Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-136

136. országos ülés 1911 április 5-én, szerdán. 447 Haydin Imre: T. képviselőház! Mikor a belügyi tárcza költségvetéséhez hozzászólok, teszem azt főleg azért, hogy a t. ház figyelmét ráirányítsam egy akut kérdésre, az úgynevezett cseh-tót mozgalomra. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban felszólalásomnak sajátképeni tárgyára rátérnék, engedje meg a t. ház, hogy néhány szóval reflektálhassak Pop Cs. István és Vajda Sándor t. képviselő uraknak a költségvetés általános vitája során elhangzott beszédeire, úgyszintén Szmrecsányi György t. képviselőtársam felszólalására. (Halljuk ! Halljuk !) Előrebocsátom, hogy nem elegyedem bele abba a pörbe, a melyet Pop Cs. István és Vajda Sándor t. képviselő urak gróf Tisza István ellen kezdtek és folytattak le beszédeikben. Nemcsak azért nem, mert hiszen gróf Tisza István t. képviselőtársam bizonyára nem szorult az én védelmemre és mert minapi ^fényes replikájában úgyszólván halomra döntötte a t. képviselő urak összes szuppoziczióit, hanem, mert ugy érzem, hogy azok az eszmék, igazságok és intencziók, melyeknek gróf Tisza István emlékezetes beszédében kifejezést adott, olyan tiszták, világosak és áthatok, hogy azok fénye mellett a t. képviselő uraknak érvelései igazán csak a tolvajlámpások gyér világával pislognak. Kijelenthetem azt is, hogy a román kérdést még érinteni sem fogom, mert ennek a kérdésnek sokkal alaposabb és sokkal avatottabb ismerői vannak ebben a házban, mint szerény magam. Miután azonban Pop Csicsó István és Vajda Sándor képviselő urak általános vonatkozásokat is tettek beszédeikben a nemzetiségi kérdésre, és különösen Vajda Sándor t. képviselő ur fejtegetéseiben egészen odáig merészkedett, hogy holmi tót-román szövetség fennállásáról tett emlitést, mint felvidéki képviselő és mint a felvidéki nemzetiségi kérdésnek ismerője, kénytelen vagyok ezekre reagálni. (Halljuk ! Halljuk !) Én nem tudom, hogy ezek az urak honnan merítik a bátorságot, hogy oly hangon és oly modorban beszélnek, mintha a hazai románság politikai képviseletére egyedül és kizárólag ők lennének hivatva ebben a házban; mintha a többi képviselők, a kik pedig túlnyomó számban más pártállásban ugyancsak a román nép bizalmát nyerték el, annak képviseletére hivatva sem lennének. Ez bizonyára oly prepotenczia, mely legalább is nem illik azokhoz a panaszokhoz, a miket azok az urak saját elnyomatásukról e házban felhoznak. Az eüen azonban már a leghatározottabban tiltakoznom kell, hogy a felvidéki tót nép és a román nép közt valami politikai szövetség állana fenn, mert erről a felvidéki tót nép semmit sem tud. Elvégre azt a felvidéki tót népet mi képviseljük itt a házban, és ha az a nép a mi programmunkkal és a mi elveinkkel választott meg, akkor ennek a programmnak és ezeknek az elveknek alapjára helyezkedett, már pedig a mi meggyőződésünket igazán egy világ választja el az uraknak felfogásától. > Én azt gondolom, hogy ezek az urak talán szövetséget köthettek néhány tót izgatóval, de ezekhez a tót nép zömének igazán semmi köze nincsen. A tót nép igen szivesen barátkozik és szövetkezik a román néppel, de csakis a magyarság erein át és sohasem a magyarság ellenére. (Igaz ! ügy van ! jobbfelől.) A felvidéki tót népnek egész politikai alaphangulata, egész politikai érzelmi és gondolatköre egészen más. Én nem akarok utalni arra a szerepre, a melyet a tót nép az ország történetében betöltött és nem akarok hivatkozni Rákóczi harczaira, hol tevékeny részt vett. Nem akarok az 1848-as szabadságharczra hivatkozni, hol szintén élénk részt vett, mert ezekre vonatkozólag az urak rendszerint kijelentik, hogy az még a fennállott jobbágyi kötelékből folyt. Arra sem akarok utalni, hogy a tót nép nem tekinti március 15-ét egy idegen faj ünnepének, mint azt Vajda Sándor teszi, hanem mint a magyar szabadság egyik küzdője és osztályosa szivvel-lélekkel kér részt belőle. Én a tótság és a Felvidék múltjából csak két momentumot akarok kiemelni, a mely élénk és jellemző világot vet az egész Felvidék politikai észjárására és érzelmi világára. Ne méltóztassanak azonban ezt naivitásnak venni. (Halljuk! Halljuk !) Az egyik tiszta tótajku kerületben nemrég választás zajlott le. Az egyik jelölt egy szót sem tudott tótul és a mikor azzal izgattak ellene, hogy ne válaszszátok meg, hiszen ez egy szót sem tud tótul, hogyan fogtok érintkezni vele, hogyan fog ő érintkezni veletek, kénytelenek lesztek tolmácsot tartani, az pedig drága mulatság lesz, akkor az a nép saját füleim hallatára azt válaszolta : Épen azért választjuk meg, mert egy szót sem tud tótul, hogy még távoli gyanú se érhessen minket a tekintetben, hogy mi pánszlávok lennénk. (Éljenzés jobbfelől.) A másik a múltból van merítve. Mikor 1825-ben Trencsén vármegye közönsége közgyűlésbe egybegyűlt, azon a közgyűlésen, a főispánon, alispánon és néhány előkelőségen kivül nem volt ember, a ki magyarul tudott, csupán tótul és latinul és mégis ez a gyülekezet egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy feliratot intéz a magyar országgyűléshez a magyar nyelvnek státusnyelvvé való emelése iránt. (Éljenzés jobbfelől.) Ebben a politikai alapfelfogásban, ebben a politikai alaphangulatban, ebben a politikai érzelem- és gondolatkörben, ezekben a hagyományokban akarjuk mi a Felvidék népét fentartani. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Jól tudjuk, hogy ez erőszakkal nem lehetséges, csakis szeretettel, a kultúrának és az anyagi előhaladásnak fegyvereivel. (Helyeslés jobbfelől.) De épen azért azt a kérést intézzük azokhoz az urakhoz, hogy ebben a békességes munkában ne zavarjanak minket. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Ezek az urak igen érzékenyek. Ha egy-egy magyar lap kiszinezi a román hallgatók dolgát, abból egész nemzetiségi sérelmet nevelnek és megfeledkeznek arról, hogy évek hosszú során át