy ezen költségek, a melyeket csak elodáztak, de bizonyára el nem ejtettek, okvetlenül előkerülnek akkor, a mikor az állam pénztárában ismét lesz annyi pénz, hogy belőle meríteni lehessen. (Ugy van! Igaz! halról.) T. képviselőház! A pénzügyi bizottság t. előadója nagyon érdekes fejtegetéseiben olyan témákat szolgáltatott, a melyekre rá kell térnem, azért mert azokban csakugyan nagyon találó, nagyon életrevaló eszméket látok megpendítve, a melyeket tehát pártom részéről szükségesnek tartok én is megvilágítani. (Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, bátor vagyok még egy dologra rátérni, a melyet szintén a pénzügyi bizottság előadójának egyik múltkori beszédében olvastam, és a melyben ő nagyon elmésen és találóan kifejtette, hogy azok az összegek, a melyeket az állam a maga haderejének fejlesztésére költ, még akkor is veszteséget jelentenek az állam nemzetgazdaságára nézve, ha azok a költségek teljes egészükben visszatérülnek is az illető állam közgazdaságának. Ezt ő ugy fejezte ki, hogy az ily módon elköltött pénz elveszti potencziáját, elveszti tőketermelő erejét és ez tényleg igy is van. így kell, hogy felfogják a kérdést a nagy és gazdag nemzetek. De nálunk ezeknek az óriási összegeknek elvonása egészen mást jelent. Jelenti azt, hogy hosszú ideig kénytelenek leszünk szélesen megalapozott állami intézményeinket, a melyek fejlődése és továbbépítése fennakadt, továbbra is befejezetlenül hagyni- Jelenti azt, hogy még hosszú időkön át leszünk kénytelenek gyermekeink százezreit iskola nélkül felnevelni. Jelenti azt, hogy kénytelenek leszünk betegeinket orvos nélkül hagyni és jelenti azt, hogy kénytelenek leszünk állami alkalmazottainkat még hosszú időn át koplaltatni. (Ugy van! balfelöl.) Midőn ezt látjuk, akkor önkéntelenül felvetődik bennünk az a kérdés, hogy tulajdonképen mit ér nekünk ez a fényes hadsereg, mit érnek nekünk ezek a hatalmas csatahajók akkor, midőn ezek egy fejlődésében elmaradt tespedő nemzet biztonságát volnának hivatva őrizni. Ilyeténkéjjen a közös hadügyminister találó és költői hasonlata szerint csakugyan »zöldelni fognak a hadsereg törzsének fiatal hajtásai*, de sorvadni fog a nemzet törzse, (Ugy van! Ugy van! a haloldalon.) a melynek gyökereit állami gazdaságunk kiélt talaja nem lesz képes a kellő 9*