Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

13í. országos ülés 191Í április 3-án, hétfőn. 397 tott azzal a régi patriarchiális, de nagyon jó szokással, hogy igyekezett a néppel hivatalban és hivatalon kivül barátságosan érintkezni; most azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy a barátságos érintkezés és a közvetlenség helyett az egész vonalon rideg bürokratizmus kapott lábra és ezáltal az a bizalmas viszony, a mely természetszerűleg kell hogy különösen a néj) és a közigazgatási tisztviselő között meglegyen, meglazult. Igaz, hogy ennek nagyrészt nem az a tisztviselői kar az oka, hanem a központi igazgatás, a mely ujabban olyan súlyt helyez az aktaszerű elintézésre, és a meddő kimutatásoknak olyan nagy légióját kívánja a tisztviselőktől, hogy idejüket, tevékem^ségüket, munkásságukat nagyobbrészt ez abszorbeálja. Kijelentettem továbbá azt, hogy az a nép, — és ez nemcsak a tót népre áll, hanem áll a magyar népre, a németekre, a románokra, a szerbekre stb.— a mikor a hatósággal érintkezésbe jut, vajmi ritkán érzi a magyar államnak áldó kezét, hanem igenis annál gyakrabban kénytelen a büntető, a sújtó kezet tapasztalni. Ezzel kapcsolatban felvetettem azt a kérdést, hogy ha ilyen elhidegülés állott be a nép és a hivatott vezetők között, miképen képzelhető az, hogy egy megelégedett társadalom fejlődjék ki, a mely megelégedett társadalom a szoczialista jelszavakkal dolgozó nemzetiségi izgatókkal szemben immúnis marad. Bn nem beszéltem megegyezésről, nem beszéltem konczessziókról, mert mind a kettőt helytelennek tartom. Rakovszky István : Tisza mondta a megegyezés szót! Szmrecsányi György: Akárhonnan jön, én ezzel nem tudok egyetérteni, mert megegyezni csakis egyenrangú felek tudnak egymással, (Helyeslés balfelól.) konczessziókat adni pedig nincs jogunk. Én tisztán azt mondottam, hogy igenis nekünk arra kell törekednünk, hogy küszöböljünk ki a közigazgatásból és a hivataos érintkezésből olyan lappáliákat, a melyek a magyar államnak és a magyar állameszmének abszolúte semmi hasznára nincsenek, ellenben nagyon alkalmasak arra, hogy erős fegyvert adjanak a nemzetiségi és szoczialista agitátorok és a rosszhiszemű emberek kezébe. Rámutattam pl. arra, hogy van egy rendeletünk, a melyet úgyszólván már valamennyi szakministerium megismételt, a mely szerint azokat a hatósági iratokat, a melyek kézbesités alá kerülnek, köteles a kézbesítő, vagy pedig a községi előljáró annak az embernek saját anyanyelvén megmagyarázni. Rakovszky Iván: Meg is teszik! SzmreGsányi György: Bocsánatot kérek, ez egyik legnagyobb gravamen. Én már a harmadik czikluson át vagyok képviselő, még jaedig mindig tót vidékről, megfordultam az egész Felvidéken — egyetlenegy kerületet nem tud nekem a t. barátom mutatni, a hol engem ne láttak volna, a melynek viszonyait ne ismerném, •— de igenis, mindenütt azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb gravamen az, hogy a mikor a kézbesítő elhozza a félnek az iratot, annak, mikor azt átveszi, fogalma sincs róla, hogy az mit tartalmaz. (Zaj jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Szmrecsányi György: Sajnosán tapasztaltam azt, hogy a felvidéki tót községek között igen sok van, a hol magyarul tudó embert találni nem lehet. Ily körülmények között illuzóriussá válik ez a rendelet és azért mint eszmét, mint ideát vetettem fel, — még pedig nem először, hanem minden egyes költségvetési vitánál itt a házban — hogy ezt a méltánytalanságot, a mely annyi izgatásra ad alkalmat és semmi jogfeladással nem jár, küszöböljük ki, hogy a mellett, hogy egy Ítéletet, egy végzést stb. kiadnak, mellékeljék hozzá a tót fordítást is. Rakovszky Iván : Azt sem érti meg! Szmrecsányi György: Azzal ne törődjünk, de adjuk meg a módját, hogy megérthesse, (ügy van ! balfelól.) Engem nem fog kapaczitálni senki sem arra, hogy ezzel a magyar állameszmén bármiféle csorba ejtetnék. Én tovább mentem és rámutattam arra a lehetetlen állapotra, hogy állami és megyei tisztviselők kerülnek tót vidékre és egy szót sem értenek az ott lakó nép nyelvén. Azt kérdem, micsoda lehetetlen dolog az, hogy a tárgyaló járásbiró nem tud azzal az emberrel közvetlenül érintkezni, hanem a hivatalszolga vagy legjobb esetben a diktandó után iró dijnok viszi a tolmács szerepét. (Zaj a középen.) Rakovszky Iván : Tolmács van minden járásbíróságnál ! Szmrecsányi György: A papiroson van, de én még soha nem láttam a praxisban. (Zaj. Elnök csenget.) Mindezekből én oda konkludáltam, hogy igenis ezeket az elégedetlenségeket nagyon csekély jóakarattal, konczessziók és megegyezések nélkül rendezni lehet és nemcsak lehet rendezni, de kell is ; ezeket a csekély hibákat hogy gróf Tisza. István kedvencz kifejezésével éljek, tyukszemrehágásokat ne kövessük el: ne adjunk alkalmat az agitátoroknak, hogy ezeket a szegény embereket, a kik mindennap kénytelenek tapasztalni ezt a visszás állapotot, ezeket a jóindulatú és a magyar állameszméhez mindig hű embereket, ellenünk felizgassák. (Helyeslés balfelól.) Gróf Tisza István beszédemre többek közt megjegyezte, hogy a mikor én itt általános vádakkal lépek fel, nem gondoltam meg, hogy gyujtogatást követek el és annak a tisztviselői karnak tekintélyét leszállítom. Engedelmet kérek, én semmiféle általános vádaskodásokkal nem álltam elő. Megmondtam, hogy igenis van nagyon sok tiszteletreméltó kivétel. Ellenben ha ezt méltóztatnak nekem szememre hányni, engedje meg a t. túloldal, hogy szíves figyelmüket felhívjam arra, hogy a mikor én már ebben az országgyűlési cziklusban is. a visszaéléseknek egész légióját hoztam.