Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-137

137. országos ülés 1911 április 6-án, csütörtökön. 483 Iását, azt, hogy a 200—300%-os pótadó kevesbittessék, hanem azt kell kívánnunk, hogy az -államban semmiféle közvagyon az egyenlő teherviselés alól ki ne vonathassák. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy ötszakaszos törvénynyel el lehetne végezni az egészet. Tessék kimondani, hogy minden vármegyében a területi beosztásokat újra kell szabályozni, (Helyeslés a baloldalon.) minden városnak, minden községnek a maga megfelelő területét hozzá kell kompetálni, a melyből az adóalapjait meríti, azokat az uradalmi községeket, azokat az eszményi községeket meg kell szüntetni (Elénk helyeslés a baloldalon.) és minden vagyon-komplexumot be kell vonni ekként az általános, egyenlő teherviselés elvébe és annak kötelező szabályai alá. A másik, a mit itt a városokkal és községekkel szemben még előzetesen, a segélyek előtt, fel kell említeni az, hogy lehetetlenség, hogy az állam, mint a pusztító hernyó, a mely a fának minden kitörő rügyet és levelét rögtön felemészti, akként járjon el a községek és a városok anyagi helyzetével szemben. Az egész czivilizált világ belátta azt, hogy az államnak nem lehet minden közjövedelemre tel jessn rá tennie a kezét. A mint előrehalad a közadóztatás, abban a formában, hogy az indirekt adók mind nagyobb jelentőséget vesznek fél, az állam akként látja azt be, hogy azokat a reáladókat, a melyekhez ő különben sem férhet hozzá teljesen igazságos kézzel, a földnek, a háznak és más reáliáknak a megadóztatását nem önmagának, a saját czéljaira foglalja le, hanem a maga adóztatási köréből kiadja és teljesen a helyi hatóságoknak bocsátja rendelkezésére, hogy azok abból nyerjék a maguk jövedelmeit. Nálunk, ha azt mondják, hogy tessék a községeknek pótadókból fedezni a maguk szükségleteit, vájjon a reáliákból fedezzék, mikor az ingatlanok különben is túlságosan vannak az állam részére megterhelve ? (ügy van ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Vagy a fogyasztási adókból fedezzék, mikor azok is annyira le vannak az állam részére foglalva, hogy azokhoz pótadót hozzácsapni, pl. a bor- vagy husfogyasztási adóhoz vagy egyéb fogyasztási czikkekhez, egyszerű lelketlenség volna és azzal a község vagy város csak önmagán vágna hatalmas eret, ha ezeket a nagyon megterhelt czikkeket még pótadókkal is sújtaná. Az államnak nem szabad már jó előre az egész adóztatási rendszert kizárólag a maga részére igénybevenni ; neki az összes adóalanyokon mind végig kell mennie, tudnia kell, hogy melyeket engedjen át az autonóm testületeknek, a melyeknek szintén élriiök kell, a melyeknek szintén közérdekű funkcziót kell betölteniök, a melyek részére tehát ki kell jelölni azokat a jövedelmi forrásokat, a melyekből funkcziójukat elláthassák és terheiket viselhessék. A másik hiba tehát, a területi rendezetlenség • ezen nagymérvű fogyatékosságán kivül, abban áll, hogy az állam lefoglal minden adóztatási alapot önmagának, kiél és kizsarol mindent, mint a hernyó, a mely feléli a rügy legfrisebb hajtásait, és ezeket a szegényebb autonóm községeket és városokat meghagyja a maguk súlyos helyzetében, minden védő kéz nélkül. A harmadik, a mit idevonatkozólag még előzetesen érintenem kell, az, hogy senki sem védelmezi meg a városokat és községeket az üzérektől. Ismét a külföld példájára mutatok; a művelt külföld példái mutatják, hogy a városoknak és községeknek legfőbb jövedelmeit szolgáltatják ezeknek az üzemeknek jövedelmei, a melyeket a közfogyasztás tart fenn, a melyeknek bevételei és jövedelmei tehát a köz javára kellene hogy essenek. Hiszen a külföldön a gázgyárak, a közúti vasutak jövedelmei, Németországban és Ausztriában a községi takarékpénztárak óriási bevételei mind a községek javára esnek; hiszen a vidéki takarékpénztáraknak 60—70%-a a községek kezében van, Berlinben a városi takarékpénztár 260 millió betéttel rendelkezik és Németország összes kisebb községei mind saját takarékpénztárakkal rendelkeznek. Nálunk pedig senki sem jön e kérdésekben a községek védelmére, ellenkezőleg, ha valahol üzlet kínálkozik, a fő az, hogy az üzlet éljen, az üzletesség boldoguljon, de a város vagy a község a maga előmenetelét, czéljait és számítását ebben meg nem találhatja. Az én városomnak egy esete volt, a midőn a villamvilágitási berendezést akarta létesíteni; láttam az előterjesztéseknek óriási nagyságát és próbát tettünk a városi elöljárósággal a saját, házi üzemben való berendezkedésre, kérdést tettünk a motorok irányában és az volt a válasz, hogy mivel Félegyháza be van osztva, hogy ki fogja ottan a közvilágítást megcsinálni, magának a városnak nem adnak ajánlatot. íme, t. ház, kartellben vannak e szegény városokkal és küzködő községekkel szemben, üzletszerűen ki akarják használni azok helyzetét és akkor nem jön oda az állam olcsó kölcsönökkel, hitelbeszerzési forrásokkal, hogy elősegítse kultúrájuk előmenetelét, hanem maga is odaáll azon vállalatok mellé, a melyek abból csak nagy hasznot, jövedelmet akarnak szerezni. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőtársaim közül többen a községi takarékpénztárak kérdését interpelláczióban is megsürgették. Ha jól tudom, Debreczen városának van egy kérvénye a ministeriumban; és a kormány nem hagyja jóvá azt, hogy községi takarékpénztárat állítsanak fel, a melyet pedig a német birodalomban mindenütt jövedelmező bevételi' forrásoknak tekintenek a városok, nálunk nem hagyja jóvá a kormány, hogy a város ilyen intézményt állítson fel, nem azért, hogy letörje a különben tisztességes takarékpénztárakat, hanem hogy ki vegye részét a jövedelemből, a melyet polgártársainak bizalma révén élvezhet; kénytelen a maga millióit elhelyezni azokba a 20—50— 100 ezer koronás alaptőkével alakult kis takarékpénztárakba, hogy azok szerezzék össze a jövedelmeket, a haszuot; pedig a város vagy a község az ő nagy erkölcsi és vagyoni erejével ott áll a közbizalom . teljességének birtokában és mégis 61*