Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-136

468 136. országos ülés Ibii április 5-én, szerdán. apátplébánosa, midőn Drenova plébánosa don Fabiano Sirola volt, ősi, derék olaszajku családok sarjai, a kik Fiúméban igenis kielégítették a horvátok egyházi igényeit is minden tekintetben, de nem éltek vissza helyzetükkel és nem használták íel azt a magasztos és szent hivatást és nimbuszt, a melyet az egyház nekik adott, arra, hogy magyaros olaszellenes horvát propagandát csináljanak, akkor még tűrhető volt ez a helyzet. Ma azonban, a midőn az egész vonalon tudjuk és látjuk, hogy az alközségekben és a városban a horvát propaganda egyrészt a világi papok, másrészt, a mint Polónyi Dezső t. képviselőtársam helyesen hozta fel, a kapuczinus barátok kezében fut össze, akkor ezt a magyar kormány tovább nem tűrheti. Én igen kérem az igen t. ministerelnök urat, a ki annyira szereti az előző kormány hibáit itt szellőztetni, hogy most azt a jó dolgot, a melyet az előző kormány teljesen előkészített, vigye át az életbe és valósítsa meg. Az igen t. urak nagy bizalommal viseltetnek a külügyminister ur iránt. Bizalmat is szavaztak neki a delegáczióban, itt is hallottunk elózsokat felőle, méltóztassanak mobilizálni azt a külügyministert, hogy intézze el ezt az ügyet mihamarabb Rómával. Két-három hét alatt így rendbe jöhet ez* az ügy. Egyet azonban természetesen kérnem kell, hogy ne méltóztassék megijedni attól, hogyha az önök által annyira protezsált Bauer zágrábi koadjutornak vagy más horvát világi vagy egyházi hatalmasságnak ez a tény, a fiumei püspökség felállítása, nem lenne a kedvére. T. képviselőház ! Az egyházi kérdéssel kapcsolatosan kénytelen vagyok még egy abszurd helyzetre ráutalni, és ez az, hogy Fiúméban, tehát olyan városban, a melynek a lakossága háromnegyed részben olasz és magyar, és nem szláv, hogy abban a városban a glogolit nyelvet, az ószláv liturgiát alkalmazzák az egyházi téren. Méltóztatnak tudni, hogy Róma milyen nehézségeket csinál mindenütt, a hol a latin nyelv helyett egy modern vagy más nyelvet akarunk alkalmazni. Jól tudjuk, milyen bajunk van azzal, hogy a görög-katholikus magyar egyház a liturgiában a magyar nyelv használatát alkalmazza. Mindenütt Rómának a vétójával és ellenkezésével találkozunk. És akkor, a mikor Róma a glogolit nyelv alkalmazását csak a legnagyobb nehézségek mellett adja meg, akkor Fiúméban el kell tűrnünk ennek az alkalmazását, a mikor a város lakosságának háromnegyed része ezt nem akarja. Méltóztatnak azok, a kik régebb idő óta ismerik a fiumei dolgokat, jól emlékezni arra a labdajátékra, a mely igazán mindenképen hazafias gondolkozású és nem horvát érzelmű papok idejében történt Fiúméban, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) a mikor Bedini apátplébános a glogolit nyelven szerkesztett misekönyveket ' visszaküldötte azzal, hogy az neki nem kell, annak ő nem hive. Ma már másként áll a helyzet a glogolit nyelv tekintetében; az egész horvát papság agitácziót folytat mellette, a melynek eredménye különösen az alközségekben ma már nagyon is érezhető, Polónyi Dezső : Természetes folyamat! Gr. Batthyány Tivadar : Rátérek a t. ministerelnök urnak egy másik, szintén érthetetlen botlására, a melyet az alközségek horvátsága tekintetében elkövetett. A ministerelnök ur t. i. két tézist állított fel; az egyik, hogy Fiume alközségének népe horvát, tehát mi lehetne más, mint horvát. A másik tézis pedig az volt, hogy természetes folyamat az, hogy a Fiumét körülvevő vidéken a népesség szaporodván, Fiume természetesen lassanként szintén elhorvátosodik. A t. ministerelnök ur e tekintetben óriásit tévedett. Téved annyiban, mert én tudom, a ki több mint harmincz éve ismerem Fiumét és alközségeit és ismerek ott sok embert személyesen, hogy igenis, régentén Fiume alközségeiben a nép horvát nyelvű volt, de a legnagyobb sértés volt akár a drenovai, akár a grohovoira azt mondani, hogy ő horvát, mert nemcsak ezt nem vallotta és nemcsak ott nem vallották ezt, hanem odaát Horvátországban, a horvát alközségekben véres összetűzések is voltak, a fiumei alközségi horvátok és a horvátországi horvátok között azon kérdés felett, hogy ők nem horvátok ; ők magyaroknak vaUották magukat nyíltan és mindenben, városi és országos politikában mindenkor mint horvátul beszélő hű magyar emberek viselték magukat. Most, az ujabb idők horvátositó tendencziája folytán ezeknek az alközségeknek egy része elhorvátosodott, nem nyelvében, mert az amúgy is horvát volt, hanem érzelmeiben. Ezek most már a Recsinán túlra tendálnak és mindenáron a nagy-horvát eszmének szolgálatába állottak. Ezt a propagandát magyar politikusnak tűrnie nem, helyeselnie még kevésbbé volna szabad. Azt mondja továbbá a ministerelnök ur, hogy csodálatos balvélemény az, hogy mihelyt a legjobb unionista horvát ember Fiúméba jön, rögtön magyarellenes lesz és annak tekintetik. Ezt a ministerelnök ur nem tartja helyesnek. Ö azt mondja, hogy barátainkat ott kell vennünk, a hol találjuk és igy a horvátokkal is kell barátkoznunk. Hiszen épen mi, szerény magam is és társaim, elég szemrehányást kaptunk, mert a hol lehet, horvátbarát politikát akartunk csinálni. Kijelentem azt is, hogy elkövetkezhetik az idő, — megjelölöm mindjárt mikor, — a mikor Fiúméban is horvátbarátabb politikát lehet bizonyos mértékben követni. Ma ez lehetetlenség. Mert azzal legyünk tisztában, addig, míg az u. n. fiumei provizórium fennáll, minden horvát ember, legyen egyébként bárminő magyarbarát, bárminő unionista, a fiumei kérdésben mindig a magyar állásponttal szemben áll. Ez annyira áll, hogy még gróf Khuen-Héderváry ministerelnök ur 20 éves horvát báni működése alatt sem tudta magát ez alól kivonni. Megmagyarázom, hogyan és miért. Van nekünk, — ez is csak a mi szerencsétlen viszonyainkat jellemzi, — egy választási törvényünk, a