Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-121

66 12L országos ütés 19ÍÍ márczius 13-án, hétfőn. Pajzs Gyula: T. ház ! Az állami szükségletek büdzsészerű megadása a törvényhozásnak feladatát képezi, (Folytonos zaj a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon: Hadd menjenek ki! Várjunk mig kimennek! Halljuk!) Elnök (többször csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Pajzs Gyula: . . . a melytől az országgyűlés bármely pártjának is elzárkóznia nehéz volna, főképen akkor, midőn állami háztartásunkat most már két év óta költségvetésen kivüli állapotban folytatjuk. (Folytonos zaj jobbfelöl. Halljuk!) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Pajzs Gyula: Ha ennek dacára a 48-as és függetlenségi Kossutk-párt megbízásából és annak nevében felszólalok és a jelen költségvetési javaslatot általánosságban sem fogadom el, erre indit egyrészt az a gyakorlat, a mely a költségvetés megszavazását a kormánya iránti bizalomnak tekinti, de indit az az irányzat is, a melyet a jelen költségvetés a militarizmus tűltengésének túlságos istápolásával követ, és a melyet ugy politikai, mint közgazdasági szempontból nemzetünk jövőjére veszélyesnek tekintek. (Helyeslés halról.) Kiindulása ennek az irányzatnak: a monarchia nagyhatalmi állásának fentartása és fejlesztése. Ennek az eszmének bocsátjuk rendelkezésére összes állami erőforrásainkat és ezáltal önmagunk adunk tápot az uralkodói hatalom tűltengésének és azon törekvéseknek, a melyek az összmonarchia politikáját szolgálják. Ezen nagyhatalmi állásnak ránk, magyarokra nézve értéke és jelentősége tulajdonképen akkor volna, ha ez ellensúlyozná és visszaszorítaná azon czentrifugális erőket, a melyek a magyar állam territoriális egységét veszélyeztetik. De sajnos, hogy az összmonarchia fanatikusai ugyanilyen czentrufugális erőnek tekintik az önálló magyar államiság minden megnyilatkozásait is, melynek elhárítására a nagyhatalmi eszme ápolása mindenkor elégséges ürügyet és alkamat szolgáltat. Ez a nagyhatalmi eszme állja útját annak, hogy mi közgazdasági önállóságunkat megvalósíthassuk ; ez nem engedi, hogy a magyar nemzeti eszme a hadseregbe bevonulhasson; ennek köszönhetjük nemzetiségi bajaink nagy részét és ennek a legújabb fattyuhajtása a trializmus eszméje, a melyet épen az utolsó delegáczionális tárgyalásokban hallottunk megnyilatkozni. Abban, t. ház, hogy az államot a külellenségtől meg kell óvnunk, mindnyájan egyetértünk. De mikor hadierőnket fejlesztjük, két dolgot nem szabad szem elől tévesztenünk. Az egyik az, hogy mikor a nagyhatalmi állás politikáját támogatjuk, ugyanakkor gyengitjük a nemzet ellenálló képességét azon törekvésekkel szemben, a melyek ellen való küzdelemben, meg vagyok győződve, ebben az országban pártkülönbség nem lesz. A másik szempont, a melyet hadiérőnk fejlesztésénél mindig szem előtt kell tartanunk, az, hogy az a katonai erőkifejtés, a melyet a mi államunk biztonsága szempontjából szükségesnek ítélünk, kell hogy határolva legyen, kell hogy megtalálja mértékét a nemzet teherviselési képességében. (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) Ez a nemzet, a mely csak 40 éve tette első lépéseit arra, hogy állami és közgazdasági intézményeit a nyugat nívójára emelje; hogy közgazdaságát modern alapokra fektesse ; ez a nemzet, a mely 4ü éven át Ausztria gyámsága alatt nem tudott erőt gyűjteni, tőkét szerezni, miként versenyezzen olyan államok hatalmával és politikájával, a melyek szerencsés viszonyok között fejlődtek, a melyek évszázadokon át bírták mindazokat az eszközöket, a melyek fejlődésüket, meggazdagodásukat előmozdították. (Ügy van! Igaz! balról). Hiszen az elmúlt évek tapasztalatai és épen a jelen költségvetés is igazolják, hogy gazdasági erőforrásaink sokkal nagyobb teljesítőképességgel bírnak, mint a minőt elmaradott kultúránknál és közgazdaságunknál fogva várni lehetett. De mi mindazt, a mit a nemzeti munka produkál, elvonjuk valóságos rendeltetésétől, attól, hogy nemzeti intézményeinket fejleszsze, és ezáltal odajutunk, hogy strangulálva azokat a kiadásokat, a melyek a nemzeti haladásra és fejlődésre szükségesek volnának, egészben és mindenkor a militarizmus oltárán hozzuk áldozatul. (Ugy van! balról.) T. képviselőház! Hogy a mi katonai kiadásaink milyen óriási, milyen aránytalanul nagy részét emésztik fel összes állami bevételeinknek már most is, a midőn a katonai terhek fokozásának és a katonai erők fejlesztésének legkezdetén állunk, azt röviden néhány számmal leszek bátor a t. háznak bemutatni. (Halljuk!) Az állami büdzsé szerint kiadásaink főösszege 1672 és fél millió korona; ehhez járul a legújabban megszavazott katonai kiadások révén 84 millió, ugy hogy összes állami kiadásaink 1706 millió koronát tesznek ki. Ehhez azonban még hozzá kell számitanunk a vámjövedékből reánk eső részt, s akkor kiadásaink 1768 millió K-ra rúgnak. Ebből költünk a közös hadseregre, nem vonva le a vámjövedelmeket, 1811 millió K-át és honvédségünkre 60'5 millió K-át, vagyis összesen 249'6 millió K-át. Ez összes állami kiadásainknak csak 14°/o-át tenné ki, a mi tehát magában véve nem mutatna óriási erőkifejtést és nem igazolná azt az állításomat, hogy a katonai kiadások visszaszorítják összes állami intézményeink kifejlődését. De ha azt vizsgáljuk, hogy az 1768 millió K bruttó kiadási tételt tesz, a melylyel szemben állanak az egyes kormányzati ágaknak saját tárczabeli bevételei, ha azt az arányt keressük, a mely fennáll az egyes tárczák nettó kiadásai és az összes állami tiszta és valóságos jövedelmek között, akkor egészen más eredményekre fogunk jutni. Ezt az eredményt csak akkor tudjuk meg, ha fölállítjuk állami költségvetésünk nettó büdzsé-