Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-119
119. országos ülés 1911 márczius 10-én, pénteken. Ti sitott zárszó jogával élni kívánok, egészen őszintén meg kell vallanom, hogy erre a t. többség magatartása egyáltalában nem indítana engem, mert hiszen a többség soraiból nem akadt senki, a ki érdemesnek tartotta volna azon kétségtelenül mindnyájunk meggyőződése szerint nemzetünk messze jövőjére kiható és meggyőződésem és pártom meggyőződése szerint is végzetesen kiható fontos kérdésekhez hozzászólni, melyek itt a vita falyamán felhozattak. Meg vagyok róla győződve, t. ház, hogy a t. többség tagjai közt sem mindenki tartja e kérdéseket annyira közönyöseknek, hogy azok semmiféle megbeszélésre ne volnának érdemesek, akkor, a mikor a delegáczió tárgyalásaiból mindenki tudja, mily anyagi áldozatokkal kell megküzdenünk, és a mikor mindenki tudja a kormánynyilatkozatokból azt, hogy a véderő fejlesztése egyéb téren is mily súlyos terheket fog a nemzetre és a magyar államra róni. Felszólalásomnak két indoka van. Az egyik az, hogy a t. előadó urnak most, végszavaiban tett pótló nyilatkozatait és különösen a t. minister urnak a felfogását, a mely egész beszéde során mint egy modern katonának és a benne egyesült államférfiunak szelleméről tett tanúságot, honoráljam. (ElénJc helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) A t. minister ur az ez oldalról történt felszólalások birálata közben kifogást tett egyik t. képviselőtársam kritikája ellen, a mely a tisztikarnak szellemét vonja keményebb birálat alá. Én teljes elfogulatlansággal és tárgyilagossággal, mint máskor is megcselekedtem, itt is kötelességemnek, lojális kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy igenis, a tiszti kar nemzeti érzülete tekintetében is haladást kell megállapítanom. De a mikor ezt elismerem, a mikor a magam részéről is készséggel tanúsítom, hogy a tisztikar lelkéhez mind közelebb és közelebb fér az a tudat, hogy a magyar nemzetnek is a hadseregében szolgál, ennélfogva a maga szivét nem zárhatja el a magyar nemzet történeti nagy aspirácziói és érzései elől, egyúttal meg kell állapitanom azt, hogy ebben nem a kormányzatnak van oroszlánrésze, hanem ennek leghatalmasabb előbbrevivő tényezője volt az a sok évre kiterjedő erős, elszánt küzdelem, a melyet innen a függetlenségi és 48-as párt padjairól a házban és az országban folytattunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbalaldalon.) Csak örvendetesen kell megállapítanom, hogy oly exkluzív testületben is. a milyen természetesen a tisztikar, nem lehet elzárkózni a nemzet örök igazságai elől. (Ugy van ! Igaz ! a szélsőbaloldalon.) A t. minister ur sajnálkozással említi fel ma is, hogy nincs elég magyar tiszt a. hadseregben. Ebben a sajnálkozásában mi is tökéletesen osztozunk. Hiszen a törvényhozáson nem múlt az, hogy e bajon minél nagyobb mértékben segíthessünk, a törvényhozás készséggel hozta meg azokat az áldozatokat, melyeket a mai hadszervezetben igazán nem kellene kötelességül felismernie. Mikor az alapítványi helyeket ezerszámra szaporították és ennek az áldozatkészségnek sincs meg a kellő sikere, akkor azt hiszem, ennek okát mégis főként abban kell felismernünk, hogy a nemzet követelései tekintetében nem lehet azt az előnyomulást tanúsítani, a melyet talán önök is lelkükben velünk együtt kivannak. Egy igen érdekes részletkérdést is érint itt az igen t. honvédelmi minister ur, a melyet én sem hagyhatok megjegyzés nélkül. Nevezetesen rámutat a t. honvédelmi minister ur arra, hogy ennek egyik oka az az aránytalanság is, mely a magyar nemzet fiainak hajlandósága szerint a különböző fegyvernemekben való részvétel tekintetében mutatkozik, és az igazságnak és a tényeknek megfelelően állapítja meg, hogy a magyar ifjúság leginkább a lovassághoz vágyódik. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) Tökéletesen igaz ; de csodálatos, hogy ha ezt felismerik és a t. honvédelmi minister ur is tényként állapit ja meg, mégis egy legkisebb lépéssel sem látunk közeledést azon kívánalmunkkal szemben, hogy itt minden fegyvernem részére létesítsenek katonai tisztképző iskolákat. Milyen kiáltó ellentétben van a magyar nemzet fiainak ezen hajlandóságával szemben az, hogy Magyarországon épen lovassági hadapródiskola nincsen egyetlenegy se, (Igaz ! ügy van ! balfelől.) és ott is, hol gyalogsági honvéd-hadapródiskolában lovassági tiszti tanfolyam volt még a legutóbbi három esztendeig, meg kellett azt szüntetni. E kétségbevonhatatlan tények igy állnak egymással szemben, és tökéletesen igazságunk van, ha ezekre rámutatni kötelességünknek tartjuk és ezt meg is' teszszük. (Helyeslés a szélsőbaloldahn.) Elismerem, hogy a hadügyi politika irányára, mely — ismerjük el, — szemben áll a mi nemzeti álláspontunkkal, még a társadalom tartózkodása és közönye is rontólag hat. Szívesen csatlakozom e tekintetben a t. honvédelmi minister ur felfogásához, melyet legyen szabad felhívásnak tekintenem. Hát intézzük ezt a felhívást közösen, a ház minden oldaláról a magyar nemzet ifjúságához. Legyen ugy, mint a t. honvédelmi minister ur kívánja, hogy tóduljanak a magyar ifjak a katonai szolgálatra, hogy a magyar hadsereg legfontosabb tényezője megvalósulhasson minél előbb, vagyis az, hogy az a tiszti anyag legyen minket megillető szám szerint is magyar. De ehhez mi szükséges ? Az, a mit a t. honvédelmi minister ur hangoztatott, — engedje meg, hogy megint klasszikusból idézzek, és losonczi programmbeszédére rámutassak — hogy ha van itt a házban egy magát munkapártnak nevező politikai párt. meg kellene alakítani azt a társadalmi munkapártot, melyre ő czélzott, melyben azután szabadon, nemzeti érzése szerint mindenki kezet foghat egymással a mi vágyaink, aspiráczióink megvalósítására. De itt meg kell azután lenni a kölcsönhatásnak a politikai pártok részéről is, és a magyar társadalom éles szükségleteinek, nemzeti vágyainak támaszt és táplálékot kell találniuk itt, azon parlamenti többség kebelében, mely magát munkapártnak nevezi.
