Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-119

márczius 10-én, pénteken, 45 119. országos ülés 1911 i akként nincsenek végrehajtva, a mint azoknak tartalma megköveteli, t. i. az általános választói jog megvalósítása előtt, a katonai téren ' függőben maradt kérdések a törvényhozás elé nem hozhatók. Ezért még azt az igazságtalan vádat is emelik ellenünk a sajtó igen tekintélyes közlönyeiben, — a házban ilyen hangot nem hallottunk, ez a t. többség feltételezett igazságérzetének becsületére legyen mondva — hogy ez a párt elfelejtette volna a maga nemzeti katonai követeléseit és hogy immár a különbség a helyzetben csak az, hogy Kristóffyt ma Justh Gyulának hivják. Gr. Batthyány Pál : Nagyszerű ! Bakonyi Samu : E rágalomnak is beillő vádaskodással szemben hangosan fel kell emelni tiltakozó szavunkat és kijelenteni ország-világ előtt, hogy ez a párt törvényadta alkotmányos­jogával élve, az ujonczmegajánlás feltételeit min­denkor fel fogja állitani a maga részéről, s azok közül a nemzeti követelések megvalósításának feltétele nem fog hiányozni soha, mig a magyar nemzet itt erre a pártra ebbe a házba egyetlen­egy képviselőt küld ide. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Ezt tartottam kötelességemnek kijelenteni annak kinyilatkoztatásával, hogy a törvényjavas­latot természetesen el nem fogadom. (Elénk he­lyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Vermes Zoltán jegyző: Senki sincs felirva. Elnök V Miután szólásra senki sincs felirat­kozva, kérdem, kiván-e még valaki a törvény­javaslathoz általánosságban hozzászólni ? (Nem !) Senki sem kivánván szólni, a vitát bezárom. Határozathozatal előtt szó illeti az előadó urat. B. Solymossy Ödön előadó: Nem kivánok szólni. Elnök: Minthogy az előadó ur nem kivan a szólás jogával élni, a tanácskozást befejezettnek jelentem ki. Következik a határozathozatal. A kérdés az : elfogadja-e a ház az 1911. évre kiállitandó ujonczok megajánlásáról szóló törvény­javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Igen I Nem !) Kérem azokat, a kik a törvényjavaslatot általánosságban elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Kisebbség !) Kivan­nak ellenpróbát ? (Nem I) A ház többsége a tör­vényjavaslatot általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a törvényjavaslat czimét felolvasni. Vermes Zoltán jegyző (olvassa a törvény­javaslat czimét). i Elnök : Nincs észrevétel ? (Nincs !) Észrevétel nem lévén, a czimét elfogadottnak jelentem ki. Következik az 1. §. Vermes Zoltán jegyző (olvassa az 1. %-t). Elnök : Nincs észrevétel ? (Nincs !) Észrevétel nem lévén, az 1. §-t elfogadottnak jelentem ki. Következik a 2. §. Vermes Zoltán jegyző (olvassa a 2. %-i). Elnök: Az előadó ur kivan szólni! B. Solymossy Ödön előadó: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk I) Van szerencsém a honvé­delmi minister ur megbízásából a következő módo­sítást benyújtani (olvassa) : Módosítás a 155. számú törvényjavaslat 2. §-ához : Tekintettel arra, hogy az 1911. évre kiállitandó ujonczok megajánlásá­ról szóló tör vény] avaslat eddigelé országgyűlési ­leg még nem volt tárgyalható és igy a folyó évi fősorozás az ezen törvényjavaslat 2. §-ában az 1889. évi VI. t.-czikk 38. §-ában foglalt rendelke­zésnek megfelelőleg megállapított időpontban, azaz folyó évi márczius 1-én megkezdhető nem volt, ennélfogva indítványozom, hogy az idei fősorozás megtartásának" ideje'a benyajtott törvényjavas­lat 2. §-ában a folyó évi április l-jétől május 31-ig terjedő időben állapittassék meg és ehhez képesh a 2. §. szövegében e szavak hetyett »márczius hó l-jétől április hó 20-ig« tétessenek: »április hó l-jétől május hó 3I-ig« szavak. Kérem a t. házat hogy méltóztassék a módosítást elfogadni. Elnök: Kiván-e valaki hozzászólni ? (Senki sem.) Minthogy szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az első kérdés az, hogy elfogadja-e a ház a törvényjavaslat 2. §-át eredeti szövegezésében, változatlanul szemben az előadó ur által benyúj­tott módosítással, igen vagy nem ? (Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a 2. §-t válto­zatlanul el nem fogadja. A második kérdés az, hogy elfogadja-e a t. ház az előadó ur módosítását ? (Igen !) Kijelentem, hogy a t. ház a 2. §-t az előadó ur módosításaval fogadja el. Következik a 3. §. Vermes Zoltán jegyző (olvassa a 3. §-t). Elnök: Nincs észrevétel? (Nincs!) Észre­vétel nem lévén, a 3. §-t elfogadottnak jelentem ki. Az ekképen részleteiben is letárgyalt törvény­javaslat harmadszori olvasása a legközelebbi ülés napirendjére fog tűzetni. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a jövő ülés idejére és napirendjére nézve javas­latot tennék, a most elintézett törvényjavaslatok­kal kapcsolatosan ki kell jelentenem, hogy azok elintézésével elintézést nyertek, vagyis a ház által tudomásul vétettek és a főrendiházzal szintén közlendők lesznek mindazon honvédelmi ministeri jelentések, a melyek a kinyomatott napirenden 4—14. szám alatt fordulnak elő. Ezek a törvény­javaslatokkal együtt napirendre voltak tűzve és ezekkel együtt nyertek immár elintézést. A mi a legközelebbi ülés idejét és napirendjét illeti, bátor vagyok ajánlani, hogy a ház holnap, szombaton, reggel 10 órakor tartsa legközelebbi ülését. Az ülés napirendjére tűzessék mindenek előtt, szombati nap lévén, a? indítvány- és inter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom